Dtum
Login with Facebookk
1931 | Február

A költő harca a láthatatlan sárkánnyal

Ady a "Magunk szerelmé"-ben azt vallotta, hogy

De lelkemből más sose érdekelte
Fölszánt poéta ceruzámat
Csupán Politika és Szerelem.

Ady politikájáról akarok beszélni, de ha meg akarjuk érteni Ady költészetének politikumát, meg kell értenünk azt a Magyarországot, amelyben ez a politika s politikai munka lefolyt. A harminc évvel ezelőtti Magyarországot... Hiszen mi még benne vagyunk. Az ember ifjúkorának ideáljait viszi magával az életre, az ideálok megmaradnak, ha elmúlik is a börtön, amelynek lerombolására születtek az ideálok... Mi még ott vagyunk otthon, de íme, már mellettünk dolgozik két generáció, amelyik nem volt benne. Öcséink, sőt fiaink állanak itt s gyakran tanácstalanul nézik elmult nyomorúságok elleni nekiszegüléseinket.

Ady nem volt politikus.

Pláne abban az értelemben, ahogy ma már a politika tudomány lett: Ma a tudomány szögezi le, hogy kis nemzetek a világpolitika függvényei. Még a harminc év előtti ifjúság ezt nem tudta s aki rájött, hogy Magyarország egy bezárt dzsungel, amelyet csak mesterségesen tartottak abban az illúzióban, hogy ez külön magyar glóbus: az forradalmár volt. Ady nem foglalkozott politikai tudományokkal: ő csak fia volt ennek a lezárt dzsungelnek, ennek a magyar glóbusnak, aki a saját lelkén és testén keresztül érezte meg a szörnyűségét a lefojtottságnak, amiben hazája szenved s felhördült minden pillanatban, mint egy sebzett vad.

Ez a fel-felhördülés, ez volt az ő politikai költészete.

Mi volt Magyarország? Az egy tágas mező volt, amelyet mint kerítés vett körül a Kárpátok hegykoszorúja. Tágas puszta volt, amelynek középpontján különösen és rohanva dagadt fel Budapest s a mezőkön ugyanakkor millió apró magányos tanya kezdett fészkelni, mint mezei madarak fészkei a lecsapolt mocsárvilág színén. Apró falvak ezrei élték régi életüket, a mezőség szélein sűrűn, közepén abnormis nagy községek ritkán a törökdúlás helyein. S városok, melyek főleg német településből származtak s háromszáz éven át az idegen kormány legbiztosabb támaszai voltak a falvak nemességének szilaj függetlenségi vágyaival szemben.

Ady ezeknek a szilaj falvaknak s kardcsörtető, a zöld és fehér asztal mellett dühösen szónokolgató kisnemes uraknak fia volt.

A világpolitika ennek a magyarságnak Bécset jelentette. Mivel azonban Bécs ellen egyetlen szónak sem volt szabad elhangzania, - a magyar politika két irányba hasadt:

a kormány és a kormányzó párt Bécs kiszolgálását s hite szerint a haza javára való értékmentő szolgálatát vállalta, - s az ellenzék ezt a szolgaréteget támadta.

Így a magyar politika belső harcoknak, belső feszültségeknek meglehetősen kicsinyes visakodása volt.

Hogy ez az élet elviselhető legyen, mind a két párt ugyanazokat a mesterséges illúziókat istápolta. Mind a két párt, tehát az egész magyarság ugyanazon intézetekben neveltette gyermekeit, ugyanazok a tanárok tanították a leendő kormányzókat s a leendő rebelliseket. A haza, a nemzeti ideálok, mind a két párt lelkében ugyanazok voltak.

Kossuth Lajos ideálja.

Ötven-hatvan éven át a Kossuth Lajos ideológiája uralkodott a lelkeken.

Kosuth Lajos annak az európai, sőt világszemléletnek volt prófétája, amely azt rajzolta fel álomképül s politikai ideálul, hogy minden nemzet legyen független egymástól. Nyelvi s belső kulturális keretei közt, de lehetőleg a statusquo alapján, vagyis a történelmi keretek határait respektálva, a nemzetiségi kérdés elhanyagolásával.

A Kossuth Lajos politikai elgondolása megegyezett a művelt nemzetekével: területi szabadságról volt szó, nemzeti önrendelkezési jogok kivívásáról. Horizontális irányú volt ez a szabadságharc. Valahogy az volt az eszmei elgondolás, hogy minden ország váljon külön egységgé s élje a maga életét a régi beidegzettség szerint befelé, intenzíven, csupán államilag egymástól függetlenül. Ez a politika a térképet akarta egységekbe szabni s csupán az ellen tiltakozott, hogy egyik nemzetegység a másaknak rabja, adófizetője ne legyen. A belső politika számára sem kikötései, sem ideái nem voltak. Rajongó magyarság, magyar testvéri szeretet, magyar világ volt volna az általános gyógyszere.

Erre, a mai század elején feltört nálunk egy egészen új politikai irány - Nyugatról jött természetesen - egy egészen váratlan s új politikai elgondolás. Egy statikai átvizsgálása az életformáknak, egy vertikális politikai harc. Egy megdöbbentő új életlátás, amely függőlegesen metszette át az életet: a szocializmus.


A szocializmus azt a fölfedezést hozta az emberiség számára, hogy a térképre rajzolt országhatárokon kívül más határoltságok is vannak az emberiség életében: a társadalmi rétegeződés határsíkjai. Rájött, hogy minden ország népe azonos rétegeződésben él s hogy e rétegek gulaalakot adnak minden nép keresztmetszetében. Az egymás fölött elhelyezkedő társadalmi rétegek úgy alakultak ki, hogy a csekély számú legmagasabb réteg csaknem minden anyagi s törvényhozási jog birtokosa, a mélyben fekvő óriási réteg viszont vagyontalan és semmi politikai joggal nem bíró elem.

Ennek a politikai iránynak harcosai többé nem láttak nemzeteket és nemzetiségeket, mert ugyanezt a rétegeződést ugyanúgy fölismerték az uralkodó nemzeteknél, mint a legjobban elnyomott nemzetiségeknél. Ez a politikai irány a rétegek felszabadítására tört, az emberi jogoknak és javaknak minél egyenletesebb elosztására.

Így egyszerre két, egymástól elgondolásban merőben ellentétes irányú politkai harc folyt az életben. A kettő egymást meg nem érthette, ahogy a sík irány a merőlegessel csak keresztezheti egymást.

Ady az első irány, vagy iskola gyermeke volt, - s eljutott a másodiknak megértéséhez.

Nem tudatosan, nem tudományosan, mert nem volt elméleti politikus, csak ember, aki minden szenvedésnek tragikus megérzője volt.

*

Ha az Ady politikai verseit ma egyfolytában végigolvassuk, tisztán látjuk, mi történt vele.

1906-ban jelent meg első kötete, mely őt véglegesen jellemzi, az Új versek.

Ebben a kötetében van egy szenzációs felfedezése: a magyar Ugar!

Ez a szó, ez a fogalom a legteljesebb mértékben az övé s a legteljesebb mértékben forradalmi.

Forradalmi, mert szemben áll a régi magyar felfogással, mind a két nemzeti irány érzésével.

Abban ugyanis a legcsökönyösebb arisztokrata s a legkurucabb szittya is megegyezett, hogy Magyarország egy tejjel-mézzel folyó Kánaán. Olyan, mint egy édességes Tündérország, amelyhez hasonló kertje az istennek több nincs. Ha a föld isten kalapja, úgy hazánk bokréta rajta, vagy ahogy Petőfi után ötven évvel énekelték, csipkés selyemkendő, amelyet az isten leterített jókedvében erre a tájra.

Erre jön Ady s meglátja ezt a vidéket abban a pillanatban, mikor üresen, elhagyatva, szándékosan terméketlenül hagyva hever, mikor: ugar. Puszta és sáros és reménytelen. Az ősi mezőgazdasági kultúra kietlen ötlete: hogy a föld javításának egyetlen módja, ha egy évig semmit sem termelnek rajta. Hogy minden harmadik évben ugarban kell hagyni a Ťkimeríthetetlen bőségűť anyaföldet.

Ennek a kietlen ugarbanhagyásnak, ennek az ugar-meglátásnak költői kifejezése Ady alapproblémája.

Ez jelentette a vágyát a szakadatlan művelés, a folytonos kultúra s a legmagasabb kultúrábantartás felé. Mint ahogy a mezőgazdaság már nem is ismeri az ugarban-veszteglés, az erők elvesztegetésének ezt az ősi naív módszerét. Arra való a növények váltakozó termelése, arra való a trágya s a munka intenzív módja, hogy ne kelljen a termőterületnek egy harmadát állandóan ugarban hagyni. Ehhez a képhez aztán hozzáfüzte a magyar életnek minden kóros és kínos képzetét. A vadságot, a barbárságot, a kultúrára képtelenséget.

Megható, hogy küzd. Megindító, hogyan szakad el álmaitól, gyermekkorától, a szépségnek és az idillnek szívérévé lett álmaitól.


Az Új Versek Ugar ciklusának második darabja így szól:

A kis harang a régi,
Mely belezúg a csöndbe,

Minden, minden a régi,
De én hol élek, járok?

Én a bolondos zajnak,
Én a cifra városnak
Vagyok a kóbor lelke,

Óh kapj fel innen Város,
Ragadj el innen, Város:
Kik messze kiröpültek,
Sohse térjenek haza.

Íme Ady, legelső soraiban, amikkel kritikát ír az ősi képről, legelső hangjaiban, amelyek véresen felcsendülnek, nem híve többé semmiféle uralkodó országos pártnak: sem a mameluk-pártnak, sem a sírva vigadó negyvennyolcas pártnak. Ő egy egészen új s addig hallatlan irányt jelent: az egész magyar kultúrélettel való szociális elégedetlenséget.

Magyar elégedetlenség ez. Faji s nemzeti alapon áll, de valami más, mint ahogy eddig képzelték az emberek az elégedetlenséget.

Politika. Ez is politika, de nem a megírott s megszavazott s szentesített törvények alapján álló politika.

Az élő ember politikája.

A politika hoz a költőnek is leggyorsabb s leghangosabb sikert, de a politikai versek tünnek el leghamarabb s legvéglegesebben a költő övrjéből.

Ennek a politikának nyilatkozatai még nem tüntek el. Mert hiába szakadt ránk a világpolitika függvényeképpen a nemzeti szabadság, valósággal észre sem vettük, hogy beteljesedett, amiért háromszáz, vagy négyszáz éven keresztül vérrel s fájdalommal küzdöttünk, a területi szabadság, az Ausztria béklyóiból való felszabadulás: az új idők ez új dalai csak akkor fognak elhangzani, ha ezen a földön, ebben a magyar életben gazdag és buja kultúra fog virágzani...

Egyelőre még a mai napok keretében is, mint életünk kórképét konstatálhatjuk le az Ady-kirobbanások okozóit.

Hogy is látja ő legelső indulásában a magyar vidéket?... A magyar idillt?... Gémeskút, malomalja, fokos... sivatag-lárma, durva kezek... Ahol a lelkeket kipányvázzák és véres, tajtékos a puszta, amely a szárnyat besározza, leveri, húzza... Hogy ez a szörnyű föld a lelkek temetője, ahol maggyilkos méreg lett a kiömlött vér s csak a vetéltek boldogok!...


Soha Ady előtt senki így és soha mellette senki így ki nem rohant a magyar falu, a magyar puszta évezredes mozdulatlan barbársága ellen. Végtelen képek forgatagában, mint valami orkán, söpri fel a tornádó, a szennyes világ szennyes és avult gazzát. Mint egy torony, röpül végig vádrohama ezen az országon.

Azóta eltelt huszonöt év s ha a mai magyar vidéket összehasonlítjuk azzal a korral, máris bizonyos komoly és becsületes átalakulást kell lekonstatálnunk. Minden roppant elmaradottságunk és bajaink szörnyűséges gyötrelmei közt is, íme, látnunk kell, meg kell látnunk, hogy van átjavulás. A lápok, mocsarak kiszáradtak, szinte túlságosan. Utakat, ha rosszul is, de rohamosan építenek. Villanyvezetékek szelik át a pusztát, ha nem is jut még belőlük áram a falvak népének. A szíkes mezőkön megindult a földjavítás és gazdasági újrateremtés, ha bármilyen messze vagyunk is a végső sikertől... De ma már semmiféle költőlélekben nem támadhatnak fel az Ady-t gyilkoló viziók a láplakókról, akik a gomolygó ködben rémek közt tanyáznak; szinte a másik véglet, a kiszáradt mocsárvilág területén még harmat sincs többé... A húsz év előtti ugaron még álmodott a magyar élet, - ma vergődik s nyitott szemmel bámul rettegve a Végzetre.

Az Új Versekben 1906-ban még csak a magyar Ugar jajja tölti be Adyn át a magyar költészetet.

De rögtön utána megindul egy végtelenül csodálatos forrongás, differenciálódott szemlélete a differenciáltságában egyre vészesebb közéletnek.

Ekkor találkozik Ady az új gondolattal: a szocializmussal.

S most ugyanaz a csodálatos folyamat megy benne végbe, ami első felrobbanásánál. Mikor a faluból a városba rohan, elsiratja a falut. Most, hogy a magyar jajjból az emberiség jajját veszi fel, elsiratja a magyar sorsot. Egyszerre megszereti

déresős hideg hajnalon
a mezőket...

Mi történt: rátalált a kicsiny szegfűre, s már fel van dúlva a lelke. Ahogy a város új szerelme idején elsiratja a falu idilljét, most a világmegváltás szédületében elsiratja a magyar világot. Már a napfény országából hazavágyik, s dalai könyvét dobná már a tűzbe, már csak fáj, de nem lázítja, hogy bús krizantémfürttel ébredt: s végkép oda akarja láncolni piros sárkányát a magyar röghöz, amelyről csak azt hirdeti, hogy :

Másképen lesz holnap!...

Vergődés ez. A megáradt Tiszáról a sármánymadár nyugatra szállt, s a magyar Messiásokról tisztán látja, hogy semmit se tehettek s a jövő dalosát nem hallja senki, senki... A magyarok a délibáb ködvárosát lakják s a Duna táján csak fél emberek, fél nemzetecskék... Mindegy: az ér az Óceánba fut s mindegy, ő azért látja magát:

Nap fiának, magyarnak.


Öncsalás, vagy önámítás, már írja a magyar jakobinusok dalát:

Meddig lesz még úr a betyárság,
És puha had, mi milliók!

Hiába kiált utána rögtön egy harcos Jézus Máriát, hogy:

De a magyar az én vagyok!...

ebben a korszakában véres vergődésben él. Olyan, mint a szabadulni vágyó madár, aki nem tud elszállani az anyai fészek miatt. Egyszerre szálldos az ugar felett, s hirtelen sikló repüléssel leereszkedik a népnyomor mélységeig. Egyformán hiteti a kossuthi nacionalizmus és a nemzetközi szocializmus vájárainak rétegcsákányozó csatadalát. Milliószor felesküszik magyarságának kuruc lobogójára s aztán megint a vörös zászlót ragadja kézbe.

Mint a vetélő, dobja magát az egyik síkról a másikra: Szeretném, ha szeretnének s a vörös isten után újra a táltosok rendjébe tér, Ond vezér unokája lesz, bujdosó kuruc, a Dál kisasszonyokhoz imádkozik s négy-öt magyarral összehajol esett szép szomorú fejekkel, hogy elzokogja a föl-földobott kő vallomását:

Tied vagyok én nagy haragomban,
nagy hűtlenségben, szerelmes gondban,
Szomoruan magyar!...

Majd megint a másik tábort félti és szánja: álmodik a nyomor s a proletárfiú kuruc tűzzel szólal s az emberi verejtékben a termő áldást hozsannázza. Végre részeg rohanásnak katzenjammerezi a dalos a vakult, az új illatok szédületét s fáj, hogy a csendes udvart elfeledte.


*

Mi jöhetett ez után a páratlanul szilaj tombolás után. A vadul harcos öt év idegfeszítő, erősorvasztó vihara után:

a Minden titkok versei. Az isten titkai, a szerelem titkai, a szomorúság titkai, az élet fölött most már magában köröző lélek magános gyötrelmei.

A harcunkat megharcoltuk, mondja s már a szivárvány halála nagy szimbolumába olvad minden harca. Az elsülyedt utak elégiás vonalán jut a magyarság titkaihoz, az őszi magyarsághoz:

Nincsen szépsége, de szépnek látjuk,
Átkozni kéne és mégis áldjuk.

Adyhoz hasonló költőnk nincs több. Kínlódott, vergődött magyarságában Berzsenyi is, Kisfaludy Károly is, egy kicsit Csokonay is, Petőfi is, Arany is. De Ady az egyetlen, aki valósággal lelki csatatere a múlt, a jelen s a jövő minden magyar várvesztő viadalának. Lelkét valóban fújó paripák száguldják szakadatlan s annyira végzetes és annyira tragikus, hogy bizonnyal ezért nem csillan fel soha a humor: nem, soha nem alkudott meg odáig problémáival, hogy fölibük kerekedjék és mosollyal lássa, amit egy elvesző nemzet, vagy egy újra születő nemzet élettömege jelent neki.

Felordít olykor:

Hadd ne bánjam már, mit csinál a magyar!
Legyek két ország: Élet s Halál fia!
Komédia minden, komédia!
Nézzek immár nagyobbakra is!

Jön aztán a Menekülő élet, amelyben már Istenhez hanyatló árnyékká lesz, de egyre tragikusabban érzi a sorsának következményeit:

Az Égből már csak a Tűz Márciusa szól s a földön csak a kidalotlan magyar nyarak szólnak.

A Ki látott engem-ben még beljebb bogozódik magyarságába:

Vagyok egy ágban szabadulás és béklyó,
Protestáló hit s küldetés vétó...

S immáron az Idők rostájá-ban látja nemzetét:

Kezében óriás rostával
Áll az Idő és rostál egyre.
Világokat szed és rostál ki...

Itt emelkedett Ady a csúcsra. Itt érte el a legmagasabbat egész nemzetszenvedő költészetében.


*

Ez a csodálatos Lélek, akit én 1908-tól haláláig élően ismertem, rám mindig azt a benyomást tette, mintha Laokoon harcát vívná. Kígyók tekergőztek tagjaira s ő végső erőmegfeszítéssel viaskodott vele, vagy velük, mert egyszerre néha mintha kígyók raja fonta volna összevissza karját, vállát, lábszárait s a szívét.

Láthatatlan kígyók, amelyek látható fájdalmat váltottak ki belőle. Egy percig nem hagytak neki nyugtot s mindig a legvadabb és a legszörnyűbb erőfeszítésre kényszerítették, ha csak nem akart megfulladni szorításuk alatt. Az öröm legédesebb perceit, a mámor legönfeledtebb pillanatait megmérgezték kegyetlen szorításukkal. Szeme minduntalan vérbe borult s kétségbeesés párádzott belőle: a magyar Sors. A Láthatatlan Sárkány tíz éven át szakadatlan s pihenés nélkül rágta lelkét s csontjait. Szökellő és lángos gondolatai untalan ennek a kis nemzetnek a problémáira voltak függesztve s a remény és a kétség a legváratlanabb pillanatokban tört ki belőle.

A Ki látott engem?... 1914-ben jelent meg s akkor kitört a Háború. Ettől kezdve nem törődött többet magával s verseivel, csak 1918-ban, a háború végén, mintegy örökségét rendezve gyüjtötte még egyszer kötetbe költeményeit a Halottak élén, annyira jellemző s tragikus címen.

Mi volt Adynak a háború? Az emberi agy és a lélek deliriumos őrülete. Neki nem is volt köze egy ilyen incidenshez, mint ez a Világháború volt. Ő elmondhatta, hogy az én háborúm nem e világból való.

Végig kell olvasni a háború alatt írott verseit, a félelemnek, a megsemmisülésnek, az emberi élet minden fölényének elmulásán való e robbanó kesergéseket. Ady a Nirvánába zuhant a háború által.

Élünk? - Ugye nem élünk?
Valakinek rosz álma
Lidérc seregre válva -:
Csak rosz álom vagyunk mink?

Vagy élünk? - mégis élünk?
S a megdühödött poklok
Népe, a véres, bomlott:
Valósággal mink volnánk?

Mért tudjuk azt, hogy élünk?
Mért nem bátrabb a téboly
S minden értést, mi még volt,
Mért nem söpör világgá?

Két és félszáz versben viaskodik tovább a megsemmisülés gondolatával, a magyar átokkal, az emberi lélek semmiségével, a logika nyomorával, s szakadatlanul a halálra ítélt magyarsággal.

Ez még mindig Politika?... Nem: ez az ember igazi tragédiája, egyetlen lélekbe lefojtva s leforrva. Messze elmaradnak már mögötte a partok és minden ami szilárdnak látszik az emberi szem s az emberi gondolkodás előtt. Az ezer, a tízezer fokra hevített vas forr itt már az üstben, sisteregve és fantasztikusan és mégis lényeg és mégis élet.

Ott voltam nála, halála előtt három nappal, már nem tudott beszélni, hörgő hangokat tört ki magából s a paplant tépte az újja görcsösen:
- Idáig jönnek, - mondta.
Nem értettem, újra kérdeztem: Bandikám, mit mondasz.
Elmosolyodott, gyönyörű nagy szemei nevettek s tépett szája lilán dadogta:
- Idáig jönnek, a Tiszáig... Az oláhok...

Megállott bennem a vér s könnyel buggyanva a szerelem: ez az ember itt is, most is a Haza sorsát, a magyarság napjait számlálja, az utolsó órája előtt...
Nem tudom, mit jelent ez az Élet!
Nem tudom, mit jelent az Élet.

Ez az Ady Endre a magyar fajnak olyan gigantikus terménye, amilyen csak egy nagy erőnek, egy végtelen nagy lelkiségnek, egy határtalan életre vadult fajnak lehet.
Az a magyar faj, amely egy Adyt adott, az örökéletre nevezett be.
Nem egy ember van ebben a könyvben, hanem egy emberi faj.

 

Móricz Zsigmond

 

<<
<
1
2
3
4
5
6
7
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az államvasuti alkalmazottak lakáspénze Az államvasuti alkalmazottak lakáspénze
Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter Wekerle Sándor...
Katonai sportünnepély az FTC pályán Katonai sportünnepély az FTC pályán
Vasútépítő zászlóalj – FTC 2:1 (2:0) Gyönyörű tavaszi időben...
Hogyan élünk? Hogyan élünk?
Az élelmezés nehézsége miatt megint Magyarország volt kitéve a...
Uj jég-hockey versenyszabályok Uj jég-hockey versenyszabályok
Uj versenyszabályok. A „Nemzetközi jég-hockey szövetség”...
Csekey és Szepes győztek a BBTE jubiláris síversenyén Csekey és Szepes győztek a BBTE jubiláris síversenyén
Ragyogó napsütésben, rekordközönség előtt folyt le a BBTE vasárnapi...
A schwarzaui nász A schwarzaui nász
Károly Ferencz József herczeg, néhai Ottó királyi herczeg fia és...
II. Rákóczi Ferenc II. Rákóczi Ferenc
A könyvnek talán azt a címet lehetett volna adni: A Harmadik Rákóczi....
Bethlen nem türi, hogy pártjának tagjai Wolffékkal tartsanak Bethlen nem türi, hogy pártjának tagjai Wolffékkal tartsanak
Az egységes párt tagjainak egy része már hetek óta aggodalommal...
Minden nőt megillet a selyemharisnya Minden nőt megillet a selyemharisnya
Ne tessék megijedni: Ottawaban a tengerentúl mondta egy bíró. Így...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98