
Szemenyei Márta
2010|05|30
A háború célja, hogy egyik fél a másiknak ellenálló erejét megtörje, háborús...
2010|05|30
Lakihegy most a világ technikusainak zarándokhelye, ahol tanulmányozzák a magyar...
Majd ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre... Hányszor énekeltük...
Vogt professzor mindenekelőtt megállapította, hogy sem az agyvelő súlya, sem az agytekervények mennyisége nem adhat magában világosítást az emberi intelligencia misztériumára vonatkozólag. Az emberi intelligencia...
Egy szép napon aztán kiderült, hogy az atomon belül is van még valami. Az volt csak az iszonyú meglepetést Kitűnt, hogy az ármányos apró golyócska korántsem olyan tömör és egységes valami, aminőnek látszik, hanem...
Az ember életében egyre nagyobb fontosságú lesz a pontos idő. Ma, amikor szinte percekre van beosztva a munka, akkor elegendő egyetlen perc ahhoz, hogy súlyos kárunk származzék, feltétlenül szükségünk van egy közös...
Gárdonyi népies növénynevei közül érdekesebbek a következők. Az alleluja mely a feltámadást hirdeti. Az Istenfája, mely valamikor nagy fa lehetett, de most csak virág. Az Isten korbácsa, amit az Isten ledobott a...
A baleset után egyideig még reménykedtem, aztán eladtam a lovaimat és céllövöldét vásároltam a Népligetben. Itt kezdtem foglalkozni kutyaidomítással. Ez a legnehezebb mesterségek egyike, mert végtelen türelem...
Tudomány-technika
Tudomány-technika
Szabályos időjelző központ Berlinben
A pontos időt a német fővárosban egy központi hivatal ellenőrzi és...
Bulvár
Tudomány-technika
Az óra - Időmérés a XIII. századig 2.
Ámde a napóra csak a lakáson kívül szabad helyen és itt is csak...
Tudomány-technika
A szív egészségtana , szívbajok
A szív egészségtana. Szívtágulás, szívelhájasodás, izomelfajulás -...
Bulvár
A juhászkutya nevelése Mexikóban
A mexikói bennszülöttek eredeti és sikeres módszert alkalmaznak a...
Tudomány-technika
Kultúra
Tudomány-technika













