Dtum
Login with Facebookk
1931 | Február

Ascher Oszkár - Jegyzetek a szavalásról

Előadások, viták alkalmával, mikor az élőszó melege is a meggyőzés eszközévé lett, könnyebbnek éreztem a feladatot, mint most, amikor papíron, a már kihült szavaknak kell hatniok. Avatatlan tollal kísérlem itt meg tehát néhány problémának a tisztázását.

Nem úgy fogalmazom meg a kérdést: művészet-e a szavalás, művész-e az előadóművész? - hanem a másik oldalról, a publikum szempontjából: jelenthet-e olyan élményt a hallgató számára a szavalat, az interpretálás, mintha például zenét hall, vagy szobrot lát, vagy képben gyönyörködik? - Vagy, még szerényebben: jelenthet-e többet, vagy mást a laikus számára, ha előadva hallja a költő művét, mintha maga olvassa?

Mi a feltétele, kritériuma annak, hogy a vers, vagy próza előadása tényleg pluszt jelentsen a hallgatónak? Hiszen a métier-beliek éppen úgy, mint a laikus hallgatóknak talán nagy többsége tagadni szeretik, hogy előadással közelebb hozható, vagy jobban megközelíthető volna a vers szépsége, s ezen keresztül a költő! Sokan hangoztatják azt a súlyos és személyes érvet, hogy kínos szégyenkezés, viszolygó érzés fogja el őket, ahányszor csak a szavaló Ťkinyítja a szájátť! Az iskolai produkciókra emlékeznek vissza ilyenkor - és ezen a ponton indulhatok el, hogy vitába szálljak velük!

Hogy igazolni próbáljam, hogy a tiltakozás, az elvetés nem a művészetnek magának, hanem éppen a művészet nevében és tudatalatti védelmében: művelői nagy többségének, a Ťszavalókť-nak szól!

Az iskolába, csak az iskolába való produkciónak ítélik a szavalást - éppen, mert nincs iskolája! Színészképzésünk még mai, megreformált alakjában is, a szavalást mintegy a színészet előtanulmányának tekinti. Holott: a két művészetnek egyetlen közös jellegzetessége, hogy beszéd útján érzékeltet. Semmi egyéb közös tulajdonságuk nincs!

Az előadóművész mindenestől adva van, ha koromsötét teremben egyetlen megvilágított folt: a feje, a beszédre nyitott szájjal, a minden érzést tükröző szemekkel. Amit hang és arcjáték nem tud kifejezni, ahhoz hiába hívná segítségül a kezek gesztusait, a testnek ilyen, vagy amolyan tartását, vonaglását, összecsuklását! Kell-e viszont mondani, hogy a színésznél gesztus, mozgás, környezet: szükséges és egyenrangú tartozékai a beszédnek? Ez is megokolttá tenné már, hogy a szavalásnak más legyen az iskolája, mint a színjátszásé.

De azután: a színésznek egy lelkiállapot kifejezésére pontosan annyi idő áll rendelkezésére, mint amennyi alatt az bekövetkezik. A szavalónak viszont sokszor csak egy lélekzetvételnyi ideje van arra, hogy konklúzióiban, teljes intenzitásában adja egy hosszú lelkifolyamat eredményét. A szavalónak így más az időszámítása, mint a színészé: nála a történés s annak érzékeltetési időtartama nem lehet mindig azonos. Tehát: erős sűrítés a szavaló munkája!

 

Annál fontosabb ez, mert hiszen pótolnia is kell valamit: az olvasó, aki hallgatóvá lett, elveszítette azt a lehetőséget, hogy visszatérhessen egy-egy mondatra, képre, amit talán nem értett meg azonnal. Ezt az elveszített lehetőséget pedig azzal pótolja a szavaló, hogy feleslegessé teszi! (Megint csak a sürítéssel.)

Ha a két művészetnek parallel haladó és egyenrangú tanításában ezek a mély különbségek kifejezésre jutnának, akkor nemcsak az lenne az eredmény, hogy az előadóművészet autonómiához jutnak, - hanem a színészet is igen sokat nyerne vele! Mert az a kémiai folyamat, amivel a két nemes fémet a kisebb értékű ötvözetből különválasztanók, rengeteg salaktól is megtisztítaná őket! Ilyen salak a színjátszásban például a klasszikus tragédiák "szavaló"-stílusa.


Ma az a helyzet, hogy legkiválóbb színészeink nagy része: alkalmi szavaló, egy-egy hazafias ünnep alkalmából lép csak a függöny elé és - persze - hátborzongatóan idézi (sőt, valószínüleg maga is érzi) - az iskolai ünnepségek szavalóprodukcióinak hangulatát.

A színész tehát - általánosságban! - nem szavaló; interpretáló művészeink nem a színésziskolákból kerülnek elő. Honnan hát?! Ime, a másik súlyos hiba: a "szavalóművészek" máról-holnapra teremnek!

Nem is csodálnivaló tehát, hogy a publikum zavart rosszérzéssel, a színész pedig - a fent említett szubjektív tapasztalataitól eltekintve is - a betolakodónak járó lenézéssel fogadja ennek az Alraune-eredetű furcsa valakinek - inkább valaminek! - a jelentkezését.

Az előképzettség teljes hiánya az, ami a rossz szavalót bármily más művészet kontárjától szomorúan megkülönbözteti! Mert nincsen máról-holnapra lett muzsikus, szobrász, festő, építő! A technikai tudásnak nemcsak az elemeit, de éveken át tartó - jó, rossz - munkával annak olyan fokát is kell elsajátítaniok ezeknek, aminek a révén legalább szomszédságába kerülnek annak a rejtelmes területnek, ami már a művészet országához tartozik (s melynek határai a szomszédos területtel, a technikai készség területével, bizony, sokszor elmosódottak).

Így a dilettánsok egész ármádiája sem diszkredítálhatja soha sem a muzsikát, sem a képzőművészeteket, de a rossz szavaló, - egyetlen rossz szavaló is - az előadóművészetre magára süti rá a sehonnai bélyeget. S a lehetetlenséggel határos munka, azt a hallgatót, aki egy hangverseny keretében elhangzott egyetlen szavalat alatt is azt a bizonyos viszolygást érezte, amiről előbb volt szó, rávenni arra, hogy egész előadóestét hallgasson végig. Pedig ki nem megy tárlatra többé, csak, mert egy rossz képet látott?!

Ezért is baj az, hogy az előadóművészetnek nincs fóruma, hierarchiája, iskolája. mily mást jelentene, ha évek munkája állana már a szavaló mögött, mikor először lép a pódiumra!

Jelentené azt, hogy ismeri a beszéd fizikai törvényeit és metafizikai hatóerejét! Hogy amiképen a tudomány nem ismer "hideg"-et és "meleg"-et, csak "hő"-nek alacsonyabb és magasabb fokát, úgy ő is, a hallgatás és beszélés ellenkezőnek látszó fogalmait egységesen méri és használja; hogy tisztában van azzal, mennyire kell stilizálnia, hogy a közvetlenség hatását keltse, tisztában van azzal, hogy a mindig egyenlő hatásnak mások az előfeltételei - a pódium magassága, a terem nagysága szerint - majdnem centiméterekben mérhetően! (Hiszen a pódium magassága szimbólum: messzebb a földtől, közelebb az éghez!

 

A magas hegyen más a víz forrpontja, a magas pódiumon más az érzések forrpontja, mint lent, a sík földön!) Tovább: jelenti az iskolázottság azt, hogy az előadó száműzte magából az álpáthosz üres kongását, hogy helyét a páthosz bátor zengése foglalja el; mert nem a szavak külső képét, primér jelentését illusztrálja már, rideg egymásutánban, de a vers szavai és mondatai között lévő logikai és érzésbeli kapcsolatot fejezi ki nála az az igen emberi valami, amit bátran nevezhetünk páthosznak, s ami nem zárja ki a közvetlenséget s nem téveszthető össze az álpáthosz ágáló pöffeszkedésével!

 

Tudni fogja a képzett előadó, mennyire kell és szabad a versszakokat és sorokat felbontani, s a lélektől - szájig terjedő úton ismét áhítattal összerakni, úgy hogy csak érződjék rajtuk a belső munka, de ne tűnjön el belőlük ritmus és rím, sőt tovább: hogyan bukkannak elő bujkáló ritmusok, latensen meghúzódó emóciók a prózából is, mikor - a szétszedés és összerakás belső folyamata után - hanggal csendül meg írott mű. A vers logikája kívánja a szétbontást, muzsikája követeli az újbóli összerakást. Sohasem fogja ez a szavaló a leírt versben a szakaszok közötti üres helyet - torz logikával - időbeli szünetté transzformálni, ha nem belső szükségszerűség a szünet éppen a szakasz végén!


Eddig, viták, előadások alkalmával - mint ezer terhelő körülmény által végzetesen gyanússá vált vádlott, aki végül is legféltettebb, szemérmesen őrzött titkával kénytelen a vád terhétől szabadulni - úgy kényszerültem én is végül kikiáltani, hogy: amíg a versből, - a már megtanult, betéve tudott versből!! - szavalat lesz, addig - a fogantatás első kéje után - a teherbeesés, kihordás keserves hónapjain, a vajudás kínján, a szülés fájdalmas és véres processzusán kell átesnie az előadónak!

És ezzel a hosszú-hosszú belső munkával indul meg az a sűrítés, amit fentebb megemlítettem, de amit most már a versmondás, előadás legfőbb s igazán művészi krakterisztikumának jelenthetek ki. S amivel azután a vers egy-egy elrejtett szava váratlan erőt kap - és ad a versnek; amivel egy refrénnek talán az ötödszöri megismétlésénél - mint kincsesbarlang nehéz vaskapúján, ha a sok egyforma veret közül az egyik titkosat érinti a kéz: megfordul sarkain a nehéz vaskapú s szemünkbe vakít a barlang kincse - úgy vakít hirtelen a lélekbe a meztelenné vált vers!

 

Amivel elérjük azt, hogy egy hirtelen támadt csend, hosszú szünet teszi oly plasztikussá a már elhangzott, sőt, a még csak kimondandó szavakat is, mint egy rajzon sokszor a kihagyott vonal teszi élővé a kontúrt!

S ha minderre azt az ellenvetést kapom: "Nem érdekel a műhely-titok, én, mint hallgató, csak a műre vagyok kíváncsi!" akkor azt válaszolom: Igaz. De nem is mást akartam elhitetni, megmutatni, mint ahogy van és kell a műhely! És, ha nem ilyen, hát másféle, de kell! Így és csak így válik a szavalat a hallgató élményévé, sokszorozhatja meg az olvasás gyönyörűségét, és hozhatja közelebb a verset és a költőt!

Rádió, beszélő-film, dailygraph s a velük kapcsolatos egyéb találmányok biztató perspektívát adnak: az élőszó kultuszával méltóbb helyet fog kapni a beszédművészet, - a "szavalás" - a mainál; az írott betű éppen úgy fogja követelni a hangot, mint ahogy a kotta is csak ígérete a muzsika kiteljesedésének!

"Wir sind Nichts; was wir suchen, ist Alles!" Hölderlinnek ez a mondása egy kicsit minden emberre áll, fokozottabban minden művészre. Ezt szeretném jelmondatnak választani a beszédművészet pionírjei számára is, akik ma még - mint százegynéhány évvel ezelőtt színészeink - az ekhósszekér korszakát élik.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Szabad lövészek
A legjelentősebb az első világháborúban a belga és szerb népi...
Halott ember neve alatt élt tíz évig és családot alapított egy szökött fegyenc Halott ember neve alatt élt tíz évig és családot alapított egy...
Vasárnap reggel a pesterzsébeti Tompa ucca 47. sz. házba detektívek...
Bethlen miniszterelnök megnyilatkozása Bethlen miniszterelnök megnyilatkozása
A pünkösdi ünnepeket politikai szélcsöndjében élénk föltünést keltett...
A magyar paprika fajtái A magyar paprika fajtái
Az őrölt paprika régebben nagyon sokféle néven jutott a forgalomba...
Közlekedési kishírek Közlekedési kishírek
A legujabb bácskai vasutvonalnak, a szond-hódsági vasutnak, épitési...
A vitorlázó repülés fizikai alapfogalmai , nagy távolságok berepülése A vitorlázó repülés fizikai alapfogalmai , nagy távolságok...
A hegyoldalak vitorlázásra annál alkalmasabbak, minél nagyobb a...
Baleset egy léghajóval Baleset egy léghajóval
A bécsi katonai léghajózási osztályból gyakran szállnak föl...
 Nagyatádi Szabó István a szocialisták térhódításáról Nagyatádi Szabó István a szocialisták térhódításáról
Nagyatádi Szabó Istvánt tudvalévően Nagyatádon és Barcson...
Karácsonyfánk  -  Szabolcska Mihály verse Karácsonyfánk - Szabolcska Mihály verse
"Apám, olyan szigorú tél van, És oly sok a szegény- Ragyogó, gazdag...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98