Dtum
Login with Facebookk
1933 | Szeptember

Vallomás - Karinthy az „Így írtok ti”-ről

Nem szeretem ezeket a révetegen tünődő "szerény és igénytelen" visszatekintéseket, "őszinte vallomásokat", amik véletlenül pont egy új könyv piacradobásával kapcsolatban sóhajtják bele, lehetőleg nagy példányszámban, szemérmes titkukat a reklámcikkek és kommünikék hangversenyébe. A mikrofon előtt ne suttogjon tétova szavakat az író, aki nagyon jól tudja, hogy suttogását bömböléssé alakítja a hangszóró. Minden megnyilatkozásnak, a legszubjektívebbnek is, megvan a maga szigorú műfaja, amit a tárgy követel, de ez a "vallomás2 álműfaj s ha eddig nem írtam karrikatúrát róla, a jövőben nem szeretném ezt a torzképet a tükörből rajzolni meg.

Egyébként - s éppen ezt szeretném bejelenteni - úgy érzem, a "Még mindig így írtok ti"-val be is fejezetem ezt a sorozatot, a torzképrajzoláshoz hiányzik bennem a régi kedv. Modell még akadna, bőviben, ha nem is magok az írók (a nagyon egyéni jelenség, mint amilyenek az Ady- és Szomory-félék nálunk, a Meyrinck- és Rilke-félék odakünt, kiveszőben vannak), de a műfajok világában.

 

Ám elmerengve új könyvem jellemző címén, rájöttem, miért hat vissza rám ez a cím oly méla, bús utórezgéssel: számomra nem az a feltűnő, hogy az írók, kiket egykor hetykén és vitézül szurkáltam, még mindig így írnak, nem szégyelték el magukat a jólsikerült torzképtől (nyilván Kosztolányinak van igaza, az írói modor, még ha modorosságnak hat is, éppoly végzetesen fejezi ki a lelki arcot, mint orr és fül és szem a testit: nem lehet rajta változtatni), - hanem az, hogy én még mindig piszkálom őket ezért, dorgálom őket, mintha tehetnének róla. Végeredményben a torzító hajlandóság is beállítás kérdése s a görbe tükörre legalább olyan jellemző a görbeség, mint a görbe orra, amit esetleg éppen ő egyenesít ki, megcsalva a világot, ugyanakkor görbének mutatva az egyenest!

 

Shaw ugyan azt állítja, hogy a szatirikus lát jól s véleménye csak azért különálló, mert a többiek rosszul látnak s ha az optika törvényeit tekintetbe vesszük, van is ebben valami (az egylencsés, közönséges szerkezet megfordítja a virtuális képet, hogy visszafordítsuk természetes helyzetébe, ahhoz dupla lenese kell), de a gyakorlatban, s ezt tapasztalatból tudom, a torzítás is modorossá válhatik, ha a látnoki inspiráció ritka, szerencsés pillanatát bevárni nem lévén módjában, az író mesterségszerűen kezdi gyártani a véletlenül sikeresnek bizonyult műfajt. S van még egy másik veszély is.

 

A valódi torzképrajzolók jól tudják, hogy rajzolás közben önkéntelenül grimaszt vágnak s ha a friss torzt elemezzük, kiderül, hogy vonásaikkal utánozni próbálják a modell furcsa fizimiskáját, ami néha oly természetes - ez a tökéletes, szinte színészi beleélés egy másik ember testi és lelki mivoltába, ez a természetellenes erőfeszítés egyike az áldozatoknak, amiket a jólsikerült alkotás megkövetel, csakúgy, mint a színészetben: s a színész és a bohóc jól tudják, hogy tulajdon, polgári magánhasználatra szánt arcuknak nem használ kozmetikai szempontból ez az erőfeszítés.

 

Emlékszem, egyszer magam is megdöbbentem, elolvasván egyik karikaturámat - hogy a csudába, hiszen ezt nem én írtam! ezt ő írta, az illető író, az én kezemmel! nagyon is közel engedtem magamhoz, szállást adtam neki tulajdon lelkemben, neki és másoknak, sokaknak - a vége az lesz, hogy kitúrják szállásából azt az írót, aki náluk régebben lakott benne, együtt született ezzel a lélekkel, ott szunnyadt, mielőtt bármelyiket ismertem volna... .

Nem, nem, elég volt ebből. Ha nem is váltottam be a hencegő ígéretet, amit húszéves fejjel egy versben ("Hangversenyen"; Nyugat, 1909) s ugyanakkor az "Így írtok ti" első kiadásának előszavában rikoltottam el nagyszemtelenül: a reményt, hogy a negyvenötéves író kezdhet még valamit, nem adom fel, kétségbe kellene esni különben.

 

Ami ezeket a torzképeket illeti, úgy hiszem, elvégezték hivatásukat az irodalomban s ha az irodalom, az, amit mi értettünk benne, nem pusztul el, talán magával viszi, mint hasznos kuriózumot, e torzképek emlékeit is, a jövőbe: egy vidéki tanár, minap, örömmel ujságolta nekem, hogy a stilisztika-órákon szép sikerrel mutatta be a fiúknak nehány "Így írtok ti"-mat elrettentő például, örök művészi törvény igazolására. Kosztolányi megszégyenítően okos s a dolog lényegét szinte tudósan exakt érvénnyel kimerítő kis tanulmányában számomra is felfedezte és világossá tette, hogy ebben a játékban mi a komoly, hogy e humorban mi az, ami nem tréfadolog.

 

Amit hivatalos kritikusi minőségem gyöngeségéről s túlzott elnézésemről beszél, bármily meglepő volt számomra ennek az elemzésnek eredménye, kénytelen vagyok igazat adni neki: valóban, ha művészetről volt szó, az én szememben már a minimum csodának számított, a nemművészet jelenségeihez képest - a kontárt is hajlandó voltam többrebecsülni a közönséges filiszternél, akit az egész nem érdekel. Alig van hozzátennivalóm mindahoz, amit Kosztolányi mond - s ami van, az se ellentmondás, csak kiegészítés.

Ez a kiegészítés a műfaj megszületésének feltételeire vonatkozik. Ő az Ťirodalmi környezetť, a született betű-szimat, a családi hagyományok őstalajára hivatkozik: az örök kamasznak minden felnőttes formaság (formanyelv, műfajkötöttség, modor) ellen irányuló nyelvöltögető lázadását érzi e fintorokban. Szeretném kitágítani, általánosabbá, e kereteket abban az irányban, amely felé Babits és Kárpáti Aurél hozzászólása mutat.

Nem is a kamaszról - a kisgyerekről van szó: az iskolásgyerekről kezdettől fogva.

Ezt a gyermeket felejtjük el foglalkozásunk, becsvágyunk, életprogramunk kialakult börtönében s ez a börtön az, amit "kiforrott stílusnak" nevezünk el, holott egyszerűen az történik, hogy ez a börtön rákényszeríti, beidomítja értelmünket, érzelmünket és képzeletünket az érdeklődésnek egy magunkraerőszakolt, látszólag logikusan összefüggő rendjére, amiről idővel elhisszük, hogy természetes módon függenek össze, holott az egyetlen vonás, ami egybetartja őket, éppen az életérdek és becsvágy.

 

Ha történetesen bankhivatalnokok vagyunk, elhitetjük magunkkal, hogy bennünket nem érdekel a gyufagyártás és Szemirámisz függőkertje - a rovarkutató számára a csillagos űr, a tejút és a távoli ködfoltok világa zavaros valamivé válik idővel, amit a csillagász-kollégának osztottak ki, az ő reszortja, nem is érti, hogy lehet ilyen csekélységgel foglalkozni egy életen át a végtelen világ helyett, mely egy cserebogár körmében fellelhető.

De az iskolásgyerek számára, nem is a gimnazista, az elemista számára a végtelen tér végtelen világa hozzáférhetőnek látszik, mert végtelen hosszúnak látja az életet. Hatezer évre rendezkedik be, legalább annyira, mint az emberi kultúra életkora.

Egyszer egy hatéves kis fiúnak magyaráztam az életkorokat. Elmondtam neki, hogy az ember előbb csecsemő, aztán kisfiú, kamasz, férfi, meglett ember, öreg ember, aggastyán. Figyelmesen hallgatott végig, aztán gúnyos fölénnyel emelte fel az ujját: "Hohó! egyet kihagytál". Csodálkoztam. "Mit hagytam ki?" "Hát - villanyszerelő! "Villanyszerelő?" "Hát persze. Közben az ember villanyszerelő is lesz."

A válasz megdöbbentő, de mennyire igaz, a gyermek szempontjából! Az egész ember, a tökéletes ember szempontjából: akinek indulunk a hatéves korunkban, villanyszerelőnek lenni nem foglalkozás, hanem életkor - vagy nem éreztétek soha, mint ez a gyermek, hogy mindennek kellett volna lenni, mindent meg kellett volna próbálni, mindent kellett volna tudni ahoz, hogy úgy haljunk meg: íme éltem és ismertem az életet.

Ha már író lettem - ezek a torzképek talán ebből a kiváncsiságból születtek - milyen érzés lehet Szomorynak, Kosztolányinak, Babitsnak, Shawnak, Zolának, Pirandellónak lenni - s tudnék-e lenni, ha akarnék?

Valaki egyszer azt mondta: írígység is van a gúnyolódó lelkében, nemcsak megvetés és erkölcsi harag.
Ez talán túlzás. De abban biztos vagyok, hogy legjobb karrikaturáimat azokról a szerzőkről írtam, akiket a legjobban szerettem.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Kossuth Lajos kaktusza Szegeden Kossuth Lajos kaktusza Szegeden
Közlönyünknek 50. kötete, 1918. évfolyama 17-18. számában közöltem...
A Szovjet-Unió és Amerika esetleges hadbalépése A Szovjet-Unió és Amerika esetleges hadbalépése
Genov, közismert bolgár ujságiró az Utro hasábjain az Egyesült...
Mi újság?
Hírek, érdekességek a tudomány és a technika...
Vigyázzunk a termésre Vigyázzunk a termésre
A belügyminiszter rendeletben hívta fel a hatóságokat, hogy a...
A vörös harctér és a béke A vörös harctér és a béke
Az orosz-lengyel harctéren teljes erővel folyik az ellenfelek...
Uszás. Daniels Kahanamuku-match Uszás. Daniels Kahanamuku-match
A honolului csodauszónak nincs nagyobb vágya, minthogy Daniels 55.4...
Nemzetközi mérkőzés: MTK – SC Rapid 5:0 (0:0) Nemzetközi mérkőzés: MTK – SC Rapid 5:0 (0:0)
A válogatott mérkőzésen szenvedett fájdalmas vereség után hatalmas...
Telefonon át... Telefonon át...
A helyszín: szálloda. Reggel nyolckor fölcsengetik telefonon a...
Ami megmarad a harcból: művészet Ami megmarad a harcból: művészet
Mert kétségtelenül művésszel van dolgunk. Ha e könyv csak...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98