Dtum
Login with Facebookk
1931 | November

A szerzői tíz százalék

A szerzői tíz százalékot ki akarná kezdeni a mai idők mindent elpusztító szele. A Színigazgatók Szövetsége arra gondol, hogy a szerzők mondjanak le az ősidők óta megszokott tízszázalékos részesedésről színdarabjaik után és pedig úgy, hogy gyengébb házak esetén kisebb százalékkal érjék be. Ezt a csökkentést egész öt százalékig akarnák vinni. Vagyis, telt háznál tíz százalék, félháznál öt százalék lenne a szerzőé.

 

A nyilvánosság nem igen tud róla, hogy az utóbbi években a színigazgatók egy része már egyáltalán nem is fizeti meg a szerzői százalékot. Nagyon sok színpadi író a pörtől s a törvénytől várja, hogy írói részesedését megkapja. Csodálatos. Hiszen írói mű nélkül egyáltalán nincs színházi üzem. Az igazgatóknak dédelgetni kellene az írókat, hogy jót írjanak s hogy egész szívvel adják oda magukat a színházak céljainak. Ehelyett elsősorban a szerzők részesedését veszik el. Örömmel jegyezzük fel, hogy a Színpadi Szerzők Egyesülete a legnagyobb felháborodással tiltakozik a szerzői tíz százalék ősi jogának megérintése ellen.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98