Dtum
Login with Facebookk
1934 | Április

A legitimisták makói gyűlését betiltottak, a hódmezővásárhelyin nagy beszédek hangzottak el

Hódmezővásárhely, április 2.
A Nemzeti Néppárt a husvéti ünnepekre az Alföld két nagy városában hirdetett zászlóbontó nagygyűlést. Makón és Hódmezővásárhelyen nagyarányú előkészületeket tettek a gyűlés megtartására, azonban a rendőrség a makói gyűlést az utolsó órákban betiltotta, azzal az indoklással, hogy a városban erős szervezetei vannak a független Kossuth-pártnak és ezért nem látják biztosítottnak a gyűlés rendben való lefolyását.

 

Hódmezővásárhelyre vasárnap érkezett meg Griger Miklós országgyűlési képviselő, a legitimista párt egyik vezére, kíséretében Somlyódy László pártigazgatóval és Tóth Elemér párttitkárral, akiket a pályaudvaron Pokomándy Béla ny. ezredes fogadott. A hétfői gyűlésen, a Fekete Sas szálloda dísztermében nagyszámú közönség jelent meg. Mingyárt a gyűlés elején néhányan közbekiáltásokkal igyekeztek megzavarni a szónokot, de a gyűlés további folyamán újabb rendzavarás nem történt.


Griger Miklós beszédében igyekezett megcáfolni a restauráció ellen szóló érveket:
- A mai jogrendet - mondotta –, csak a nemzeti szükségjog teremtette meg és a mai jogrendnek csak addig van létjogosultsága, amíg a Habsburgok visszatérésének útját egyengeti! A királykérdést nem lehet levenni a napirendről, mert az igenis időszerű mai probléma: nézzük csak végig a világsajtot, amely szinte naponta foglalkozik vele! A Habsburgok nagy érdemeket szereztek maguknak a multban, a detronizációs törvény elvesztette erkölcsi alapját, mert a mai független rabláncot és koldustarisznyát jelent.
- A legitimizmus minden diktatúra ellensége
– folytatta Griger - , a szabadkirályválasztóknak pedig csak azt üzenem, hogy az így megválasztott uralkodó csak trianoni király lehetne.


Griger Miklós után Márkus Sándor és gróf Apponyi György mondottak beszédet. Apponyi éles szavakkal kelt ki a makói gyűlés betiltása ellen, majd külpolitikai kérdésekkel foglalkozott.

 

A Nemzeti Néppárt gyűlése a késő délutáni órákban ért véget.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Makó főtere régen A hódmezővásárhelyi Fekete Sas szálloda Griger Miklós
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98