Dtum
Login with Facebookk
1933 | Augusztus

Rövidek

Rendőri felügyelet alá kerültek a horogkeresztes tüntetők

Vasárnap reggelre már tizenegy fiatalembert fogtak el a szombat este megkísérelt horogkeresztes rendzavarás miatt. Valamennyien kiskorúak és nagyrészt iparossegédek. A rendőrség nem indított ellenük eljárást kihágás és botrányokozás miatt, hanem rendőri felügyelet alá helyezte valamennyiüket. Ugyanolyan bánásmódban részesülnek tehát a jövőben, mint a kommunistagyanúsak. Este kilenc óra után nem szabad az uccára menniök, gyűléseken nem vehetnek részt és hetenként egyszer tartoznak jelentkezni a rendőrségen. Ha e rendelkezések közül bármelyikkel szembeszállnak, első alkalommal 30 napi, másik alkalommal 90 napi fogságra ítélik őket.

 

Hamburgnak nem kell Heine!

Berlinból jelentik: Hamburg horogkereszes szenátusa elhatározta, hogy a városi parkban álló Heine szobrot leromboltatja.

A Vatikán nem lép be a Népszövetségbe

Rómából jelentik: Az egész európai sajtót bejárta az a hír, hogy a Vatikán tagja lesz a Népszövetségnek, sőt helyet kap a Népszövetség tanácsában is. Most a pápai államtitkárság részéről megcáfolják azt a hírt és kijelentik, hogy a Vatikánnak egyáltalában nincs szándékában, hogy felvételét kérje a Nemzetek Szövetségébe.

Machado elnök egy szál ruhában menekült Kubából

Newyork, augusztus 13.
Machado, Kuba volt elnöke és kísérete repülőgépen a Bahama-szigetek fővárosában, Nassauba érkezett. Machado a rajtalévő ruhán kívül semmi poggyászt nem hozott magával.


Megérkezése után rögtön szabót hívatott, hogy ruhát rendeljen. Machado fáradságára hivatkozva közölte az ujságirókkal, hogy csak későbbi időpontban fogadja őket. A rendőrség őrszemet rendelt Machado szállása elé.

Havanna, augusztus 13.

Cestedes, Kuba ideiglenes elnöke, vasárnap magasrangú katonatisztek és számos képviselő jelenlétében letette a hivatali esküt. Az éjszaka ismét igen nyugtalan lefolyású volt Kubában. Egyik lövöldözés a másikat érte és számos helyen fosztogatásra került sor. A rendőri jelentés ismét 15 halálos áldozatról beszélt. A rombolások által okozott anyagi kárt mintegy kétmillió dollárra becsülik. Általános azonban az a benyomás, hogy Kubában most már lassanként helyreáll a rend.

Mussolini meg van elégedve a hadgyakorlatok eredményével
Róma, augusztus 27.
(A Stefani ügynökség jelentése) Tegnap volt az északolaszországi Garessio környékén a nagy olasz hadgyakorlatok utolsó napja. A király és Mussolini Mombarcaróból nézték végig a gyakorlatok befejezését. Ezután Mussolini beszédet intézett a körülötte négyszögalakban felállított tisztek soraihoz.


Elismeréssel adózott mind a tiszteknek, mind a legénységnek, majd megállapította, hogy az idei hadgyakorlatok a katonaság fegyelme, valamint lelki és testi felkészültsége szempontjából minden lelki és testi felkészültsége szempontjából minden hadgyakorlatot felülmultak, amelyen eddig részt vett. Lelkesítő szavak kíséretében átadta a hadseregnek a király üdvözletét és bejelentette, hogy ezentúl a hadgyakorlatok tovább fognak tartani és hogy a jövőévi hadgyakorlaton már százezer ember vesz részt.

 

Baracs Marcell
Tizennyolc éves korában állott eszményei frontján. Tehát fél századig küzdött a legnemesebb magyar hagyományokért, 68 éves korában ugyanolyan tisztán, hozzáférhetetlenül, lángoló hittel és töretlen idealizmussal, mint amikor eljegyezte magát hálátlan, gyönyörű hivatásával. Nem az agya, nem a karja fáradt el, hanem – a szíve. Halála oka megfejti életének és egyéniségének titkát. Szilágyi Dezsőnek, a nagy magyar igazságügyminiszternek utódjaként került Budapest törvényhatósági bizottságába. A nagy előd méltó utódja volt a közélet minden fórumán.

 

Szónoknak, jogtudósnak, törvényhozónak, gyakorló ügyvédnek, magyar úrnak, hazafinak, magánembernek, barátnak egyformán kimagasló példátadó férfiú volt, aki egyenes úton, emelt fővel, hűtlenség, kompromisszum nélkül jutott el a polgári pálya magas csúcsaira. Megvetette a köznapi népszerűséget, üldözte a jellemgyöngeséget, nem tűrt tisztátlanságot, csiszolt formában, de kíméletlenül mondta ki, amit a lelkiismerete diktált és mégis pártkülönbség nélkül a maga halottjának tekintette minden becsületes közéleti ember, aki ma borsón térdepelve, szebb, igazabb, jobb magyar jövőről álmodik. Budapest törvényhatóságának, a parlamentnek, az ügyvédi karnak nagy nívója kezéből kiesett a kard. Ötven évig állott „on garde” ezer tusában villogott a pengéje és íme, amikor kezéből kihullott, leheletnyi árnyék sincs rajta, tündöklően fényes.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Heine, a német zsidó költő Vatikán Machado Véget ért a kubai forradalom Baracs Marcell
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98