Mikor lesz már ennek vége?
Élénken emlékszik még mindenki, aki a magyar gazdasági élet, valljuk be, kissé zavaros vizeit figyeli, arra a hullámverésre, amely a Gummi-részvények csodálatos és legfőképp változatos pályafutása körül támadt.

A Gummi azóta nagyon magas rangra vergődött a tőzsdei értékek sorában s ime, a fáma szerint ugyanaz a kéz, amelyet annakidején a Gummi mögött sejtettek, most egy másik ruggyantagyár részvényei körül – az osztrák Semperitről van szó – inscenálja a hajszálig hasonló tőzsdei hadjáratot. Az előjáték mindenesetre e kézre vall.

A Semperit-részvényesek fokozatos és lassu leszoritása a nyilt piacon, mig ugyanakkor a nagy pakettek összevásárlása a kulisszák mögött, a tőzsdei harc kipróbált taktikusát árulják el. Ehhez különben a nagy nyilvánosságnak csak annyi köze van, mint egyéb érdekes és izgalmas eseményhez. 

De az már a magas állásokat betöltő férfiakra kötelező szemérem szigoru elveibe ütközik, hogy Magyarország reprezentativ pénzintézeteinek egyik vezetője szerepeljen évek sora óta a nagy nyilvánosság előtt, mint legmerészebb tőzsdei operációk inspirátora, aki viszont adandó alkalommal, ha egy elhalálozott érdemes igazgató özvegyének nyugdijáról van szó, szerény kezdeteinek minden kicsinyességét árulja el.

Az ország nagy bankjait politikai és morális tekintetek is kötik s egy nagy bank ügyvezető-igazgatója nem szerepelhet évről-évre ilyen, még a mai Magyarországon és a mai Európában sem mindenképen kifogástalan köntösben.