Dtum
Login with Facebookk
1927 | Augusztus

Kmetty Károly sajtópört indított Rákosi Jenő ellen

A katonai fogház kapuja kinyilt Ketty Károly előtt és a kommön utáni idők rettegett hőse két és félévi fogházbüntetéssel a hátán visszaköltözött a társadalmi életbe.

 

Nem hánytorgattuk volna föl multját és szó nélkül tudomásul vettük volna, hogy a székesfehérvári katonai fogház kiszabadult lakója élni akar azzal a polgári jogával, hogy megkeresse közöttünk mindennapi kenyerét.

 

De Kmetty Károly nem akar csöndben, észrevétlenül evickélni az élet forgatagában. Bosszuért, megtorlásért kiabál és tucatszámra indítja meg a sajtópöröket mindazok ellen, akik bűntetteinek tudatában nem avatták szentté és nem írtak róla ugy, mint Assziszi Ferencről, a szentéletű szerzetesről. Bíróság elé szólítja életének krónikásait, tetteinek dalosait.

 

Nem kegyelmez senkinek, még Rákosi Jenőnek sem, akit talán mégis megillet a jog, hogy erkölcsbirói tisztet gyakoroljon még olyanok fölött is, akik nem ültek két és félévig a fogházban.

 

Reméljük, hogy ez a pör békésen fog elintéződni és Rákosi Jenő nem kerül a fogházba – Kmetty Károly miatt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98