Dtum
Login with Facebookk
1931 | Augusztus

Augusztus hó 14-ig meghosszabbitották a pénzforgalmi korlátozásokat

A gazdasági és hitelélet rendjének megóvása végett kibocsátott rendeletek hatálya julius 30-án lejárt. Mindazok a körülmények, amelyek ezeknek a rendeleteknek kibocsátását szükségessé tették, még ez idő szerint is fennállanak, a kormány a kivételes rendelkezések hatályát 1931 augusztus 14-ig meghosszabbitotta. Az erre vonatkozó rendelet a Budapesti Közlöny julius hó 31-iki számában jelent meg. 

A rendelet gondoskodik arról, hogy a további átmeneti idő alatt ujabb könnyitések történjenek annak elősegitése érdekében, hogy a gazdasági élet menete fennakadást ne szenvedjen. A rendelet szerint a betétekből augusztus 8-ától kezdve további öt százalékot, de legfeljebb további 1000 pengőt lehet igénybe venni. Természetesen mindazok a könnyitések, amelyek eddig engedélyeztettek, továbbra is fennmaradnak. Ezeken felül a rendelet azt a további könnyitést teszi, hogy megengedi a betétek igénybevételét biztositási dijak fizetésére. 

A rendelet könnyitést tartalmaz az augusztusi lakbérfizetések tekintetében is. Nevezetesen lehetővé teszi, hogy azok, akiknek nincs lakbérjárandóságuk, lakás- és üzletbérüket augusztus 10-éig bezárólag fizethessék meg. A lakbérfizetésekkel kapcsolatban kimondja a rendelet, hogy azok az alkalmazottak és nyugdijasok, akiknek bérjárandóságuk van, lakbérfizetés céljára csakis a szükséges mértékben, vagyis oly összeg erejéig vehetik igénybe a betéteket, amily összeggel lakbérük meghaladja lakbérjárandóságukat. 

A betéti könyvekkel való üzérkedés meggátlása végett a rendelet szerint az 1931. julius 1-je előtt elhelyezett takarékbetétektől olyan célokra, amelyekre korlátozás nélkül lehet kifizetést teljesiteni, nem igényelhetnek kifizetést azok, akik a betéti könyvet csak 1931. július 16-ika után szerezték meg. 

Végül a lejárt váltók rendezésének megkönnyitése céljából kimondja a rendelet, hogy a váltóprolongálások nem esnek a hitelnyujtási korlátozások alá.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98