Dtum
Login with Facebookk
1932 | Május

A gabonapiac érdekes eseményei

Csak hat hét mulva, Péter és Pál napjára csendül meg a kasza, hogy az idei gabonatermést kévékbe rakják gazdáink, az árutőzsdén azonban máris igen élénk üzlet indult meg az ujtermésü kenyérmagvakban. Sok gazda a lábon álló termés egyrészét már most kényszerül eladni, hogy pénzhez jusson és ezeket a tételeket értékesitik a gabonatőzsdén.

A gabonapiacon az utóbbi hetek lanyha irányzata mellett természetesen magas árakról nem lehet szó és a május elejei 13.50 pengős egységárral szemben a mult hét végéig 12.00-12.30 pengő között adtak el uj szokványbuzát a budapesti paritásban. Két nagy malom, illletve gabonakereskedelmi részvénytársaság is szerepelt az eladók között és szakkörök becslése szerint eddig a forgalom uj buzában meghaladta a 350-400 vagont.

Tavaly május végéig a bolétarendelet bizonytalansága miatt ugyszólván semmi üzletet nem kötöttek uj buzában. Uj rozsban is lanyha az irányzat és a 11 pengős májuselejei árakkal szemben 10.25 pengővel kelt el több tétel szombaton. Ugyancsak most adtak el először a nagy malmok uj korpát szeptember-decemberi szállitásra 8.75-9.75 pengő között Budapesten.

A magpiacon is megindult a forgalom az uj árukban.
Néhány nagyobb tételt adtak el uj repcéből 21-22 pengős áralapon. A kifagyott területek nagyságát figyelembevéve, az idén jóval kevesebbnek igérkezik a hozam, mint tavaly. Uj biborhere iránt is állandó az érdeklődés. Ára 45-46 pengő állomáson és az exportminőségekért külföldről 10 dollárt igérnek métermázsánként Passau paritásban.

A terménypiac szenzációja, hogy a földmüvelésügyi miniszterium ujabb ezer vagon olcsó külföldi tengeri behozatalát engedélyezte. Eddig tudvalevően 1400 vagon dunai kukoricát importáltunk a kampány folyamán a katasztrofálisan gyönge tengeritermés miatt. Ez a mennyiség azonban nem mutatkozott elegendőnek és most a miniszterium a Magyar Nemzeti Bank hozzájárulásával ujabb 1000 vagon tengeri kompenzációs alapon való behozatalát hagyta jóvá.

Az engedélyeket ma, hétfőn adja ki a miniszterium és mint hirlik, a mennyiség legnagyobb részét a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete kapta, a többit pedig budapesti és vidéki terménykereskedők, akik megfelelő kompenzációs ajánlatot tettek a miniszteriumnak.

A külföldi tengerit 10.50-10.75 pengős egységárban kötelesek az importőrök arra jogosult hizlalóknak és gazdáknak leszállitani, a magyar tengeri 16.50-16.75 pengős egységárával szemben. Ezekből a mennyiségekből egyetlen kilogramot sem szabad – ugy az eladóknak, mint a vevőknek – tőzsdei vagy magánforgalomban drágább árban értékesiteni, nehogy ezzel a belföldi tengeri árát lerombolják.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Tengeriföld egy alföldi gazdaságban Kukoricamorzsolás a béllyei uradalomban.
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98