Dtum
Login with Facebookk
1933 | Március

A 110 milliós belső kölcsön

A képviselőház pénzügyi bizottsága az elmult hét folyamán tárgyalta az állami kölcsön felvételéről szóló törvényjavaslatot. A pénzügyminiszter mintegy 140-150 millió pengőben jelölte meg azt az összeget, amely a folyó költségvetési év végén, mint hiány fog jelentkezni.

A kormány e hiány fedezését egyrészt a kiadások jelentékeny csökkentésével és a bevételek fokozásával, másrészt pedig a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat értelmében felveendő 110 milliós belső kölcsönnel kivánja biztositani.

A bizottsági vita során Imrédy Béla pénzügyminiszter bejelentette, hogy a kormány behatóan foglalkozik az állami közigazgatás átszervezésével, de természetesen ez csak fokozatosan vihető keresztül. Az államháztartás terén eddig tett és még ezután teendő intézkedésekkel kapcsolatban azt mondotta, hogy ezek önmagukban nem biztositanak tartós eredményt, mert feltétlenül szükséges a gazdasági élet felélénkitése is. Ezt a célt szolgálja a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat is.

Végül pedig nyomatékosan hangsulyozta, hogy mindennemü inflációs tervnek a leghatározottabban ellensége s ezeknek ellent fog állani, anélkül azonban, hogy a hitelélet terén az ellenkező végletet helyesnek tartaná.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98