Dtum
Login with Facebookk
1927 | Február

Ady énekel

Halljuk mostanában itt Adyt énekelni... "Letörött a bécsi torony gombja" így kezdődik egy régi magyar ének és ebben kurucöröm van, mert a gomb letöröttsége az erő megtöröttségét akarja jelenteni. Most Ady éppen ezeknek a tornyoknak alatta szokott énekelni. Fönt van-e a tornyon a gomb, vagy nincs fönn, az most mindegy; megváltozott a dolgok és viszonylatok értelme...

Maiak éneklik itt régi kurucok nótáját, de nem a régi szöveggel és nem a régi zenével. A "Mit busulsz kenyeres, mikor semmid sincsen?" - a maga már minden reményeket megzabált kiegyenlítődöttségében csodálatos béke ahhoz a háborgáshoz képest, mellyel kurucok Ady versében Rákóczi zászlaja alá mennek.

A "Szeretném, ha szeretnének" kötet első oldalain van Adynak két kuruc verse: a "Bujdosó kuruc rigmusa" és az "Esze Tamás komája." Nem olyan kiegyenlítődött és dicsőséges versek ezek, mint Thaly Kálmán kuruc utánköltései, melyek azt mimelték, hogy magában a kurucidőben keletkeztek. Ady két verse nem törekszik és nem is törekedhetik ilyen látszatra.

 

A történések motívumának olyan tisztultsága, mint amilyen az Esze Tamás komájáról szóló versben megmutatkozik, csak későbbi időkben lehetséges; a maga igazi történésekor minden tömegmozgalom sokkal zavarosabb.

 

Szinte látni, hogy ennek a versnek minden egyes motívum vonalán hogyan gyűlnek magyar meztelenek Rákóczi zászlaja alá. A versnek minden sora valósággal fölvonulási útja a szabad harcos néptábor gyülekező erőinek. Egyetlen sort sem lehet kihagyni a ciberén élt Esze Tamás komájának indokolásából:

Gábor fiam Bécsé,
Oda is van nőve,
Örzse lányom a Krisztusé,
Papok szeretője.

Morva grófé földem,
Asszonyom a sírban,
Menjünk, menjünk Munkács felé
Már eleget sirtam...
- - - - - - - - - - -
Urak, papok dölyfét
Ím eleget türtük,
Gyomrunkba a sok bánatot
Már eleget gyürtük.

Rákóczi, akárki,
Jöjjön valahára!
Kigyóinknak Esze komám,
Lépjünk a nyakára.


De hogyan hallani Adyt énekelni, hisz ő maga nem teremtett zenét. Reinitz, a zeneköltő énekelteti.

Halott a költő, de itt vannak versei és pedig olyan elevenségben, hogy érzik rajtuk a hús. Az a hús, melyből lettek. Meddig lesz ez így? Amíg teljesen túl nem lépett önmagán az a magyar Idő, mely olyan nagy mértékben volt Ady is?

Egészen nagy költők személyessége sohasem múlik el egészen költeményeik mögül; sokkal titokzatosabb és hatalmasabb valami az igazi nagy költemények születése, semhogy egyhamar a tisztán eszmei vonalra lehetne keletkezésüket absztrahálni. Azért van mindig valami kísérteties abban, ha halott költőt megszólaltatnak. És hányszoros kísértetiesség az, ha Ady, - aki még tegnap élt - csak elkezd itt közöttünk énekelni! És nem is a szerelmes költő virágénekével, hanem kurucok bánatával!

Reinitz énekelteti Adyt. De nem úgy, hogy kényszeríti őt énekelni, hanem úgy, hogy megragadja, kioldja a zenét, mely ezekben a versekben van. Mert szavakon, gondolatokon, érzelmi feszültségeken túl, elbűvölt életet él ezekben a sorokban a saját zengésük; szinte szikrát vet a sorok közt kitörni nem tudó zeneiségük. Mintha Reinitz nem is úgy teremtette, hanem csak megragadta volna a versekből kitörni készülő zenét! Onnan ez a látszat, mert ez a zene ezeknek a mondatoknak az egyedül lehetséges zenéje.

Adynak Esze Tamás verse forradalmi induló. Az igazi forradalmi versben nem valamely folyamat mutatkozik meg, hanem a végső következtetés lobban föl. Az igazi forradalmi vers olyan, mint egy végső feszültségű erőmű, melyből már csak a robbanás repülhet ki. Az ilyen vers összesűríti mindazt, amit milliós tömegek az idő valamely nagy területén, talán több századán mint kibírhatatlant megéltek, míg végül forradalmi erőművé feszült bennük is az elviselhetetlen.

 

A forradalmak gerincein lobog valami, amit nem kell és nem lehet magyarázni; az emberi történések olyan magas telítettségű indokolása ez, melyet értelemmel már nem is lehet követni. Ennek a telítettségnek csak egy igazi egyenértékűje van: a tett és a tett zenéje.

Az Esze Tamás verse ilyen végső felkomponáltsága a milliók megéltségéből összetevődött végső feszültségű erőműnek, melynek robbanásából lett a Rákóczi-szabadságharc. Ahogyan a forradalmak kitörését megelőző pillanat tömegtelítettségének már nincs más egyenértékű kifejeződése, mint a tett és a zene; ennek az Ady-versnek olyan végső telítettsége van, hogy szavain túl ott lobog a mondatok gerincén, a mondatközi feszültségben valami, amit már nem lehet sem értelemmel, sem intuicióval megragadni, vagy végigérzékelni...

 

Ezeket az ibolyán túli rezgéseket csak egy prizmával lehet vetíteni és megragadni és ez: - a zene. Reinitz a maga egyedül lehetséges zenéjébe szólította az értelemmel és intuicióval már meg nem ragadhatót és evvel teljesen megváltott mindent, amit a költő a versben már majdnem egészen megváltott...


Mintha a régi kuruc zenének valamely síp-szó lenne a vezető szólama. Nem, mert síp is van ennek a zenének hangszerei közt, de mert mint erős sípot hallani ki ebből a zenéből: a határozottságot, a végső következtetést, az elkerülhetetlenséget. Az egyetlen út énekli magát ebben a sípszó keménységére emlékeztető eltökéltségben; az egyedül lehetséges út, melyet járni kell tűzön-vízen, véren-halálon, rabláncon-bitón keresztül! Mert: - nincs más út!

Nemcsak a kuruc tömegeknek ilyen a nótája, de minden paraszttömegeké, melyek egy napon mégis csak harcba mennek a túlhatalmas világ ellen és már akkor tudják, hogy csaknem biztosan el kell veszniök a céllal is, az életükkel is! A hit az igazságban, melyért síkraszálltak, a vértanúságra való készülődés, a szent haragnak szabadon való eresztése, robusztusság és ölés mellett a naiv gyermekiség: ez nemcsak a kurucoknak, de a Flórián Geyer lázadó német parasztjainak is az éneke:

"Wir sind des Geyers wilde Haufen,
Wir wollen mit Tyrannen raufen!

Az elnyomott tömegek nem tudják sok szálból szövődött szenvedésüket kimondani és annak végső okai el is vannak fedve előttük. Az ő kimondásuk: egy gúnyvers, néhány dallam és a fölkelés ökölcsapása. Ökölcsapás és dallam egyszerre születnek; az ökölcsapás dallamában azonban nemcsak a robbanás, egy szavakkal ki nem mondható bölcselkedés is van. És millió és millió ember találkozik a dallamba költött filozófiában, mint valami csodálatos zengő kivonatban.

Nincsen-e az ilyen dallamban egy könyvtárra való elmondva arról, hogy az a forradalom jó, igaz és elkerülhetetlen és jogért folyik, mely eddig nem ott volt, ahol lennie kellett volna! Benne van ez a kurucének zenéjében, éppen úgy, mint a Marseillaisében! Ezekből az énekekből, mint valamely a többi zengéstől különválaszthatatlan elem, kiált valami fenség, mely addig oly kegyes volt és ott hagyta a jogot, ahol nem volt joga lenni, de aztán eljött a dolgokat helyreigazítani, egyszerűen és magától értetődőn, mint valami istenség.

Minden forradalomnak örökkévalósági eleme: - a kikerülhetetlenség tudata. Ez váltja magát csodálatos kedvvé a forradalmi tömegek minden-mindegy hangulatában, mellyel élni vagy halni dobják oda magukat. A végletes kedv és szenvedély aranya és rózsaszíne futtatja be a tragikus halás vér és tűz-bíborát és ebben az utánozhatatlan kevertségben van a forradalmi tömegnek és a forradalmi dalnak a fiatalsága.

Ady forradalmi versének és Reinitz a verset teljesen megváltó zenéjének van az egész kuruc kor költészetéhez és muzsikájához képest valamely különös plussza! Az "Esze Tamás komája" és a "Bujdosó kuruc rigmusa" - is kuruc vers; Reinitz zenéje - kuruc zene. De van versben és zenében valami meglepő, valami új, amit nem lehet a kurucvilág semmiféle költői vagy zenei gyüjteményében találni. Sokáig nem is tudni: mi ez a plussz, mi ez az új?

Minden szabadságharcban és minden szabadságdalban benne ég a tömegeknek az a tudata, hogy máglyára hordja életét. Ebből ered a forradalomnak, költészetének, zenéjének lobogó, máglyás légköre. De mint valamely tapasztalt fej bukkanik föl Adynak Esze Tamása és komája, a lobogó légkörben.

 

Arcukban van egy szét nem fejthető, meg nem nevezhető borúlat: deresebb és komorabb ez a két arc minden Esze Tamásoknál; hangjukban is van valamely görgeteges félelmetesség, a keserűnek valami olyan ezer foka, amilyent nem lehet még annak a keserűségben és dacban velőkig ázott időnek ránkmaradt hangjaiból sem kielemezni...

A kuruc versnek és a kuruc zenének megvan a maga bölcsessége. Ady versének és Reinitz zenéjének öregebb a bölcsessége, mint azoké. A bölcsesség-gyarapodásnak ki nem elemezhető szólama, ez az a csodálatosan új és megfoghatatlan plussz, melyről szó van. Ez az Esze Tamás és a komája négyszáz évvel öregebb és ez a zene 1914-1927-tel bölcsebb. Régi szesz és új tűz így égnek elöntve a zene és vers szikrázó edényében, mint babonás tűzvész...

És ez a lengyel földön bujdosó kuruc sem olyan magát megadó legény, mint az, aki a tetvek filozófiájává költötte a vereségre következett bujdosás kimondhatatlan nélkülözését és nyomoruságát, amikor így szól verse végén:

"Írtam ezt fektemben,
Mohácsi mezőkben,
Én nagy tetvességemben."


Adynak ez a bujdosó kuruca nem megy el egyszerüen a vesztett csata után! Árulást, összeomlást nem enged csak úgy símán koldustarisznyává és tetvekké leszámítoltatni:

"Tíz jó évig a halálban,
Egy rossz karddal száz csatában,
Soha-soha hites vágyban,
Soha-soha vetett ágyban.

Kergettem a labanc-hordát,
Sirattam a szívem sorsát,
Mégsem fordult felém orcád,
Rossz csillagú Magyarország.

Sirattalak, nem sirattál,
Pártoltalak, veszni hagytál,
Mindent adtam, mitsem adtál,
Ha eldőltem, veszni hagytál."

Ez nem az a patinás, harmónikus vasárnapi fénylés, melynek ragyogásán úgy szeretik ma annak az időnek történéseit irodalommá csinosítani. Itt valaki ojthatatlanul szeret, de ugyanolyan ojthatatlanul vádol. Ennek az ojthatatlanul szerelmes vádlónak elintézhetetlen pere van Magyarországgal. Költő és zeneköltő a maga szociális fölismeréseit művészi primersége mögé sülyesztette; onnan a mélyből verődik föl vers és zene tűzvészének fénye.

 

Micsoda hasonlíthatatlan tűzvész az! A múlt vére, veleje, summája: - vet lángot és ég a jelen bölcsességén... Mint különös tűzkígyó fut az a plussz mindenütt Reinitz zenéjének taraján... anélkül, hogy bárhol is meglehetne mint külön valamit fogni. Jelenvalóságának nagyszerű illanásában van a zeneköltő ihletének klasszisa és mértéke...

Mostanában hallani itt köztünk néha Adyt kurucdalokat énekelni... Még soha és seholsem lehetett ilyen két magyarul magyar különös éneket hallani...

 

Barta Lajos

<<
<
1
2
3
4
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Ady Endre Hazamegyek a falumba
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Rövidek Rövidek
Az új osztrák törvény elrendeli, hogy vegyék jegyzékbe az összes...
Új nedvességmérő  1. Új nedvességmérő 1.
A levegő nedvességi fokát közönségesen a kifeszített hajszál...
A nemzeti munkaerő-gazdálkodás új rendje A nemzeti munkaerő-gazdálkodás új rendje
A munkaközvetítés államosítását mérvadó helyen ma már a nemzeti...
Hová lehet levelet, csomagot küldeni Hová lehet levelet, csomagot küldeni
Gyökeresen megváltoztatták a háborús körülmények Európa és a világ...
Hirdetést ragasztó milliomosok... Hirdetést ragasztó milliomosok...
Nem kell komolyan venni e hirt, mert távolról sincs arról szó, hogy...
Fejlődés a kémiai iparokban Fejlődés a kémiai iparokban
Érdekes áttekintést nyujt a magyar kémiai iparok helyzetéről a...
A hágai konferenczia eredménye A hágai konferenczia eredménye
Aug. 17-ikén tartotta záróülését a hágai békekonferenczia. Ez ülésen...
Hírek a Műcsarnokból Hírek a Műcsarnokból
A műcsarnokban bezárták a Liezen-Mayer és Györök műveiből rendezett...
A pofon
Mátyás szabósegéd tartozott tíz koronával Vitéz Márton kifőzőnek, a...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98