Dtum
Login with Facebookk
1932 | Március

Voronoff operáció helyett hormonleves kura

Voronoff operáció helyett hormonleves kura, amelynek eredménye: följelentés egy orvos és egy gyógyszerész ellen

A főkapitányságon följelentést tett Vásárhelyi Ferenc vállalkozó dr. Engelmann József orvos és Hamvas Ervin gyógyszerész ellen, akikkel együtt néhány hónapja hormon – szanatóriumot alapítottak Budapesten.


Egy bécsi orvos találmányának gyakorlati kihasználása volt a cél: állati hormonokból készült regeneráló leveseket ételkihordók utján küldték széjjel azoknak a betegeknek, akik a hormon- kurára jelentkeztek.


Állítólag a Voronoff- féle mirigyátültetésekhez hasonló hatása van a hormonlevessel való táplálkozásnak. Vásárhelyinek az a panasza, hogy sokkal több ilyen hormonlevest hordtak ki, mint amennyinek az árával neki az orvos és a gyógyszerész elszámolt. A főkapitányságon egymás után idézték be a betegeket, akik hormon – kurát vettek: közöttük szereplő férfiakat is. Nagy részük azonban megtagadta a vallomástételt és fölháborodva tiltakozott az ellen, hogy az orvosi titoktartás védelme alá tartozó testi titkaikra vonatkozólag hallgassák ki őket.


A rendőrség most nagy dilemmában van és kénytelen a vizsgálat folytatása előtt az igazságügyminisztérium utjain az Igazságügyi Orvosi Tanácshoz fordulni annak eldöntése miatt: milyen korlátokat szab a nyomozásnak az orvosi etika, az orvosi titoktartás.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98