Dtum
Login with Facebookk
1933 | Február

Karinthy torzító művészete

Bíráló álruhában

Karinthy nálunk a rendszeres bírálat hiányát pótolta. Voltak és vannak tanult bírálóink, de az irodalmi bírálat egységesen sohase fejlődhetett ki. Először nem engedték meg a hatalom basái, aztán hovatovább olyan életveszélyes mesterséggé lett, hogy maguk a bírálók önként mondtak le róla. (S afféle szerepet töltött be a mi megfélemlített, koldusfillérekből és pajtási bókokból tengődő irodalmi életünkben, mint az udvari bolondok a régi királyok udvarában.

 

A zsarnokok nem adnak népüknek alkotmányt, nem biztosítják a szabadelvű eszmecserét, nem tűrnek ellenvéleményt, de maguk mellé szerződtetnek egy udvari bolondot, aki a tömegek lázadását, a forradalmat személyesíti meg, ártatlan formában, fején a csörgősipkával s szeszélyből, úri kedvtelésből - talán öntudatlan vezeklésből - azt se veszik zokon, ha udvari bolondjuk egy őszinteségi rohamában "agyalágyult hülyé"-nek nevezi őket. Így mondhatott olykor Karinthy is igazságot az író és költőfejedelmeknek.

 

Eleinte rémülten hallgatták. Később azonban elkacagták magukat. Másokat, akik egy "komoly" értekezésben közölték volna velük ennek az igazságnak ezredrészét is, azonnal lenyakaztatták volna. De őt élni hagyták, valahogy. Végre az igénytelenség bohócköntösét viselte. Megbocsátólag legyintettek. Még azt is elfelejtették, hogy ennek a csepürágónak otthon megvan a maga külön trónja.

 

Kevés íróval találkoztam, aki annyira tisztelte volna az írást, mint az irodalomnak ez a fenegyereke. Hosszú évekig voltam vele együtt éjjel és nappal, jóban és rosszban s gyakran magam is elcsodálkoztam, mennyire meghatja a tehetség legkisebb jele, mennyire megvesztegeti, leveszi lábáról egy tűrhetőbb mondat. A féltékenységet, az irígységet, mely a mi mesterségünkben bizony eléggé honos, egyszerűen nem ismeri.

 

Magatartása pedig nem holmi belénevelt udvariasságból, vagy türelemből felyik, hanem legbensőbb bensejéből, abból a kamaszkori áhitatból, mellyel az írás bonyolult és kockázatos esélyeit figyeli. Van egy kötete, melynek ez a címe: "Ó nyájas olvasó". A nyájas olvasót sokszor szólogatja. Nem tudom, hány ilyen él manapság. De ha valaki, akkor bizonyára ő a nyájas olvasó, talán az egyetlen igazán nyájas olvasó Magyarországon. Ha olvas, megfeledkezik önmagáról, együtt szurkol az íróval, azonosítja magát vele. Hány egész gyönge kötet elé írt magasztaló előszót, teljes jóhiszeműséggel. Mindenre talál mentséget.

 

Elvont ítéletei ezért nem mindig megbízhatóak. Én, aki készülő kézirataimat nem egyszer megbíráltatom barátaimmal, hozzá még sohase fordultam véieményért, mert tudtam, hogy talán részrehajlóbb lenne hozzám, mint én magamhoz. A helyzet azonban megváltozik, mihelyt nem elvont ítéletet kell mondania, hanem egy művészi alkotást egy másik művészi alkotással, egy irodalmi torzképpel kell jellemeznie, érzékileg. Akkor a nyájas olvasóból könyörtelen alkotó lesz s az tüstént megtalálja a fájó pontot.

 

Ez nem ismer irgalmat se élővel, se halottal szemben. Megfeledkezik mindenről és mindenkiről, még önmagáról is. Az ihlet révületében halálraszántan-bátor, igazmondó. Az a kamaszkori áhítat, melyet az írás iránt érez, valami gyermekkori szókimondássá és kegyetlenséggé élesül az Ťirodalomť-mal szemben. Az Ťirodalomť más, mint az "írás". Úgy tetszik, hogy egy féktelen, jókedvű gyermek este, lefektetés után, testvérei mulattatására ember- és állathangokat utánoz s közben maga is nagyokat röhög, paplana sötétségébe bújva.

 

Ezek a tréfái valóban a gyermekszobában születtek. Könyvek, festőállványok között, a gondolat és szellem tiszteletében nevelkedett, egy roppant furcsa környezetben s onnan, legkoraibb ifjúságából, - szinte csecsemőkorából - hozta magával a bírálatnak ezt a csúfondáros szabadságát, a gúnynak ezt a családias meghittségét, mint mások az érzelmek líráját.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98