Dtum
Login with Facebookk
1934 | Július

Nagy harc után az UTE nyerte a Vízipóló Kupát

A Császár uszodában az FTC úszóversenyén rendezték a magyar-cseh női úszóviadalt és a Vízipóló Kupadöntő mérkőzését az UTE és a MAC között. A viadal a toronyugrással kezdődött, amelyet Fonyó Lili (Magyarország) nyert meg. 33.95 ponttal.

A másik két helyet csehek foglalták el: Kacenova a második és Lexova a harmadik. Ezután került sorra az UTE –MAC mérkőzés, Dárday Zoltán dr. bíráskodása mellett. Az UTE fogta meg az első labdát és mindjárt utána Németh kapufának dobta a labdát.

Kánássyt és Halassyt a bíró elúszásért kizárta a játékból. Bozsi nagy helyzetbe került, gyenge lövését azonban a MAC kapus elfogta. Végül MAC támadás következett és Keserű II. jó labdát adott Taricsnak, aki megszerezte a MAC-nak a vezetést (0:1).

Nemsokára ezután az UTE bombázni kezdte a MAC kaput, majd Németh leúszott és kiegyenlített (1:1). A második félidőben Halassy még Gyulai kapust is kidriblizte és azután a tisztán álló Vágóhoz továbbította a labdát és a másik pillanatban az UTE 2:1-re vezetett.

Nem sokáig örülhettek ennek, mert Keserű II. messziről küldött lövését az újpesti kapus beengedte (2:2). Erre megint rákapcsolt az UTE és Vágó góljával 3:2 arányban megnyerte a mérkőzést és ezzel a Magyar Kupát.

II. helyen végzett a MAC, II. helyen az MTK. A mérkőzés után Kiss Zoltán, az UTE úszószakosztályának elnöke kijelentette munkatársunknak, hogy az UTE a győzelemért harcolt, igazi kupastílusban, amely nélkülözi a szépséget. Weiss (Vízváry) Károly, a MAC igazgatója elmondotta, hogy balszerencse miatt vesztették el a meccset.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98