Dtum
Login with Facebookk
1931 | Július

Kezdődik az iskola,, kezdődnek a gondok

Kezdjük azzal, amivel a rendkívül szomorú júliusban elváltunk az iskolától: az érettségi miatt történt öngyilkosságok emlékezetével.

Ennek ismétlődni nem szabad.

Az érettségit meg kell szüntetni, legalább a mai formájában. Egy tizennyolcéves ifjú nem felelős az elégtelen osztályzatért. Nem ő a felelős, hanem a tanár. Nyolcadik osztályba már nem ereszthetnek fel hülyéket. Ha pedig egy fiatalember nem hülye, akkor képes is arra, hogy megismerje azt az alapjában csekély anyagot, amit a tanterv előír. A tanárnak azonban nem törvényszéki vizsgálóbiztosnak kell lennie, aki a megrémítés eszközeivel veszi ki a diákból a feleletet, hanem nevelőnek, aki megszeretteti, felvilágosítja s belevezeti a diákot a tananyag ismeretébe.

A fejlődésnek ez az útja már meg is kezdődött.

Az elemi iskolai oktatásban.

A mai elemi iskolai tanítás egészen más, mint a tegnapi volt. Tegnap, a nem régi multban, a tanító idegen volt a gyermekseregtől. Kénytelenségből végezte munkáját, mert jobb foglalkozáshoz nem tudott jutni. Nem talált örömet a népiskolában, ahol kis, játszani vágyó, csapongó fantáziájú, s otthonról semmi hajlamot nem hozó gyermekecskék voltak a keze alatt. Ebben az iskolában a legszükségesebb taneszköz a nádpálca volt.

Ma? Minden szülőnek el kellene mennie néhány iskolai órára, hogy lássa, mit csinálnak a gyermekével. A mai tanító pedagógus a szó legnemesebb értelmében. Különös módszereket találtak ki arra, hogy komplikált elméleti dolgokat hogyan lehet játékosan fedeztetni fel a gyermekkel. A jelzők problémájának megértetése pl. végtelenül keserves volt a régi tanító számára. A mai tanító egy félóra alatt példák, természetbeli eszközök felhasználásával játszva, szórakoztatóan és boldogság érzését keltve tudja a gyermekkel felismertetni a különböző, legkomplikáltabb jelzőket.

Egyáltalán az a munkaiskola, amit az elemi iskolai tanítási mód megteremtett, mintaképe az örömteljes tanításnak. Mert tanítani és tanulni öröm és boldogság. Nagyon kevés érzést ad az élet, ami oly kellemes és felemelő, mint a megértés. Mint valami látszólag nehéz és megközelíthetetlen szellemi feladatnak a megértése. Hasonlít a turistasághoz. Képzett turistának kell lenni ahhoz, hogy a fáradtságot játszva viselje el az ember és hogy a csúcsokon megnyíló kilátást gyönyörűséggel szemlélje. A szellemi magaslatokra való eljutás ugyanilyen érzéki örömöket okoz.

Az elemiiskola lesz a jövő magasabb képzésének is az ideális mintaképe.

Miért ne lehetne elképzelni, hogy lesz idő, mikor a diákok oly boldogan sietnek a gimnáziumba, mint ma a jó elemi iskolákban a kis gyermekek vágynak a tanító környezetébe. Egy elemiiskolai igazgató mint legnagyobb örömét és boldogságát említette, hogy náluk nincsenek hiányzók. Az ő gyermekeik letagadják a kis betegséget, csakhogy jöhessenek az iskolába... Egy tizenöt-tizenhat-tizennyolc éves ifjú tele van idealizmussal. Ez a kor az ember életében a lelkesedés, a nagyratörekvés, a szépért, jóért való lelkesedés kora.


Az a tanár, aki ezt a nemes és szép érzést nem tudja felébreszteni a diákjában, nem tanár. Az egy pályatévesztett szegény ember. Hogy lehet az, hogy egy derék iskolai főigazgató azzal dicsekszik, hogy az ő iskolájában nem több husz százaléknál a bukások száma? Nem szabad két százaléknál többnek lennie. Egy-két fiú lehet, aki szellemileg képtelen felfogni és reprodukálni a tananyagot.

De egy olyan fiú, akiben van erkölcsi képesség az öngyilkosságra, az tele van ideális hevülettel. Szerencsés körülmények közt boldog tagja lehet az osztálynak és az életnek. Azonban ehhez az kell, hogy a tanár ne ijessze meg. Megijeszteni a diákot. Lehetséges ez? Ez a gyilkosság! Legalább is lélekgyilkosság.

Mennyit küzdött már ez ellen az irodalom. Dickens óta hány regényiró foglalkozott ezzel a rettenetességgel. Reformálni a pedagógiát. Reformálni az egész felfogást a tanítás terén. Ez az egyetlen orvosság a középiskolák diáktömegeinek megszabadítására. Szörnyü az a megérthetetlen vizsga a középiskolai tanítás végén: az érettségi. Az érettséginek egy gyönyörű bizonyságtételnek kell lennie, hogy a diákját a tanár nyolc év alatt önálló gondolkodású emberré tette. A tanár vizsgázzon le az érettségin.

Tanár urak, menjenek el a Pedagógiai Szeminárium előadásaira. Nézzék meg, mit tud egy egyszerű elemiiskolai tanító produkálni a tízéves és fiatalabb gyermekekkel s meg fogják látni, hogy mit kell tenniök a nagyobbakkal, hogy megszerettessék velük a gondolkodást és a tanulást. A mai érettségi egy félelmes szörny, amely megemészti a diák lelkét. S a tanárok nagy része az utolsó évet arra használja, hogy megrémítse s önbizalmától megfossza a keze alá adott ifjúságot.

Egyik budapesti leányiskolában pár éve a következő mulatságos és iszonyú eset volt. A tanárok és tanárnők minden órán s minden percben azt vágták a diáklányok fejéhez: - Ez kérem érettségi anyag!
Egy napon belép a terembe egy tanárnő s meglepetve látja, hogy az egész osztály díszruhában van. Fehérben és ünnepiesen. Nem értette a dolgot, de méltóságán aluli volt, hogy megkérdezze, miért. Arra gondolt, talán valami igazgatói ünnep van, amiről ő nem tud.

Folyik az óra. Egyszer csak azt mondja:
- Kérem, jó lesz megtanulni ezt is, mert ez is érettségi tétel.
Ebben a pillanatban feláll az egész osztály s előlép a vezérszónok s azt mondja:
- Tanárnő őnagysága kérem, mi elhatároztuk, hogy azt a napot, mikor az ezredik kijelentést kapjuk az érettségiről, megünnepeljük. Egész évben jegyeztük, hogy hányszor említik az érettségit s mivel mára esedékes volt az ezredik, mára felöltöztünk. Tanárnő őnagysága mondta ki ezredszer az érettségi fenyegetést.

Örökre karakterizáló emléke marad ez a mai érettségi rémítgetés rendszerének. Nem kérem, ezt valóban meg kell szüntetni. Nem tartozik szorosan az irodalmi élet problémái közé, s mégis az. Milyen kultúrlényeket nevel az iskola evvel a módszerrel? Mindnyájan tudjuk, hogy az irodalomtörténet-tanítás arra való, hogy az irodalom klasszikusait megutáltassák a diáksággal. Épen a kiválogatottan legszebb és legjobb irodalmi értékeket unatják meg és a legjobbtól fordítják el a fiatal lelkek érdeklődését.

Mikor Adynak egyszer azt az örömhírt hozták, hogy egy iskolai kézikönyvbe felvették valamelyik versét, rémülten kiáltott fel:

 

- Akkor végem.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Négyszázezer koronás csalás Négyszázezer koronás csalás
Londonban a mult héten a budapesti rendőrség fölhívására elfogták...
Megérkezett Megérkezett
Talán még sohasem várt vissza olyan izgalommal miniszterelnököt a...
Régi nagy traktátumokról beszél Kiss néni, az utolsó pesti „Tafeldecker” Régi nagy traktátumokról beszél Kiss néni, az utolsó pesti...
Kétszobás udvari lakás egyik szobájában van a „vállalat”,...
Rövidek Rövidek
A finn közvélemény nagy örömmel és megnyugvással fogadta Mannerheim...
A Margitsziget fejlesztése A Margitsziget fejlesztése
A főváros közmunkatanácsa a Margitsziget részvénytársasággal együtt...
Charlie Chaplin új filmje Charlie Chaplin új filmje
Charlie Chaplin Aranyláz-ának egyik jelenete kis fabódéban játszódik,...
A MOB. végrehajtó-bizottsága és a footballkiküldetés A MOB. végrehajtó-bizottsága és a footballkiküldetés
A MOB. végrehajtó-bizottsága e hó 9-én ülést tartott Gerenday György...
Ma érkezik Páger Antal, az „újvidéki” Grassi a háborús főbűnösök harmadik csoportjával Ma érkezik Páger Antal, az „újvidéki” Grassi a háborús...
Az Andrássy-út 60-ban – vasárnap ellenére – élénk élet...
A megcsonkított Magyarország A megcsonkított Magyarország
Meglehetős sűrűn halljuk mostanában az ilyen mondatokat: csonka...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98