Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1932 | Június

Ferenczy Valér - Első impresszióm Angliában

Egészen sajátos élmény volt számomra Angliát először meglátni. Aránylag igen későn jutottam el Angliába; sokat utaztam volt már azelőtt, sőt nemcsak utaztam, hanem hosszasan éltem is külföldön, annyira, hogy a "külföld" szó már nem is egészen helyes maghatározás az én esetemben.

 

Mert hiszen amikor kisgyerek koromban Münchenben jártam iskolába, ott csaknem otthonossá váltam és amikor kilenc éves koromban Nagybányára költöztünk: ez nem hozta meg számomra a várt hazaköltözés érzését, mert sok tekintetben idegenebbül éltem s nőttem fel a provinciális magyar városban, mint annakelőtte az "isarparti Athénben".

 

Ami pedig Angliát illeti, kijutásom előtt már régóta ismertem nyelvében, irodalmában és szokásaiban, annyira, amennyire távolból s láttatlanul ismerni lehet. Hiszen már gyermekkori emlékek s élmények voltak angol képeskönyvek, azután Kipling, a Punch, a Studio, majd az angol irodalom sok-sok terméke Shakespearetől Shawig és a nagybányai magányban hetente örömmel vett posta: a Black and White - kitünő illusztrált hetilap, tele pillanatfelvételekkel az angol élet számtalan jellemző mozzanatáról: Edward király pohos alakja ezerféle öltözetben, cilinderes Eton-i gyerekek, angol és skót katona-maskarák, búr háború, falkavadászat és hangulatos, parkszerű angliai tájak és kastélyok... Egy jól ismert, gyermekkor óta familiáris világ volt tehát, amit meglett korban mentem végre egyszer megnézni, amikor pár évvel ezelőtt via Boulogne-Folkestone átkeltem a Csatornán.

Így végre szemtől szembe kerülhettem a nagyon is jól ösmerttel és korrigálhattam az elképzelést. Ez nem föltétlenül kellemes; a valóságban mindig benne foglaltatik a saját ügyünk-bajunk, míg az elképzelésben nem; de még ha absztrahálni tudunk is, ha el tudjuk vonatkoztatni énünktől az észlelteket, akkor se mindig a dolgok előnyös oldala az, ami újságként frappiroz. Helyesebben, sokszor nem is frappáns az újság, hanem a színtelenség; információnk az átlagból kiemelkedő jelenségeket ölelte fel és a helyszínén megismerjük az átlagot.

 

Már amennyiben átlagról lehet beszélni egy ilyen furcsa, tarka-barka országban, mint Anglia, ahol oly hallatlan egymásmellettiségben találhatók a legnagyobb kontrasztok: modernizmus és tradicionalizmus, demokrácia és sznobizmus, progresszívség és bornirtság, szívjóság és üzleties ridegség. Kedves, pittoreszk régiesség, nádfedeles cottage-ok, párás levegőjű, parkszerű, andalító szépségű angol vidék és mellette mindent túlhaladó modern indusztriálódás, sőt indusztriális anarchia. Szépség és csúnyaság... A modern indusztrializmusnak is tagadhatatlanul megvannak a sajátos szépségei, de ezekből nem igen láttam semmit Angliában; e tekintetben többet vártam.

 

Lehet, sőt valószínű, hogy Angliában is föllelhető a nagy, modern gyárépületek, ipartelepek sokszor megkapó, nagyvonalú monumentalitása; de nevezetesen Londonban, ahol ezt várni lehetne, e tekintetben mondhatni csak szegényes zsúfoltságot, össze-visszatákoltságot találtam. A budapesti Dunapart gyárépületeiben hasonlíthatatlanul több a monumentalitás, mint a londoni Temzepartéiban; még a Whistler által oly gyönyörűen megfestett Chelsea is messze alul maradt várakozásaimnak; kicsinyesen sívárnak tünt előttem. Általában London, ez a végtelen várossivatag egyes oázisaitól eltekintve oly véget nem érően sívár, hogy az felülmul minden képzeletet; ezt látni kell.

A tizenkilencedik század közepe táján kezdődik a történelemnek első olyan korszaka, melynek nincsen adaequat kifejezője az építészet stílusában és sajnos, ez a stílustalanság nyomta rá bélyegét Budapestre is. De London stílustalansága azért lényegesen különbözik a miénktől: nálunk inkább a nagy, magas, igényteljesen csúnya épületek dominálnak, Londonban a kicsi és síváran fantázianélküli házak és utcák, végeláthatatlanul ugyanazzal a teljesen egyforma háztípussal; patronnal, kaptafára készítve teljesen ugyanaz a ház: téglafront, a szénportól szürkére piszkosodva; három felfelé kisebbedő emelet, fehérre festett ablakrámákkal és egy kis, oszlopos, díszként a dísztelen frontra biggyesztett bejáró portikusz.

 

Utcák és utcák, egész városrészek, melyeken ilyen uniformizált házak állnak katonás egyformaságban, őrt állanak a fantáziátlanság védelmére. Szürke ötlettelenség, sablonosság. A Cityben van egy bizonyos, olykor csaknem kedvesnek mondható karakter; ott van a hatalmas, monumentális és patinás fehér márványával mégis szelíden bájos Szent Pál-székesegyház; ez mintegy komoly nyugvópont, centrum, mely körül a szűk, zeg-zugos utcák pittoreszk nyüzsgése csoportosul...

 

Itt még érez az ember valami régiességet, érezni véli azt, hogy ez valamikor centruma volt a városnak... A földterület lejtőssége is hozzájárul ahhoz, hogy a hatás itt nem oly egyhangú, mint ama nyilegyenes sablon-utcákban, amelyekből akad bőven mindenfelé Londonban a szélrózsa minden irányában, így egyebek közt az angoloknál sokat hangoztatott, sokban jellegzetes, sőt ominózus hangzású Bloomsburyben, a British Museum körül elterülő könyvkiadó: és ujságszerkesztő-negyedben. A Gower Street, ahol annak idején Kossuth Lajos lakott, nyílegyenes semmitmondóságában oly szívfacsaróan rideg, hogy e tekintetben különösen feltünt nekem.


Ha elemezni próbálom, mi a legszebb Londonban, azt mondanám: talán a levegője. Az a párás levegő, melyen lágyan szűrődik keresztül a reggeli nap fénye, tüneményes bájt kölcsönöz a város vonzóbb, változatosabb részeinek és ha ilyenkor a sűrű sorokban felvonuló paprikapiros autobuszok valamelyikére felkapaszkodunk s nyitott imperialeről szemléljük a város képét, ez valóban külön élménye Londonnak.

 

A levegő mellett valójában a föld az, ami széppé tehet egy várost; a lejtők hajlásán mintegy azt véljük érezhetni, hogy számtalan generáció járta őket és mintha csak a föld formációja csinált volna különös kedvet egyre több embernek arra, hogy ők is itt lakjanak és ugyanazokat a beépített lankákat, domborulatokat rójják... A harmadik elem a víz - ez is mily fontos a városképben! A Temze, mint folyó, nem valami érdekes, de ez is gyönyörű párás-napos reggelen. Ha az elemeket teljes számban akarjuk, még hátra volna a negyedik, a tűz. De a tűz aztán igazán gyenge pontja Angliának; fűteni nem igen szeretnek s így a legszívesebb vendéglátás mellett is fűtetlen vendégszobát kaphat az ember jó téli hidegben is.

 

Hogy mennyire új keletű luxus Angliában a fűtés, azt eléggé jellemzik a széltében elterjedt gázkályhák, oly szobákban, ahol azelőtt nem gondoltak fűtésre s így nem volt bennük kandalló. Ez a fire-place viszont, igaz, - éppenúgy, mint a franciáknál a cheminée - jellemző kelléke annak az ősrégi, meghitt otthoniasságnak, amikor esténként a nyitott tűz köré gyűlnek a házbeliek. Számtalan vonásban nyilvánul meg Angliában az ősi, tradicionális szokásokhoz való ragaszkodás.

Hát ami azt illeti, sok minden tetszik nekem az angoloknál; tetszik a patinás, ódon karakter iránti pietás és tetszik viszont a képességük, hogy: ha kell, alaposan is le tud számolni a megváltozott idők adta helyzettel. Ellenszenves az ösmert angol snobizmus, de bizonyos, hogy sokban van mellette igazi demokrácia.

 

Tagadhatatlanul van nagyfokú bornirtság, de viszont igen sok szociális igyekezet, felkarolása közügynek, public spirit. És hallatlan mértéke a közvetlen figyelmességnek, szívességnek a másik ember iránt, ami viszont sajátságos kontrasztban áll az angol élet sívárságával. Rengeteg a gátlás az angolokban és a hemmungoktól-szabadulni-igyekvés új jelenség.

 

Ma, a háborúutáni világban mindenütt igen erős változások vannak folyamatban a hagyományos nemzeti karakter rovására és talán fokozottan feltünő ez Angliában. Ez hozza aztán magával azt, hogy Angliában oly merő kontrasztokat találunk ma egymás mellett, hogy olykor az angolok maguk is mulatnak rajta.

Igen szembeszökő ez például a szexuális kérdéseknél. A hagyományos angol élet élménymentességét jellemzi, hogy mind az irodalomban, mind a tényleges életben találunk egészséges, normális férfiakat, akik meglett korukig megőrizték szűzességüket. Ezzel szemben jellemző az, hogy a még nemrég közmondásosan prüd Angliában ma már az egyház is leszámolt a születésszabályozás elkerülhetetlen szükségességével s a még nemrég közmondásos prüdséggel szemben oly divat lett a szexuális kérdések megvitatása, hogy ez a gyors reakció már maguknak az angoloknak is kihívja humorérzékét.

Az angol élet élményszegény szürkeségét és azt, hogy aránylag milyen kevéssé dívik a beszélgetés, misem illusztrálja jobban, mint az olvasás divatja. Olvasás, mint időkitöltés, olvasás, mint beszélgetéspótlék. Férfiak ujsággal, nagy, terjedelmes, finom papírú, jó nyomású, de tartalmilag nagyrészt semmis ujságlepedőkkel; nők az obligát, elmaradhatatlan regénnyel, mindenütt, úton-útfélen, boarding-houseban, autobuszon, földalattin, vendéglőkben, vagy a Lyons-cégnek minden utcasarkon lévő tömegteáztatóiban.

 

Óriási rutínjuk van abban, amiben magam sose vittem sokra s amit mindig bámultam náluk, hogy milyen ügyességgel tudják ezeket az óriási ujságokat lapozgatni, hajtogatni, anélkül, hogy összegyűrnék. Azt a sok-sok magányosan étkező fiatal nőt is sokszor elnéztem, amint a Lyons-étkezdékben evés, teázás közben ölükben tartják a könyvet, a szalvéta helyén és a könyv fölött viszik szájukhoz a falatot, miközben szemük a nyomtatott betűt falja.

 

Ujsághajtogatás, lapozgatás, a szemnek a nyomtatott betűn való végigfuttatása éppoly jellegzetes mindennapi funkciók az angoloknál, mint latin fajú népeknél, a franciáknál, olaszoknál a nyelvnek szokásszerű jártatása a beszédsablonok kitaposott mesgyéin, amelyet a régi latin tradíció éppoly finom precizitással szabályozott, mint az ugyancsak finom angol tipográfiai kultúra az angol ujság és könyv precíz, szemnek tetsző betűtípusait. Hogy ez aztán mennyire számítható agybeli funkciónak, azt nehéz volna eldönteni és voltaképen nem is tartozik témámra.

Benyomásképem Angliáról éppen eléggé tarka; láttam Londont és a vidékből is valamit, azt a sajátságosan enyhe, parkszerű angol tájat, melyet már képekből oly jól ismertem.

 

Láttam a parlament ülését, az ősi, maskaraszerű szertartásokkal, a púderezett parókájú, baldachinos trónszékben ülő házelnökkel, amint szemének intésével megadja a szót a képviselőknek, akik vita alkalmával oly mulatságosan lesik pillantását (catch the eye of the Speaker), felállásra készen, úgyhogy miközben az egyik beszél, a másik vitázó fél lesben ül a helyén és felpattan, mint a gumilabda, mihelyt az övé a szó... láttam a Ház asztalán fekvő aranyozott buzogányt, amelyet a parlamenti hatalom szimbólumaként tesznek fel s vesznek le, az ülés megnyitását vagy bezárását jelezve és miként hajdan a Punch parlamenti karikatúráin, úgy a valóságban is láttam az első padsorban ülő képviselőket, amint hosszú angolszász lábszárukat a legnagyobb flegmával felrakják a tisztelt Ház asztalára és pedig nem holmi tüntetésként az éppen szónokló member ellen, hanem egyszerűen a régi parlamentáris joggal élve, amelyet éppúgy gyakorolnak, mint ahogy a kalapjukat is a fejükön tarthatják, ha jobban esik nekik.

 

Láttam azt is, amit hajdan a Punch-ben nem láthattam, hogy a munkásképviselő bányász elvtárs beszédét szakasztott azokkal a sajátságos fúró kézmozdulatokkal kísérte, amelyek más esetben egy nagybányai bányászember népgyűlési szónoklatánál frappiroztak.

Láttam sok furcsaságot, amilyeneket igazán csak ezeknél a különcködő szigetlakóknál találhatunk; megismertem nagyjából az angol náció sokféle rétegét, a dúsgazdag arisztokratát, aki panaszkodott, hogy a mai progresszív jövedelmi adó jövedelmének negyven százalékától fosztja meg, de viszont azt is elárulta, hogy ma is évi hatszáz fontot költ vadászatra (csupán a puskával való vadászatot értve, mert a hunting, a lovas falkavadászat, Angliában különálló fogalom). Falkavadászokkal is találkoztam, akik a világ minden kincséért se jelennének meg dinneren máskép, mint cinóberpiros frakkban, de ebédközben autójuk legmodernebb technikai előnyeiről vitatkoznak.

 

És megismertem iparosokat, munkásokat, akik mellett közkórházi ágyon feküdtem s akik közül az egyik fogkefémet szerette volna kölcsönkapni hamis fogai tisztítására; és ugyanott megismertem az angol ápolónők valóban joggal világhírű szakképzettségét, önfeláldozó jóságát és kedvességét. Beszélgettem politikai fezőrrel, aki kedélyesen magyarázgatta nekem az angol politikát és a sajtómágnások pártpolitikai sakkhúzásait; megismertem valóban liberális, humánus anglikán papot, aki autóján elvitt a Northamptonban és környékén lévő normann és angolszász (normann-előtti) templomokat megnézni.

 

Kiszálltunk az autóból, az öreg pap hamarosan kiverte pipáját a járda kövezetén s aztán áhítattól remegő hangon részletezte előttem a templom architektúrális szépségeit; és megismertem a művelt, széles látókörű papnak meglepően bornirt és retrográd gondolkozású jogász-fiát. Ez az egyébként szíves, vígkedélyű, a fiús angolnak - a boyish Englishmannek - típusát par excellence képviselő fiatalember elvitt lunchre a híres régi, Erzsébet királynő-korabeli Temple Hallba.

 

Itt, a "Temple" épületei közt, a jogtudomány ősi várában menza-féle étkezde van berendezve, ahol a joghallgatók havonként egyszer ebédelni kötelesek olyképen, hogy az ebéd számláival igazolják aztán, hogy valóban hallgattak előadást (!) Ez tehát az indexolvasást pótolja náluk; ahhoz, hogy joga legyen vizsgázni és jogi kvalifikációt szerezni, kötelessége ebben a monumentális, templomszerű csarnokban ebédelni, ahová a magasbanyúló, festettüvegű ablakok misztikusan leszűrt fényt borítanak s ahol hajdanában Erzsébet királynő és udvaroncai tartották bankettjeiket... Sok sajátos, tipikusan angol miliőben mozogtam és hosszú volna elsorakoztatni azokat az impressziókat, amelyekhez hasonlókat sehol máshol nem nyerhet az ember, csak éppen Angliában.

 

British Museum a kultúra meghitt csendje, görög plasztika, Pantheon, halikarnassosi Mausoleum... az olvasóterem, hatalmas kupolacsarnok, a második legnagyobb a világon a római Pantheon után, ahol áhítatos csendben ülünk és olvasunk s ahol a világ minden emberfajának és nációjának olvasói ülnek mellettem. Én, a sors különös iróniája folytán, itt olvasom Széchenyi István és a magyar negyvennyolc egyéb dokumentumait, mellettem egy hindu hölgy tanulmányoz valamit és szorgalmasan jegyezget egy pazar töltőtollal, mely sajátságos modern és internacionális kontrasztot képez a nagyvonalú ráncokban bokájáig omló, könnyű kelméből készült nemzeti köntössel - nyilván a legnagyobb hindu elegancia, mit kiegészít a szénfekete hajú, cigányképű hölgy orrcimpájába illesztett brilliáns...

Bloomsbury-i boarding-house, az unalomról hírhedt angol "panzió", ahol a tapéták ordító csúnyasága kínszenvedés és ahol lehetetlen intellektualistával találkozni, ahol nincsenek "magas szemöldökű" emberek (az angol ugyanis így nevezi, ily kifejezéssel veszi egy kalap alá az intellektuális embereket, vagy esztéta-lelkeket, valamint a kultúrsmokkokat, high brow, szembeállítva az ellenkező típussal, a low brow-al).

 

Itt, a boarding-houseban csak "alacsony szemöldökök" találhatók, tucatangolok, akikkel azonban nem egy kedélyes momentum adódik, közvetlen beszélgetések, melyeknek csaknem kötelező bevezetése itt is, mint általában Angliában úton-útfélen, az, hogy "ronda idő van", helyesebben rohadt idő (rotten weather). Az ismerkedés második gesztusa az, hogy rögtön megkínálja az ember egymást cigarettával. Annyi cigarettapöfékelést, mint Angliában, még sehol se láttam és sehol azt a készséget a kínálgatásban.

 

Egy alkalommal egy Lyonsban bedobtam a magam sixpence-ét a cigarettaautomatába és hiába ráztam az emeltyűt, a tíz "Players" nem akart kipotyogni, az automata el volt romolva. Mindjárt jött is a pincérnő, megnyugtatott, hogy rögtön hozza a kulcsot, kinyitja az automatát, de közben már két vadidegen angol is nyujtogatta nekem a szelencéjét, - helyesebben cigarettapakliját, mert az angol ritkán hord szelencét - váltig kínáltak az ő cigarettájukkal, csak azért, hogy rögtön rágyújthassak. Az angol apró figyelmessége nemcsak ilyen alkalmi spontán gesztusokban nyilvánul, de igen sok olyan mindennapi dologban, ami ott magától értetődik.

Kaotikus, zűrzavaros benyomások sokasága; kevés nyugvópont és kevés igazi betekintés a nép pszichéjébe és a jelenségek igazi hátterébe.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Az orosz szent zsinat sötét titkaiból
Világszerte meglepetéssel fogadták azt a hirt, hogy a nagy orosz...
A zöld internacionalé vezetői Budapesten A zöld internacionalé vezetői Budapesten
Rubinek földmivelésügyi miniszter volt egyik előharcosa...
Nyomorultak a kenyérosztogatásnál.- Lampérth Géza verse
Néztem: a mint sorjába fölvonulta A kenyér nélkűl tengő nyomorultak....
Magyarország – Hollandia 2:1 Magyarország – Hollandia 2:1
Az 1928. évi olimpiai játékok óta sportversenyt nem kísért olyan...
Wilson elnök 14 pontja Wilson elnök 14 pontja
(Az amerikai elnök kongresszusi üzenete 1918. január 8-án) I....
Mi újság?
Hírek, érdekeségek a tudomány és a technika...
Óriás agyar Óriás agyar
A föld mélyéről folytonosan kerülnek elő olyan leletek, amelyek...
Levél a francia lövészárokból a magyar lövészárokba Levél a francia lövészárokból a magyar lövészárokba
A lövészárok levelezés egy változata következik. Egy francia katona...
Petőfi ismeretlen kéziratai Petőfi ismeretlen kéziratai
A Petőfi-irodalom az idők folyamán anynyira feldagadt, hogy szinte...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98