Nyolcezer hold termőföldet kérnek a B-listás közalkalmazottak a kormánytól
A B-listás Közszolgálati Alkalmazottak Országos Egyesületének ügyvezető elnöksége elkészitette az 1927. évre szóló munkaprogrammot, amelynek legjelentősebb pontja, hogy a végkielégitéssel elbocsátott közszolgálati alkalmazottakat hogyan lehetne megmenteni a pusztulástól.
A tervezet szerint az állam a földbirtokreform révén még rendelkezésre álló földből már az idei tavasszal adjon örökbérlet formájában minden 12 B-listás családnak 50 hold földet gazdasági megmunkálásra. Összesen 160 farmtelepet létesitenek, amelyeken 2000 B-listás jutna munkához és keresethez.
A 160 farmbérleti telephez összesen 8000 katasztrális hold középminőségü, a kertgazdasági célokra alkalmas föld szükséges. A farmbérleteken letelepítendő 2000 család részére egy-egy családnak egy nagyobb és egy kisebb szobát, konyhát, kamrát, egy-egy épületben egy közös fürdőszobát, mosókonyhát számitva 500 darab 4-4 család elhelyezésére alkalmas épületet kell biztositani, illetve fölépiteni.
Szakemberek számitása szerint az 500 épület – 2000 család részére – egy-egy épületre átlagban 25.000 pengőt számitva, 15 millió pengőért előállitható.
Az állam a 160 farmot oly föltétel mellett adja át az Országos Egyesületnek, hogy a lakbért már az első évben megfizetteti magának, földbért azonban csak a negyedik évtől kezdődően szed az egyesülettől.
Ezt a munkaprogrammot az egyesület választmánya elfogadta és utasitotta az elnökséget, hogy a kormánynál tegye meg a szükséges lépéseket a program megvalósitása érdekében, amennyiben pedig két hónapon belül nem tudna érdemleges eredményt elérni, hivjon össze rendkivüli közgyülést.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!