Dtum
Login with Facebookk
1928 | Szeptember

Apponyi ma a leszerelésről beszél a Népszövetség közgyülésén

Genf, szeptember 23.
A Népszövetség ezidei ülésszaka befejezéséhez közeledik. A Népszövetség hétfőn és kedden tartja utolsó üléseit, amelyeken magyar részről ugy gróf Apponyi Albert, mint Tánczos tábornok föl fognak szólalni. Tánczos ez alkalommal meg fogja indokolni, hogy miért nem fogadta el a magyar kormány – csak ugy mint a német – a lefegyverzés előkészítésére vonatkozó legujabb francia javaslatot, gróf Apponyi Albert pedig hosszabb beszédben fogja megvilágítani a magyar kormánynak és a magyar közvéleménynek a lefegyverzés nagy kérdésében elfoglalt szkeptikus álláspontját.


Apponyi beszédét igen nagy érdeklődéssel várják, különösen amerikai körökben, mert a lefegyverzési konkurencia és a francia tervek kilátásai a legujabb newyorki hirek szerint a „Newyork American” leleplezései folytán támadt fölzudulást tekintetbevéve, rendkívüli mértékben megrosszabbodtak. Azt várják, hogy gróf Apponyi Albert ezuttal nemcsak a magyar álláspontot, hanem a semleges államok közvéleményének és a tengerentuli államoknak egyre növekvő ellenszenvét a mai genfi politika iránt nagyon erőteljes szavakban fogja kifejezni.


Páris, szeptember 23.
„Németország elvált a Népszövetségtől, Magyarország követi példáját!” – irja a Matin.
Sauerwein a Matinban a genfi leszerelőbizottság tegnapi határozataival vezércikk keretében foglalkozik, amelynek címe:
Németország elvált a Népszövetségtől, Magyarország követi példáját!


A Népszövetség elég érzékeny volt és megállapította a leszerelőkonferencia összeülésének dátumát, hogy így Németország mégse szenvedjen föltünő vereséget. Mindenki azt hitte, hogy Németország ezután az engedmény után kész lesz arra, hogy elfogadja a fölajánlott határozati javaslatot. Bernstorff gróf, német delegátus azonban egyszerüen zsebretette a németek számára adott engedményeket, de a határozati javaslat megszavazásától tartózkodik. Ugyanígy tett a magyar delegáció. A harmadik bizottság igy tehát nem volt képes, hogy áthidalja a nagyhatalmak között mutatkozó ellentéteket a leszerelés kérdésében. Sem Németországot, sem Amerikát nem elégíti ki a mai helyzet. Igy tehát egyáltalában kétséges, hogy lesz-e valami célja a leszerelőkonferencia egybehívásának?


Ha Amerika nem vesz részt azon, valószinüleg Anglia is távol marad.


Más vasárnapi reggeli párisi lapokban egész sereg támadás éri Magyarországot, mert a Népszövetség ülésén delegáltjai a németek példáját követve, tartózkodtak a szavazástól és a Paul Boncour-féle javaslattal szemben szintén a teljes leszerelés mellett foglaltak állást.

 

Ezuttal éppen a szocialista és radikális sajtó, amely pedig máskor egyáltalában nem kíméli Magyarországot, kénytelen mellénk állni, amikor az általános leszerelést kivánjuk. Leon Blum „Populair”-je, valamint a többi radikális francia lap, Magyarország mellett – mindenesetre szokatlan és rendkívüli jelenség.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Apponyi Albert gróf Bernstorff Leon Blum
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98