Dtum
Login with Facebookk
1927 | Április

Magyarország – Jugoszlávia 3:0 (2:0)

Az első magyar-jugoszláv válogatott mérkőzés magyar győzelemmel végződött.

Ugyanakkor, amikor az osztrák fővárosban „a legjobb magyar tizenegy” (1) vívta kemény párharcát az utóbbi időben erősen följavult osztrák reprezentánsokkal, Budapesten a még itthon maradt profik legjobbjai Jugoszlávia képviselőivel ütköztek meg.

A körülbelül 15.000 főnyi közönséget azonban nem nagyon érdekelte ez a mérkőzés, inkább a bécsi hírekre volt kíváncsi, amelyet az Üllői-úti pálya vezetősége csak adagonként mert a közönség tudomására hozni.

Amikor már 4:0-ra állt a gyászos végű mérkőzés sorsa, be is szüntették a híradást, de a közönség a „nagy” magyar győzelem után, amelyet a jugoszlávok fölött arattunk, már tudta a lesújtó eredményt és természetesen heves kifakadások hangzottak a Professzionista Labdarugók Szövetsége ellen, pedig csak – a válogatásban volt súlyos hiba.

Ami a magyar-jugoszláv reprezentatív mérkőzést illeti, az a következőkép folyt le:
A jugoszláv és a magyar himnusz elhangzása után azonnal nagy lendülettel indult a küzdelem – a jugoszlávok részéről, de csakhamar szétoszlott a görögtűz és mindjobban kezdett érvényesülni a magyar csapat nagyobb technikai fölkészültsége.

Egyre-másra kezdődtek az akciók a kitűnően védő Friedrich hálója ellen. A szórványos jugoszláv támadásokat Dudás bámulatosan klasszis játékával egymaga semmisítette meg.

A 12. percben Péter megsérült és helyét Sándor foglalta el. Kis idő múlva Péter visszajött, de két percnyi játék után végleg elhagyta a pályát. Az állandó magyar fölény eredményeképpen a 24. percben Sándor szökteti P. Szabót, aki Siklóssyt ugrasztja ki. Siklóssy azután a kifutó Friedrich mellett helyezett gólt lő: 1:0.

Újrakezdés után még nagyobb a magyarok offenzívája és a 25. percben Schmidt – Wilhelm akciójából Orth közvetlen közelről védhetetlenül küldi a labdát a felső sarokba: 2:0.
Félidő: 2:0.

Szünet után még kifejezettebb a magyar csapat fölénye. A csatárok állandóan bombázzák az ellenfél kapuját, amelyet Friedrich nagy önfeláldozással véd. A jugoszlávoknak csak a 38. percben. Pavelics révén sikerül Szuliknak munkát adnia. Hosszas ostrom után végre az utolsó pillanatban P. Szabó belőtte a harmadik gólunkat is. 3:0.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98