Dtum
Login with Facebookk
1930 | November

Tóth Árpád emlékünnepség Debrecenben

November 23-án a debreceni Ady-Társaság a debreceni születésű Tóth Árpád emlékére a Nagyerdőn felállítandó emlékoszlop javára ünnepet rendezett, amelyre meghívta a Nyugatot. A Nyugat részéről Móricz Zsigmond, Gellért Oszkár és Kosztolányi Dezső s velük Ascher Oszkár vett részt az esten. Az Arany Bika dísztermében 1200 ember szorongott; ott voltak Hadházy Zsigmond főispán, dr. Vásáry István polgármester, Ady Lajos tanker. kir. főigazgató, a debreceni ítélőtábla elnöke és bírái, a törvényszék és járásbíróság bírái, a városi tanácsnokok, a legmagasabb rangú katonatisztek, katolikus és református papság, általán a város társadalmának szine-java.

 

A közönség lankadatlan figyelemmel és lelkes tetszésnyilvánítással kísérte az előadást, amelyen Ady Lajos mondott megnyitó beszédet. Móricz Zsigmond Tóth Árpádról tartott előadást, Gellért Oszkár, Kosztolányi Dezső és Oláh Gábor Tóth Árpádról írt verseiket olvasták fel, Könyves Tóth Erzsi és Ascher Oszkár pedig Tóth Árpád-verseket szavaltak. Az előadás után bankett volt.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98