Dtum
Login with Facebookk
1934 | Augusztus

Bécart dr. mesterséges szíve, az átömlesztő-apparátus

Sokkal hatásosabb a közvetlen eljárás. A beteget és az egészséges mentőt egymás mellé fektetik, mindkettőjükön kikeresnek egy-egy felületesen, a bőr alatt futó véreret, a két eret üvegcső segítségével összekötik egymással és így közvetlenül folyhat a vér az egyikből a másikba.

De most jön épp a nehézség. Nem is egy, hanem több. Először is, ha a vér elhagyja gazdájának ereit, akkor elveszti egyenletes lüktetését. Minthogy továbbá két ember szíve nem pontosan egyforma ritmusban lüktet, megtörténhet, hogy a vér ellenlökést kap a beteg felől és egy-egy lökés időtartamára visszaáramlik az egészséges egyén felé.

Azután: az átömlesztés közben a vér sejtjei közül sok megsérül, széttöredezik, elpusztul és a legkevesbé sem kívánatos, hogy ezek a sejtek belekerüljenek a beteg vérérrendszerébe, mert a szét morzsolódott sejtekből olyan anyagok válnak szabaddá, amelyek izgatóan hatnak az idegen szervezetre, lázt okoznak és a beteget még jobban legyöngítik. Végül az átömlesztett vér hőmérsékletének sem szabad lényegesen különböznie a beteg egyén vérének hőmérsékletétől.

Hogy mindezeken a bajokon segítsenek, kis készüléket szerkesztettek, amelyen keresztüláramoltatták a vért, mielőtt az a beteg lettébe beléphetett volna. A készüléknek az lett volna a szerepe, hogy a vért felesleges alkatelemeitől szűrés segítségével megtisztítsa, a kellő hőfokra felmelegítse, az áramlást egyenletessé tegye és a visszalökődést megakadályozza.

Ujabb, előre nem látott akadály következett! A vér az említett kis készülékben utóbbinak különböző fémalkatrészeivel került érintkezésbe és kiderült, hogy ez azért baj, mert ha a vér fémmel jut érintkezésbe, akkor könnyen megalvad. De meg az eddig használatban volt készülék különben sem volt tökéletesen megbízhatónak mondható.

Dr. Bécart egy párizsi fiziológus és szívspecialista, a napokban olyan átömlesztő-apparátust mutatott be az orvostársadalomnak, amely hivatva van a vérátömlesztés minden lehetséges komplikációját teljesen és végérvényesen kiküszöbölni.

Érdekes felvételünkön, mely közvetlenül a betegágy mellett készült, jól látható Bécart dr. kis készüléke. Mindenekelőtt: olyan fémötvözetből készült, amely nem olvasztja meg a vért! Forgószivattyú működik benne, amelyet óramű segítségével szabályozni lehet, úgyhogy sebessége pontosan megfelel a kívánt szívműködés sebességének.

Apró szelepek és billentyűk szellemes rendszere, amelyek amolyan, csupán egy irányban nyitható csapóajtókra emlékeztetnek, gondoskodik arról, hogy a vér csupán egy irányban (és visszafelé ne) áramolhasson. Közbeiktatott szűrők pedig megtisztítják a vért a nem kívánatos részecskéitől. Az orvosnak úgyszólván nincs más tennivalója, mint az, hogy egy-egy tűt szúrjon a beteg és az adakozó vérerébe, ami a vérmérgezés veszélyét a minimumra csökkenti le.

Joggal nevezték el Bécart találmányát mesterséges szívnek. Ez az önműködő kis pumpa éppoly megbízhatóan, bölcsen és fáradhatatlanul dolgozik, mint vérkeringésük annyi sokszor megcsodált izmos központja. És amellett - mint láttuk - nem játék ám az egész, hanem komoly lépés előre abban a küzdelemben, amelyet a tudomány az ember esendő életéért folytat.

Még nemrégiben kétséges volt, hogy akad-e mindég valaki, akinek vérét lehet venni. Többnyire önfeláldozó családtag vagy jóbarát volt az illető. Amerikában jött először divatba, hogy egyesek jelentkeztek a kórházakban és a klinikákon s bejelentették, hogy rendelkezésre bocsátják a vérüket bármilyen szenvedő betegnek – de természetesen megfelelő dijazás ellenében.

A sebészeti osztályokon ma már mindenütt ott vannak listába foglalva azoknak a nevei, akikért adott esetbe csak el kell szalasztani, hogy jöjjenek, siessenek vérükkel talán egy életet megmenteni. Igy van ez ma már nálunk Budapesten is.

Meggazdagodni persze nem lehet ebből a foglalkozásból, 20-40 pengőt szoktak ezért a szolgálatért fizetni s a dolog természeténél fogva nagyon gyakran nem lehet eladni az éltető folyadékot, de a mai világban ez sem megvetendő mellékkereset sok ember számára, nem is beszélve arról az erkölcsi elégtételről, amelyet egy sikeres vérátömlesztés szerez az illetőnek. És hogy az átömlesztés valóban sikeres legyen, arról Bécart dr. mesterséges szíve gondoskodik.

Dr. Georg Schmied.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98