Dtum
Login with Facebookk
1928 | Március

A phonofilm

A filmnek egyik legnagyobb hatáslehetősége a tempó. Hangtalansága és két dimenzióra korlátozottsága elszakítják a reális élet fékeitől és tempójának teljes szabadságot engedélyeznek. A művészi akarat ezt a szabadságot mondanivalójának hallatlanul erőteljes kihangsúlyozására használhatja fel. A film némasága a kifejezésnek új lehetőségévé vált a művész kezében.

De a technikai fejlődés nem törődik a művészettel. A hangos film problémáját megoldották.Eleve tisztában voltunk vele, hogy ez a találmány a művészet számára csak negatívumot jelenthet. Képzeljünk csak el egy mai filmet meghangosítva. Micsoda dübörgés, micsoda zagyva és elviselhetetlen hangkáosz lenne!

A hangos film a tempó-szabadság megszűnését jelenti. Szereplői beszélnének és mindig meg kellene várni, amíg a mondókájukat elmondották. Mint a szinházban. Ócska és illuzióromboló banalitások hangoznak el majd ott, ahol eddig ősi emberi érzések muzsikáltak, tisztán, lélekbe markoló egyszerűséggel.

A szó kényszerűségétől való megszabadulás volt a film legnagyobb boldogsága. És most a civilizáció és a technikai haladás szent nevében kitalálták a beszélő filmet!

Így, evvel az ellenséges érzéssel mentünk el a moziba, hogy az új csodát megtapasztaljuk. Szkeptikusan, előre kiépített okoskodás érveivel felfegyverkezve. De be kell vallanunk, hogy a fegyvereink elégteleneknek bizonyultak. A csodát nem lehet okoskodással leszerelni, - és az ember hátán bizony végigfut a hideg, mikor a kép megszólal... De hiába írjuk ezt így le, ezt látni és hallani kell.

Lindbergh fogadtatása Newyorkban. Az eddigi néma fotoriportok körüljártatták a felvevőgépet és a kép egész kiterjedését megmutatták... Itt csak az emelvény látszik, amelyen a fogadtatás lejátszódni fog. Lábánál katonabanda az amerikai himnuszt játssza, a karmesteri pálca mozdulataira megelevenednek a hangok... Aztán valami tompa zajgás... A tömeg... Nem látjuk, de érezzük... Izgalma reánkragad... Ott vagyunk köztük... Aztán halljuk az ünnepi szónokot és végül megszólal maga Lindbergh. Izgatott, akadozik, nem szokott hozzá a szónokláshoz. Minduntalan tapsvihar szakítja meg a beszédét. A mi két tenyerünk is összeverődik...

A legcsudálatosabbak a táncképek. Eddig önmagukban mindig élettelenül hatottak. Most visszakapták a lelküket, azt az eredeti zenét, amelyből mozdulataik megszülettek. Egy newyorki éjjeli mulatóban vagyunk... A közönség táncol. Követni tudjuk az egyes párokat. Érezzük a különbséget, ahogy a muzsika az egyes táncosokba beivódik, együtt táncolunk velük...

Mindezt nem lehet leírni. Nem lehet szavakkal érzékeltetni a kép megelevenedésének a csodáját. Mert csoda ez, bizony, és jó érezni, hogy az ember még ebben a mai szapora-csodájú világban sem felejtette el egészen a csodálkozást.

 

Marsovszky Miklós

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98