Dtum
Login with Facebookk
1929 | Szeptember

Egy magyar származásu énekesnő „szerelmi balzsamért” bepörölt egy magyar szinigazgatót Amerikában

Endrei Jenő a Hungarian Chicago Company igazgatója kellemetlen affér középpontjában áll: a direktor ellen a magyar szintársulat egyik tagja, a 19 éves Vajda Vivien énekesnő, a newyorki Jefferson Market Courton (polgári bíróság) előtt kártérítési pört inditott.

 

Amerikában nem szokatlan, hogy a nők a volt udvarlótól kártérítést kérnek, a pénzt, amelyet ilyen címen harcolnak ki, „szerelmi balzsam”-nak hívják. Vajda Vivien, aki csinos szőke leány és félesztendeig volt a magyar szintársulat tagja, azt állítja keresetében, hogy Endrei ezalatt állandóan szerelmi ajánlatokkal ostromolta.

 

Miután a följelentés megtörtént, a magyar szinigazgatót, aki 20 éves, detektív kisérte a Tombs Courtra (rendőrbíróság), ahol a szinésznőt W. J. di Donato ügyvéd képviselte. A newyorki fotoriporterek tárgyalás közben fényképfölvételeket készítettek a panaszttevő énekesnőről és a lapok a rendőrségre hurcolt magyar szinigazgató fényképét is közölték.

 

Vajda Vivien vallomása szerint a direktor eget, földet, sőt – automobilt is igért neki, de igéreteiből semmit sem tartott be. Ezt levelekkel, táviratokkal próbálta igazolni és más bizonyitékokat is produkált, de hát nemcsak a szerelemben, hanem a rendőrség előtti eljárásban is Endrei igazgatónak volt sikere, mert az énekesnő nem tudta bizonyitani, hogy „csakis az erőszaknak” engedett… A bíró Endreit 5000 dollár óvadék mellett szabadlábra helyezte. Vajda Vivient pedig utasította, hogy a polgári bíróság előtt küzdjön tovább a „szerelmi balzsamért”.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98