Dtum
Login with Facebookk
1933 | Július

Franciaország izolálta Németországot, megegyezett Olaszországgal és – megérti a magyar törekvéseket

Párizs, július 16.
A francia közvélemény közel egy évtizede nem kísérte olyan feltünő nyugalommal és higgadtsággal a külpolitikai eseményeit, mint a mos elmult hetekben. A régi idegességnek, a franciaellenes koalicióktól való félelemnek, semmi nyoma, Franciaország ma végre teljes és tökéletes biztonságban érzi magát és a francia ujságok hasábjairól ez a szó „biztonság”, securité, nyom nélkül eltűnt.

 

A négyhatalmi paktum, amelynek aláírását örömmel, de túlzott lelkesedés nélkül üdvözölte a párizsi sajtó, az olasz-német szövetség veszedelmét, s a Hitler-kormány oroszellenes politikája a német-orosz katonai szövetség lidércnyomását tüntette el. Varsó és Moszkva között olyan baráti a viszony, amilyet egy évvel ezelőtt senki se mert remélni, s a lengyel politikának eddig legelkeseredettebb ellenfele, Radek, ma a lengyel kormány ünnepelt vendége Varsóban. Párizsnak minden oka megvan arra, hogy nyugodtan nézzen a jövőbe, a biztonsági öv, a cordon sanitaire a forrongó Németország körül kiépült.

 

Oroszország újból elfoglalta a helyét a francia kontinentális politika engedelmes eszközei között s a robbanó germán erőt ma éppolyan erős szövetségi rendszer köti meg, mint 1913-ban, azzal a különbséggel, hogy az egykori monarchia nagyobbik része ma a francia táborhoz tartozik.

 

Éppen ezen a ponton rendkívül érdekes fejlődés első jelei mutatkoznak a francia politikában, jelek, amelyek Magyarország jövő sorsára s a revizió megvalósítására a közeljövőben döntő befolyást gyakorolhatnak. Az a szövetségi rendszer, amelyet a francia diplomácia a háború után a Dunavölgyében s a keleti német és az olasz határok mentén felépített, ősi francia célt szolgált. Ellensúlya volt egy elképzelt, sokáig rettegett német-osztrák-magyar s esetleg Olaszországgal kibővült reviziós blokknak.

 

A háború előtti orosz szövetségest helyettesítette a háború után a kisantant és Lengyelország, amelyek a harmadik köztársaságnak, tudjuk, igen sok pénzébe kerültek. Már most a francia polgár semmire se vigyáz olyan féltékenyen, mint a pénzére s ma már nyiltan kérdik Franciaországban, vajjon megéri a kisantant azt a nagy pénzáldozatot, amelybe eddig került.


Friss francia pénz ma már nem igen kerül a kisantant kasszáiba, de ezen túl egyre sűrűbben vetik fel Párizsban a kérdést, vajjon megéri a kisantant a politikai kötöttséget is, amelyet a francia politikában jelent. Abban az arányban, ahogy Olaszország és Franciaország között a politikai feszültség enyhül és fokozatos közeledés váltja fel a két latin ország eddig meglehetősen barátságtalan viszonyát, mihelyt Lengyelország katonai ereje az orosz támogatással növekszik, csökken a kisantant-politika súlya és befolyása Párizsban, egyszerűen azért, mert a három belső ellentétektől és gazdasági nehézségektől tépett állam remélt segítsége és katonai támogatása fölöslegessé válik mihelyt az olasz-francia ellentét enyhült s Németország elszigeteltsége teljessé vált.

 

Ehhez járul az is, hogy a Quai d’Orsayn a kisantant barátjának, Berthelot-nak a helyét Leger Briand kabinetfőnöke és titkára foglalta el, aki a középeurópai kérdésekben elődjénél járatosabb és függetlenebb ítéletű. A változott viszonyokra jellemző az az eset, amely Párizsban szájról-szájra járt, amikor a kisantant külügyminiszterei Londonból Párizsba siettek, hogy a Mussolini-féle dunai terv megvalósítását megakadályozzák. Benes nem csinált titkot abból, hogy a kisantant esetleg baráti kapcsolatot keres Berlinhez. Daladier nem jött zavarba:
- Monsieur Benes, - válaszolta – Franciaország ezer évig élt a kisantant nélkül, reméljük, még néhány száz évig megél nélküle!


Amire Benes célzott, tényleg megtörtént kérdésében rendkívül kiélesedett, a kisantant államai bizalmas lépéseket tettek a német külügyi hivatalban és óvatosan kifejezésre juttatták, hogy az Anschluss ellen nem csinálnának frontot, ha Németország a saját területi épségüket garantálná. Erre a tapogatózásra következett Gömbös miniszterelnök berlini útja, amelyet éppen azért Párizsban sokkal higgadtabban ítélték meg, mint másutt.

 

Tény az, hogy erre a szokatlan lépésre a kisantant diplomáciáját az a félelem késztette, hogy a francia és olasz egyesült nyomással szemben kénytelenek lesznek előbb vagy utóbb a zöld asztalhoz ülni s Magyarország reviziós követeléseiről formálisan tárgyalni. Természetesen egyelőre ennek a reménynek a megvalósulásáról nincsen szó.

 

De abban az arányban, ahogy a francia-olasz viszony erősödik izmosodik a remény is, hogy a dunai problémát a magyar kívánságok legalább részbeni teljesítésével fogják megoldani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Von Hassel római német nagykövet aláírja a négyhatalmi (Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország) paktumot Mussolini dolgozószobájában írja alá az egyezményt Daladier
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98