Dtum
Login with Facebookk
1927 | Február

Bud pénzügyminiszter pénteken beszél a Házban, szombaton Genfbe utazik

A képviselőház kedden folytatja az „adócsökkentő” törvényjavaslatok vitáját.
A kormány számitása szerint e hét derekán már szavazásra kerül a sor, Bud pénzügyminiszter pedig pénteken fog részletesen válaszolni a vita során elhangzott fölszólalásokra.

Pénteken a pénzügyminiszter okvetlenül elmondja beszédét, tekintettel arra, hogy már szombaton elutazik Genfbe, a Népszövetség pénzügyi bizottságának márciusi tanácskozására, amelyen a 82 milliós aranykoronás népszövetségi kölcsönmaradványból 50 milliónak a fölszabadítását fogja kérni.

Kormánypárti körökben mozgalom indult meg abban az irányban, hogy a pénzügyminiszter lehetően még Genfbe való elutazása előtt ujból a parlament elé terjessze a valorizációs törvényjavaslatot. 

Erre vonatkozóan Temesváry Imre, a költségvetés főelőadója a következőket mondotta A Reggel munkatársának: 

– A valorizációs kérdés rendezetlensége a közgazdaságban állandó kombinációkra és spekulációkra ad alkalmat és ennek mindig a hiszékeny nagyközönség adja meg az árát. 

A közönség további károsodásának minél előbb elejét kell venni és éppen ezért föltétlenül szükséges, hogy a pénzügyi kormány a legrövidebb időn belül ujból beterjessze a parlamentben a valorizációs törvényjavaslatot.

A hadikölcsönök tönkrement eredeti jegyzőinek megsegitését célzó „karitatív akció”, illetve ennek az akciónak pénzügyi biztositása az idei költségvetésben már nem történhetik meg, ezt azonban a népjóléti kormány a költségvetésen kivül alapszerüen is kezelheti.

Megosztás:
Szerkeszt?ő kommentár
Valorizáció
Szabóné Fricska Anna

A valorizált új értéket a régi érték meghatározott százalékában állapítják meg, ezzel próbálják kiegyenlíteni a pénz értékének csökkenésével elszenvedett veszteséget. A központilag megállapított indexszámot alkalmazták gyakran erre a célra.


A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98