Megint egy nagy, igen nagy reménysége a magyar zeneművészetnek. Tizenhárom éves fiú, aki máris művésze, sőt több: költője a zongorának. Önálló hangversenyen léptette föl a Fodor-zeneiskola, ahol Szatmári Árpád a mestere - s a szívverésünk elállt, ahogy ez a kis gimnazista-formájú kamasz Beethovent és Schumannt muzsikált. A "kis" as-dur szonáta fájdalmas variációi, méltóságos gyászindulója, szomorkás scherzoja és mindenen fölülemelkedett fináléja micsoda hangulategységben, mily finom pasztell-színezéssel formálódott ki az ujjai alatt.

A hangot megszólaltató fizikum, s a hangzó matéria mily átszellemült egybeolvadása ez a zongorázás, mily tökéletes játék s mily telivér, előttünk születő élet! Mi áll ez előtt a fiúcska előtt? A kiváltságosak minő diadalait s minő fájdalmait tartogatja számára az ismeretlen, titokzatos Jövő. Föl kell ocsúdnunk az élményterhes pillanat igézete alól, meg kell veregetnünk pufók, hamvas arcát és tartós, vasegészséget kell kívánnunk neki, kemény izmokat, szívós akaratot - és szerencsét a művészpálya küzdelmeihez, a művészegyéniség teljes, szabad kibontakozásához.

Lányi Viktor