Dtum
Login with Facebookk
1928 | Augusztus

Kétszáz százalékkal emeli a hirdetési tarifát a székesfőváros hirdetővállalata

Szinte hihetetlennek tetsző meglepetés vár Budapest hirdető közönségére, az ezer gonddal, bajjal küzdő vállalkozó- és kereskedővilágra, szinházakra, mozikra s mindazokra, akik a reklám és hirdetés igénybevételére vannak utalva.

A székesfőváros hirdetővállalata ugyanis az elmult héten szóbelileg előkészitette Budapest nagyobb hirdetőit, főleg azokat, akiknek állandóan nagyobb hirdetési területre van szükségük, hogy szeptember elsejétől kezdve 200%-kal drágább lesz a hirdetési tarifa. 

Ugyancsak közölték néhány szinházzal és mozival is, hogy a szinházak és mozik kedvezményes, ugynevezett kulturális tarifája is drágább lesz szeptembertől kezdve, de „csak” száz százalékkal.

A Reggel utánajárt ezeknek a hireknek és megállapitotta, hogy a tarifaemelés terve komoly és annak ugynevezett határozati alapja is van. Az irgalmatlan tarifaemelést a tanács már régebben elhatározta, de mindezideig nem hajtotta végre. Hogy miért nem és miért éppen most akarják ezt a régebbi határozatot végrehajtani, annak érdekes előzményei vannak.

Több mint egy évvel ezelőtt ugyanis – még a Hevesi-rezsim alatt – az a helyzet állott elő, hogy a székesfőváros hirdetővállalata nem tudta kielégiteni a hirdető közönséget, mert nem volt elég helye a hirdetések kiragasztásához. A tanács ekkor nem ujabb hirdetőoszlopok fölállitását határozta el, hanem olyan magas tarifát állapitott meg, hogy ezzel sikeresen elvehette a közönség kedvét a plakátok utján való hirdetéstől.

Ezt a határozatot csak azért nem hajtották végre, mert a vállalat uj vezérigazgatója, Lamott Ernő, uj hirdetőalkalmatosságokat teremtett és a vállalatot fenyegető krizis elmult s ezzel együtt elmult a tarifaemelés veszedelme is. Az év végén a hirdetővállalat már nyolc milliárd haszonnal zárta az üzleti évet. A fölemelésre tehát anyagi szempontokból sem volt szükség.

Néhány hónap óta azonban sokat változott a helyzet.
Nem ugyan a hirdetővállalatnál, amely továbbra is derekasan és hibátlanul müködik, hanem a főváros háztartásában. A belügyminiszter ugyanis sok tételt törölt a költségvetésből s ezért egy kis födözetről szeretnének gondoskodni. 

Igy került elő ujra a régi tanácsi határozat és ezért akarják most megörvendeztetni a kétszázpercentes emeléssel a főváros hirdető közönségét. Ennek a tervnek mindenképpen utját kell állni. A főváros kereskedőinek és vállalkozóinak, nemkülönben a „kedvezményes” szinházaknak és moziknak korántsem megy olyan jól, hogy ezt az ujabb megterhelést elbirják. 

A kétszázpercentes tarifaemelés a magyar hirdetés- és reklámszolgálat kegyelemdöfését jelentené és emellett kegyetlenül meg is bosszulná magát, mert a hirdetőket egyszerüen leszoktatná a szépen fejlődésnek indult reklám és hirdetés használatáról.

A főváros intézőköreinek, nemkülönben a kereskedelmi és egyéb érdekeltségeknek össze kell fogni, hogy a készülőben levő tarifaemelést megbuktassák. Nem indokolja ezt semmi, mert a hirdetővállalat a tarifaemelés nélkül is be fogja szállitani az idén is a maga milliárdjait és az alig vegetáló kereskedelmet, ipart és kulturális intézményeket semmiesetre sem szabad kitenni a tarifaemelés rettentő megadóztatásának.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98