Dtum
Login with Facebookk
1933 | Március

Rövidek

Anglia – hír szerint – diplomáciai demarsra készül
London, március 26.
Vasárnap összeült az angol zsidók legfelsőbb szervezete, hogy a németországi eseményekkel foglalkozzon. Órákig tartó titkos tanácskozás után határozatott fogadtak el, amely azt követeli, hogy Németország saját zsidó és nem-zsidó állampolgárai számára is biztosítsa azt a szabadságot és igazságot, amelyet kifelé megkíván.


A közeljövőben nyilvános gyűlést tartanak Londonban a németországi antiszemitizmus kérdésének megvilágítására.


A Sunday Times szerint az angol zsidóság több vezetője és a brit külügyminisztérium között tárgyalások vannak folyamatban, amelyeknek célja, hogy az angol kormány tegyen diplomáciai lépést Berlinben a németországi zsidók érdekében.

 

Peking ostromára készülnek a japán csapatok
London, március 12.
Most már bizonyos, hogy a japán csapatok Pekinget ostrom alá fogják. A pekingi japán ügyvivő kormányának azt a nyilatkozatát továbbította a kínai kormányhoz, hogy a japánoknak Peking felé való előrenyomulása elkerülhetetlen, ha a kínai csapatok Sanghaikvan mellett és a Kupcika-hegyszorosban nem adják föl „agressziv” magatartásukat. A japán kormány nyilatkozatában ismételten semleges zóna megteremtését követeli, amelyre szerinte okvetlenül szükség van összetűzések elkerülése végett.

Ismét kivégeztetett 35 ellenforradalmárt a szovjet

Moszkvából jelentik: Ellenforradalmi tevékenység miatt 35 polgárt, illetve földbirtokost halálra ítéltek és ki is végeztek. Ezekkívül 32 személyt tíz évre és 18-at nyolcévi fegyházra ítéltek el.

 

Berlinből jelentik, hogy Németországban a nemzeti szocialisták rohamosztagai minden város főterén máglyákat emelnek, amelyekre összehordják a kommunista székházakban és a szakszervezetekben összeszedett könyveket, ujságokat, propagandairatokat, letakarják a kommunista zászlóival és plakátjaival és az irattömeget nemzeti szocialista indulók éneklése közben elhamvasztják. Ezekre a máglyákra hordják a boltokból és egyesületekből azokat a könyveket is, amelyek a rohamosztagok irodalmi izlése szerint nem állják meg a „harmadik birodalom” kritikáját. A máglyák mellett mindenütt hatalmas akasztófát emelnek és erre Lenin és más kommunista vezérek arcképét akasztják fel.

A kisantant külügyminiszterei Genfből a legélesebben tiltakoznak a revizió ellen
„Franciaország sohasem hajol meg erőszakos követelések előtt!” – mondja Daladier miniszterelnök.
„A revizió az európai politika napirendjére került és onnan letörni többé nem lehet!” – írja az olasz sajtó.

Japán ma bejelenti a Népszövetségből való kilépését
London, március 26.
Japánnak a Népszövetségből való kilépése immár befejezett tény. A kilépést a japán kormány hétfőn délután teszi hivatalosan közzé.

Ötezer ember tüntetett a newyorki német főkonzulátus előtt

Newyork, március 26.
Körülbelül 5000 tüntető, közöttük igen sok kommunista és német, zajos tüntetést rendezett a newyorki német főkonzulátus előtt Hitler ellen. Egy küldöttség a konzulátuson memorandumot nyujtott át, amely a Németországban letartóztatott politikai foglyok szabadonbocsátását követeli.


Az amerikai külügyminisztérium azon igyekezik, hogy mérsékelje a zsidó szervezetek németellenes propagandáját. A komoly lapok abbahagyták a németországi erőszakosságokról szóló hírek feltűnő alakban való közlését.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Egy japán gépfegyverosztag Peking felé közelít A nácik lovas rohamcsapatát ujjongó tömeg üdvözli a brandenburgi kapunál Egy az akasztófak közül Matsuko, a népszövetségi tárgyalások vezetője elhagyta Genfet Japán ünnepli a kilépést a Népszövetségből
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98