Dtum
Login with Facebookk
1930 | Május

Briand vasárnap Genfbe érkezett és megkezdte tanácskozásait az „Európai Államszövetség”-ről

Genf, május 11.
A Népszövetségi Tanács hétfőn kezdődő ülésszakára vasárnap délután és este megérkeztek az összes delegációk. Jól informált népszövetségi körökben és a vezető delegációk köreiben is az a vélemény alakult ki, hogy a népszövetségi tanácsülés ezuttal igen gyorsiramu lesz és nem várhatók surlódások. Azt hiszik, hogy az ülésszak péntekre véget ér. A tanácskozások egyetlen fontos problémája az „Európai Kérdőivek” kérdése lesz. Az errevonatkozó tanácskozások egyelőre még csupán kezdeményezés jellegével birtak. A Népszövetség Tanácsának ülését délelőtt tizenegy órakor nyitja meg Marinkovics jugoszláv külügyminiszter.


„A fascista sajtó megzavarással fenyegeti Franciaország és Olaszország viszonyát!” – irja a Temps
Páris, május 11.
A „Temps” vezércikkben foglalkozik a Népszövetségi Tanács hétfőn megnyiló ülésszakával. A lap szerint a tanácsülés alkalmából folytatandó bizalmas megbeszélések közül különösen Briand, Grandi és Henderson tárgyalásai tarthanak számot érdeklődésre.


A lap azt hiszi, hogy a három államférfiu csupán általános természetű eszmecserére szorítkozik Genfben. A jelen pillanatban az a fő, hogy számotvessenek, milyen módon lehetne a tengerészeti problémát gyakorlatilag megoldani és hogy őrködjenek Franciaország és Olaszország bizalmas viszonyának megóvásán, amelyet a fascista sajtó előbb-utóbb megzavarással fenyeget.


Székely panasz a Népszövetség előtt
Páris, május 11.
Az „Ouevre” cimü radikálszocialista lap igen rokonszenves kommentárral emlékezik meg a székelységnek a Népszövetséghez juttatott panaszáról, amely szerint az agrárreform végrehajtásának örve alatt a román hatóságok különbözőkép járnak el az egykori székely, a naszódi és a karánsebesi román határőrvidék birtokosaival szemben.


A francia lap energikusan emeli ki a székelyek panaszának igazságát.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98