Dtum
Login with Facebookk
1932 | Április

Károlyi vasárnap nagyjelentőségü kihallgatáson jelent meg a kormányzónál

Károlyi miniszterelnök vasárnap délelőtt hosszu kihallgatáson jelent meg Horthy kormányzónál, akit részletesen tájékoztatott a küszöbönálló belső és külső politikai, valamint gazdasági eseményekről. Beavatott körökben e kormányzói kihallgatásnak nagy fontosságot tulajdonitanak, mivel ugy tudják, hogy a miniszterelnök minden döntésre megérett kérdést alaposan megvitatott a kormányzóval és elhatározásaikhoz megszerezte hozzájárulását.

 

Hétfőn délelőtt ismét bent dolgozott hivatalában. Előbb Ferenczy Tibor, az uj budapesti főkapitány tisztelgő látogatását fogadta, majd Purgly földmüvelésügyi miniszterrel tárgyalta le a mezőgazdasági megsegitésről szóló rendelettervezetet. Elhatározta a miniszterelnök, hogy a kormánypárt egyik legközelebbi értekezletén – előreláthatóan csütörtökön – részletesen beszámol a költségvetés végleges összeállitásával kapcsolatos intézkedésekról. A költségvetés végleges összeállitása előtt két fontos kérdésben kellett döntenie a kormánynak. Egyik a tisztviselőkérdés,  a másik a népjóléti minisztérium föntartásának vagy megszüntetésének problémája.

 

Az általános tisztviselői fizetéscsökkentés tervét mellőzi az uj költségvetés, ehelyett viszont fokozott mértékben vált szükségessé a dologi kiadások apasztása és az egyes intézmények megszüntetése, illetően összevonása. Általános fizetéscsökkentés helyett a tisztviselői létszám természetes apasztására törekszik a kormány és ezt a törekvést fogja elősegiteni a népjóléti minisztérium problémájának megoldása is. A költségvetés végleges összeállitásával több minisztertanács foglalkozik még és minden jel arra mutat, hogy az uj költségvetés csak a jövő hét elején – kedden vagy szerdán – kerülhet a képviselőház elé, beavatott helyen azonban máris elintézettnek tartják, hogy megszüntetés helyett egyelőre jelentékenyen visszafejlesztik a népjóléti minisztériumot.

 

A takarékossági szempont mindenesetre a miniszterium megszüntetése mellett szól, a belső és külső politikai szempontok mérlegelése viszont kompromisszumos megoldást ajánlott és igy a fokozatos visszafejlesztés terve került előtérbe. A népjóléti minisztérium tehát egyelőre továbbra is fönnmarad, több ügyosztályát máris áttelepitik a társminisztériumokba.

 

A rokkantügyek például a honvédelmi minisztériumba, a tartózkodási és beköltözési engedélyek ügye a belügyminisztériumba, a munkaügyek jórésze, valamint az állami lakótelepek fölügyelete pedig a kereskedelmi miniszteriumba kerül át. A visszafejlesztésre itélt népjólétiminiszterium hatáskörében ugyszólván csak a szociálpolitikai és közegészségi ügyek maradnak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Károlyi Gyula Horthy Miklós
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98