Dtum
Login with Facebookk
1926 | Szeptember

A Nap-rendszer mozgása

Napunk bolygórendszerével együtt a térben tovahalad, még pedig az első kezdetleges vizsgálatok alapján a Herkules-csillagkép felé. Ma az apex-pontot (azon célpont, mely felé a Nap tart) sokkal keletebbre kell tennünk; valahol a Wega és azon pont között van, melyben a Tejút az egyenlítőt metszi.

Pontosabb helyet szándékosan nem jelölök ki, mert a különféle módszerek - valamenynyien statisztikaiak még a declinatiót illetőleg elég nagy eltéréseket mutatnak. Tudjuk továbbá azt is, hogy a Napnak e pályán másodpercnyi sebessége 20 kilométer.

Ma azonban nem lehet még megmondani, vajjon e mozgás egy középpont körül történik-e? Erre szükséges volna, hogy e pályának idővel való görbülését észlelhessük, amire ma még gondolni sem lehet. Maedler a múlt század közepe táján csakugyan gondolt egy „központi Nap"-ra (nem szükséges, hogy ez fényes csillag legyen, lehetne a csillagrendszer tömegközéppontja is) s e gondolat nagyon népszerűvé is vált, de el kellett megint ejteni.

Ma annyit mondhatunk: ha van központi Nap, olyan szerepű, mint a mi Napunk a bolygórendszerben akkor a csillagok sebességei a Naptól való távolsággal fogynak (mint a bolygók sebességei a rendszerben kifele haladva). Ha ellenben a csillagok a térben egyenletesen vannak eloszolva és rendszerük közel gömbalakú teret tölt be, akkor sebességök a középpontból való távolodással nő. Ma a kérdés még eldöntetlen.

Dr. Kövesligethy Radó.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Napsütés, D-vitamin Röntgenkitörések a Nap felszínén
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98