Dtum
Login with Facebookk
1931 | Március

A párisi gabonakonferencia eredménye

Az európai tanulmányi bizottság nemzetközi gabonakonferenciája befejeződött.
A konferencián Magyarország is résztvett. A záróülésen két határozatot foglaltak jegyzőkönyvbe, amelyek közül az egyik a buza-, a másik pedig a tengeri- és árpafeleslegek elhelyezésére vonatkozik.

A konferencia megállapitotta, – mondja az első határozat – hogy a közép- és keleteurópai államokban tárolt buzakészletek csak jelentéktelen hányadát teszik az európai gabonaimportállamok szükségletének. A konferencián képviselt államok a lehetőség határain belül készséggel hajlandók a buzafeleslegek felvásárlására. A konferencia arra a meggyőződésre jutott, hogy a gabonafeleslegek elhelyezése a tanácskozások során hozott határozatok segitségével rövid időn belül biztositható lesz. 

Az esetek különböző voltára való tekintettel a konferencia természetesen nem tudta megállapitani általános érvénnyel a megkötendő kontingens-szerződések feltételeit, a konferencia résztvevői azonban kötelezték magukat, hogy a legrövidebb időn belül érintkezésbe lépnek egymással a kontingens-szerződések megkötése ügyében, hogy igazolják azt a bizalmat, amelyet az európai tanulmányi bizottság beléjük helyezett. 

Ugyanigy hangzik a másik határozat is, amely a tengeri- és árpaféleségekre vonatkozik. Ami a rozs- és zabféleségek elhelyezését illeti, a konferencia ugy határozott, hogy ezt a kérdést későbbi ülésszakon vitatja meg. 

Kiváncsian várjuk, hogy e kétségtelenül nagyjelentőségü kezdeményezésnek lesz-e gyakorlati haszna?

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98