Dtum
Login with Facebookk
1929 | Július

Klebersberg Kunó Bethlen utazásairól

Szeged, julius 14.
A szeged-alsótanyai gazdasági egyesület vasárnap aratóünnepséget rendezett, amelyre megjelent Klebelsberg közoktatásügyi miniszter is. Mise után Klebersberg Kunó gróf tájékoztatta választott a politikai és gazdasági helyzetről.


- Ha megkérdezik azt az embert, akinek a karja hiányzik, hogy miképen megy a sora, ő szó nélkül testi hiányára mutat. Valahogy mi is így vagyunk. De míg a levágott kar soha többé ki nem nő, egy megcsonkított nemzetet és országot jó politikával meg lehet menteni. Ehhez a legjobb eszköz: a külpolitika, biztosítása annak, hogy a magyar nemzetnek mentől több barátja legyen a világ irányadó nemzetei között.


- Ezért járja Bethlen István a világot, hogy személyesen szavával hirdesse a magyar igazságot. Azért járom én is a külföldet, hogy hirdessem: itt olyan nép él, amely sokkal műveltebb, mint azok a népek, amelyeket Trianonban a mi kárunkra előnyben részesíttek. Ha egyszer eljön majd a revizió, akkor könnyebb lesz itt a megélhetés. De addig is gondoskodni kell arról, hogy ezen a földön meg lehessen valahogyan élni.


- Ne csüggesszen el bennünket, ha ideig-óráig nehézségeket mutatkoznak. A kormány egyik legfontosabb célja az Alföld helyzetének javítása. A korábbi kormányok túlsokat törődtek a nemzetiségi vidékekkel és elhanyagolták az Alföldet. Ennek a kormánynak hivatása az, hogy megalkossa azokat az iskolákat, utakat, hidakat, kórházakat, klinikákat, amikre szüksége van a magyar gyermeknek a magyar nép egészségének és gazdasági jövőjének. Ez az a munka, amellyel jóvá akarjuk tenni azt a történelmi igazságtalanságot, ami a magyar népen esett.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98