Dtum
Login with Facebookk
1931 | Január

Fajismeret - Dr. Gáspár János könyve

Gáspár könyvét politikai vonatkozásai alkalmassá teszik arra, hogy olyan körök figyelmét is felhívja, amelyek különben tudományos problémák iránt kevés érdeklődést szoktak tanusítani. A mai szomorú időkben, mikor tudományos irodalmunk részint a gazdasági depresszió, részint az emberek nemtörődömsége folytán lassú pusztulásra van ítélve, s a magyar laboratóriumok kutatásainak eredményeit is legnagyobbrészben a külföldi, elsősorban német szaksajtó publikálja: egy kiadóvállalat gazdag kiállításban adja ki Gáspár tankönyvét a Fajismeretről, egy "tudományrólť" amelyet hivatalosan még el sem ismertek.

A könyvnek a magyar tudományos szakirodalomban szinte példátlan közönségsikere igazolta is a kiadóvállalat számításait és a fajismeret problémái rövid időn belül vidéki szalonok ugyanolyan kedvelt témái lettek, mint a közelmultban a pszichoanalitika társasjátékká vulgarizált tanai, vagy mint Weininger beteges fantáziájának filozofálgatása a női jellemről.

 

Mivel a könyv írója meglehetősen élesen állást foglal a zsidóság asszimilációjával szemben, a politikai sajtó is felsorakoztatta a maga pro és kontra érveit, habár sajnos azok, különösen a liberális oldalról elhangzottak, inkább üres hangulatok, mint tudományos kritikák voltak. Ez a könyv pedig, amely az irodalom, művészet és politika nagy kérdéseit a fajiság problémáiként igyekszik elbírálni, megérdemelne egy Most lépked kifelé, kicsit nehezen, szakkritikát még akkor is, ha tételei nem lettek volna olyan nagy hatással a magyar értelmiség némely rétegére.

 

Elvadult viszonyaink között a szerző antiszemitasága már maga elegendő arra, hogy bizonyos körök fenntartás nélkül higyjenek a Fajismeret tanaiban, viszont mások ilyen problémák felvetésében is hallatlan merényletet lássanak a demokrácia ellen. Pedig tudományos tételeknek akármilyen irányú társadalombölcseleti, vagy politikai következtetései csak abból a szempontból bírálhatók el, vajjon helyesek-e ezek a tételek?

Dr. Gáspár könyvét az örökléstan eredményeinek rövid összefoglalásával kezdi. már ezt a látszólag oly politikamentes témát is politikai állásfoglalásának szemszögéből nézi, annak a fejezetnek például, amelyben a három Mendel-féle törvényt tárgyalja, "A korcsok széthasadása" címet adja, vagyis az egész Mendelizmus lényegében szerinte az ő tantételét igazolja, amelyet rögtön kategórikusan ki is jelent: "A természet nem tűr meg korcsokat! Asszimiláció nincsen!"A széthasadás törvényéből azt a következtetést vonja le, hogy keresztezés útján keletkezett fajok nem állandósulhatnak, azok szükségszerűleg visszahasadnak az össze-tevő fajokra.

E tétel igazolására egy meglehetősen szerencsétlenül választott példát hoz fel: az úgynevezett Andalúziai Tyúk széthasadását. Közismert tény, hogy a fehér és fekete Andalúziai Tyúk keresztezéséből származott ivadékok kékesszürkék. A baromfitenyésztők minden igyekezete, hogy egy ilyen kék Andalúziait tiszta tenyészetben megtartanak, mindmáig eredménytelen maradt, mert ez a látszólag intermediär típus a második generációban széthasadt fekete, fehér és kékesszürke egyedekre. Ebben a körülményben azelőtt tényleg a keresztezési fajok rögzíthetetlenségének a bizonyítékát látták, míg 1918-ban Lippincott kimutatta, hogy "a kék Andalúziai esetének ily egyszerű értelmezése nem helytálló". (Crew: Animal Genetics.)

Eltekintve e példa helytelen voltától, hogy mennyire túlzottak dr. Gáspár nézetei az asszimiláció lehetetlenségéről, mutatja a yorkshire disznó is, amely két egymástól igen távol álló vaddisznófaj, a sus vittatus és a sus scrofa genus domesztikációs formáinak keresztezéséből keletkezett majdnem szemünk láttára és ma, 100 évvel létrejötte után, leghomogénabb háziállat-fajainak közé tartozik és fajtisztaság tekintetében, természetesen a célirányos tenyésztés következményeképen, felette áll akármelyik vaddisznó fajtának.


Ami különben a széthasadás törvényének praktikus jelentőségét illeti, meg kell jegyezni, hogy a legtöbb animális fajtatulajdonság öröklődésénél az úgynevezett Homomeria esete forog fenn, amely esetben a tiszta fajokra visszahasadó egyedek száma igen csekély. Egy olyan esetben, ahol a genomerek (egy irányban ható genek) száma 12 (egyáltalán nem túlzottan nagy szám), az F2 Generációban 16.777.216 egyed közül csupán 2 tisztafajú egyed Ťmendeleződnék kiť, az (1+1)n törvény alapján. Praktikusan ez azt jelenti, hogy ha például egy vegyesházasságból származó unokák számát 16-ra tesszük, úgy minden 500.000 család vegyestípusú unokái közül csupán két családban fordulna elő egy-egy unoka, aki nagyszülei tiszta típusaira visszaütne.

Vegyesházasságból származott utódok normális fejlődése szempontjából sokkal inkább lehetne egy másik körülményt aggályosnak tartani, mégpedig azt, hogy a nemiséget meghatározó genek nemcsak kvalitatív, hanem kvantitatív különbséget is felmutatnak és az utód nemiségének meghatározásánál éppen a genek kvantitatív relációjának döntő szerepe van. -

 

 

A nemiség tiszta megjelenése csak tiszta fajták között lehetséges - mondja Gáspár és evvel a tudományos antiszemitizmus azon állítását támasztja alá, amely szerint zsidó-magyar házasságok eugénikai okokból elvetendőek. Dr. Gáspár a dymantria-kisérleteket idézi. Szükségesnek tartom közelebbi vizsgálat alá venni, mennyiben alkalmasak ezek arra, hogy a napi politika egy követelésének a szolgálatába állíthatóak legyenek.

A dymantria dispar utódai nemileg éppen olyan normálisak, mint a rokon dymantria japonicá-éi. A d. dispar nőstény × d. japonica hím kereszteződésének esetében a női nemi szervek fejlődése az első generációban tökéletlen. E körülmény magyarázatára vezették be az Ťerős és gyenge fajokť fogalmait; mivel ezek a fajok nemi gen-kvantitásukat illetőleg különböznek egymástól, keresztezésük esetében intersexualis típusokat adnak.

Maga a fajkülönbség azonban nem okozója ennek az intersexualitásnak: ezt egyedül a gen-kvantitások különbözősége határozza meg. Hogyha a tudományos antiszemitizmus hívei ezeknek a kisérleteknek az eredményét a vegyes házasságok elleni propaganda szolgálatába állítják, egészen ingatag alapon járnak. Hogy a magyarság és zsidóság csakugyan physiologiailag, vagy anthropologiailag zárt egységnek tekinthetőek lennének, még koránt sincs bebizonyítva: bizonyos azonban, hogy azok gen-kvantitásainak különbözőségét mai napig nem sikerült kísérletileg megállapítani. A mindennapos élet tapasztalatai ilyesmire nem engednek következtetni.

Ezen örökléstani szemlélődések után következik Európa faj-analízise. Hogy a fajok eloszlását szemléletesebbé tegye, a szerző művéhez egy térképet mellékel. Meg tudjuk érteni, hogy a szerző rajzában az 1919-20. békeszerződéseket nem veszi tudomásul, hogy Elzászt németnek, Lengyelországot orosznak rajzolja. Miért ismeri el akkor azonban Finnország önállóságát és Bosznia szerb mivoltát? Ezek olyan különbségtevések, melyek mint a szerző politikai elfogultságának megnyilatkozásai, tudományos munkában nevetségesen hatnak.

ŤBecsléseť az egyes fajok elterjedéséről (túlsok becslés van ebben a tudományban, kevés tény) szintén meglehetősen ellentétben áll az eddigi felfogással és különösen, ami a külföldi eredményeket illeti, ott a külföldi adatok megbízhatóbbaknak látszanak számunkra.

 

Így Norvégia térképébe az úgynevezett északi fajt, mint kisebbséget rajzolva be, amivel szemben Günther, a fajbiológia internacionális apostola szerint: "Norvégia a (középázsiai fajú, de északi és keletbalti vérrel kevert) lappok által lakott területektől eltekintve túlnyomóan északi fajú." Ha dr. Gáspár Keletporoszország lakosságát tiszta keletbaltinak rajzolja, úgy ezzel a véleménnyel egyedül marad. A mai Szászországot sem tekinthetjük északinak.

Ami egy úgynevezett "Turáni Faj" létezésének feltevését illeti, az minden komoly, tudományos alap nélkül való. Maga a szerző beismeri, hogy "e faj anthropologiai mibenléte még egyáltalán nincsen tisztázva", s "pontos anthropologiai elemzéséről egyelőre le kell mondanunk, mivel ez irányban még egyetlen szakszerű és tudományos becsű anthropologiai felvétel, illetve publikáció sem áll rendelkezésünkre."

 

Nagyon meg tudjuk érteni a szerző nehéz helyzetét, akinek antiszemita mivolta ellenére azt a tényt kell az olvasóval megértetnie, hogy a törzsgyökeres magyarság egy nagy része, az úgynevezett törökös magyarok (Árpád honfoglalóinak leszármazottai?) a magyar nép zömétől teljesen idegen előázsiai fajhoz tartozik, amely utóbbi az alapfaja az ashkenasi (keleti) zsidóságnak. A szerző igyekezetét, hogy a magyarság fajképének ezt a kis "szépséghibáját" elkendőzze és a heterogén előázsiai elemeket egy mongol beütés feltevésével különálló fajjá deklarálja, tudományos szempontból nem lehet helytállónak tekinteni.

A zsidóság faji analízisének ismertetéséhez kevés mondanivalónk van. E pontban dr. Gáspár meglehetősen híven követi külföldi példaképeit és megtudjuk ebből, hogy a zsidóságot éppen úgy nem tekinthetjük faji egységnek, mint Európa lakosságát és annak fajkomponensei sem idegenek az európai fajoktól.

 

 

A spanyol nép többségét kitevő földközi faj csak egy mutatív variációja a semita (orientalis) fajnak, az előázsiai vért tőzsgyökeres magyar vidékeken is megtaláljuk, annyi negroid jelleget, mint a zsidók, Délolaszország és Spanyolország lakosai is felmutatnak. Ha szerző azonban a mongol behatást a zsidóság fajképében jelentéktelennek tartja, ezt politikai elfogultságának számlájára írhatjuk. Hogyha dr. Gáspár mindezek ellenére azon a véleményen van, hogy a zsidóság inkább idegen Európa fajaitól, mint p. o. a magyarság, evvel a véleménnyel saját magának mond ellent.

E helyen meg kell emlékezni arról a politikai veszélyről, amelyet a Fajismeret tanai jelentenek a magyar nép számára. Dr. Gáspár ugyanis azon a véleményen van, hogy a zsidóság éppen fajidegensége, miatt képtelen Európa népeivel való harmónikus együttélésre; be kell azonban ismerni, hogy - a fajismeret terminológiájával élve - ilyen módon a magyar nép fajkomponensei is "fajidegenek" Európa népeitől.

 

Ezen ideológia alapján tudományos igazságokként kellene elfogadnunk a magyar nemzet bizonyos külföldi ellenségeinek azt a képtelen állítását, hogy a magyar népnek fajidegensége miatt nincs joga Európában "helyre a nap alatt". Mert a mi fajbiológusainknak nem szabad abban az illuzióban élniök, hogy külföldi kollégáik e tekintetben a legcsekélyebb különbséget is tennék a magyarság és a zsidóság között és ha dr. Gáspár hazafias felbuzdulásában a keletbalti fajt (az ugoros magyarok) gyönyörű színekkel ecseteli, Günther a keletbaltit "nehéz felfogásúnak és lassúnak, bizalmatlannak és hallgatagnak" látja. véleménye szerint "a látszólag oly türelmes és megelégedett keletbalti egy sohasem csillapítható elégedetlenséget árul el."

 

Günther a keletbaltiban a fantasztát látja, akinek nincs teremtő ereje. Hogyha a tudományos antiszemitizmus e nemzetközi apostola azon a véleményen van, hogy a keletbalti ember hajlamos a nemi élet durva értelmezésére, egyáltalán a durvaságra és hogy a keletbalti lakosság kriminálisan terhelt: ilyen vélemény kevéssé alkalmas arra, hogy a magyar népet kedvező színben tüntesse fel. A fajismeret tanaiból olyan fegyvert kovácsolnak, amelynek éle a magyarok ellen legalább is olyan mértékben irányul, mint a zsidók ellen.

A "fajok összehasonlító psychologiájáról" szóló fejezet a fantáziátlan olvasóra talán megvesztegetőleg hat. Talán azt is természetesnek fogja találni, hogy az emberi szellem legszentebb megnyilatkozásai - Jézus szeretete, Szent Ágoston Istenbölcselete, Szent Hildegard látomásai, Szent Johanna franciaságára ébredése, a Cartesianus Geometria, Goethe költészete Einstein téridő fizikája - faji jellegek animális funkcióira vezethetők vissza. E fejezetben nyilatkozik meg ez a világszemlélet, mint a legcinikusabban vallásellenes természetfilozófia, amelynek mechanisztikus felfogása a legmélyebb vitális titkokat sem kíméli. Eltekintve morális tartalmuktól, ha ezeket a bölcsességeket közelebbi vizsgálatnak vetjük alá, üres szójátéknak bizonyulnak.


Ugyanabban a fejezetben, amelyben a szerző megállapítja, hogy az északi ember igazságérzetére támaszkodik, azt írja, hogy ugyanez az északi ember olyan cselekedetekre ragadtatja el magát, melyek éles ellentétben állanak az igazságérzettel. Ilyen tételeket valóban könnyű bizonyítani, hisz így a legellentétesebb tények is a szerzőt "igazolják." Gáspár diadalmasan állapítja meg, hogy az igazságszerető rómaiak és az igazságtalanul kegyetlen vandálok egyaránt északiak voltak. Mi sem Gáspárnak, sem külföldi kollégáinak nem hisszük el, hogy a nagy felfedezők és hódítók csakugyan az északi faj sorából kerültek ki.

 

Ők persze csak az angolokat idézik, de mi tudjuk, hogy vakmerő bajvívók és hódítók voltak a spanyolok és portugálok közt is. Mi nem hisszük el, hogy a földközi fajt nem szabad komolyan venni, mert mi átéltük az olasz ujjászületés csodáját. Dr. Gáspár azt állítja, hogy ahol az északi faj más fajokkal alkot államot, ott kulturális túlsulyba kerül. Mi tudjuk, hogy az alpesi és dinári lakosság felnémetje kiszorította a német kulturában az északi faj alnémet nyelvét. Mint ahogy az "összehasonlító fajpsychologiai" állításainak minden érvére ezer ellenérvet tudunk felsorolni.

Amikor pedig dr. Gáspár hangsúlyozza az északi faj érdemeit a kapitalizmus kifejlődésében, ezzel bizonyára megütközést vált ki a tudományos antiszemitizmus táborának másik szárnyában; azok azt tanítják, hogy a kapitalizmus a zsidóság bűne.

A fajkülönbségek jobb megértésének kedvéért, dr. Gáspár könyvét illusztrációkkal látta el. Valóban komikusan hat azonban, ha mint legfontosabb fajtajellegek e képeken sabeszdekli, turbán és pajesz szerepel, vagy ha a szerző az alpesi faj iránti antipathiájának oly módon ad kifejezést, hogy egy csinos északi leány képe mellé egy csúnya alpesi nőt tesz.

Dr. Gáspár előszavában azt írja, hogy Méhely tanár már elvégezte a magyar faj-anthropológia úttörő munkáját. Ebben a könyvben azonban hiába kerestünk a magyar népre vonatkozó adatokat. Exakt mérések nem tartoznak a Gáspár-féle fajbiológia alapvető munkájához.

 

Ifj. Nagy Endre

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Méhely Lajos, biológus, fajvédő antiszemita teoretikus. A fajelmélet tudományos megalapozásával kísérletezett. Istóczy Győző, (1842-1915) a politikai antiszemitizmus előfutára és első magyarországi képviselője
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Pósa Lajos munkái Pósa Lajos munkái
Pósa Lajos munkái. Három kötetet adott ki most a Singer és...
Új holttenger
Sven Hedin, a hirneves svéd utazó, Tibetben nagy sóstengert talált,...
A lövészet tudománya A lövészet tudománya
Nap-nap után olvassuk, szinte már meg is szoktuk a világháboru...
A canadai ásó A canadai ásó
Ha egy félesztendővel ezelőtt kerül a kezünkbe ez a fénykép a...
A száj A száj
A száj, amely akkor is beszél, ha meg sem szólal. Ha valakivel...
A tábori újságok jellemző tulajdonságai A tábori újságok jellemző tulajdonságai
Mi a jellemzője ezeknek a tábori újságoknak? Az újságírás tudománya...
Hangversenyek Hangversenyek
Bach csembalóra írt g-moll hangversenyét játszották VI....
Bálint Aladár:Lotz Károly emlékkiállítása az Ernst Múzeumban Bálint Aladár:Lotz Károly emlékkiállítása az Ernst Múzeumban
Viruló asszonyi testek, hamis romantikában fogant történelmi...
A baromfitrágya és kezelése A baromfitrágya és kezelése
A „Szárnyasaink” czímű baromfitenyésztő szaklapban erről...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98