Dtum
Login with Facebookk
1928 | December

Medjidje hercegnő ellen vasárnap elfogató parancsot adtak ki

Gyakori szereplése után vasárnap ismét foglakoztatta a budapesti rendőrséget Medjidje Musztafa hercegnő, Adbul Kadir herceg, az utolsó török szultán fiának elvált felesége. A szőke hercegnő ellen nagyon komoly intézkedéseket tett a rendőrség. Néhány nappal ezelőtt ugyanis Schwarz Irma penziótulajdonos kényes följelentést tett a hercegnő ellen.


A följelentő elpanaszolta, hogy a hercegnő 430 pengővel adós maradt nála s miután nem fizetett bepörölte. A biróság intézkedésére a végrehajtó már le is foglalta a hercegnő garderóbját és már ki is volt tüzve az árverés is. A szép Medjidje azonba az árverés elől lefoglalt garderóbjával egyszerüen elutazott.


A följelentés alapján a rendőrség megindította a nyomozást, amelynek eredményeképen azt jelentette a törvényszéknek, hogy a hercegnő megszökött. E jelentés után a törvényszék vasárnap elfogatóparancsot adott ki a hercegnő ellen és erről értesitette a főkapitányságot is. Az elfogatóparancs szerint a hercegnő 1902-ben született, elvált, haja aranyszőke, szeme kék és törökül, németül s magyarul beszél.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98