Dtum
Login with Facebookk
1934 | Május

A futballvilágháború első ütközetét megnyerte a magyar csapat

A füstölgő Vezuv tövében Magyarország 4:2 (2:2) arányban legyőzte Egyiptomot

Négy óra előtt pár perccel meggypiros címeres dresszben a magyar csapat lép a pályára. Játékosaink udvarias tapsokat kapnak. Nagy feltűnést kelt, hogy amikor az izmos, sötétbarna egyiptomiak kifutnak a pályára, a Stadion népe szinte egy emberként üdvözli őket.

A magyar csapat ezzel az összeállítással küzd:
Szabó – Sternberg, Futó – Palotás, Szűcs, Lázás – Markos, Vincze, Teleki, Toldi, P.Szabó.
Az egyiptomiak így szállnak harcba: Monsour – Ali Szaid, Hamidu – El Fahri, Ragkab, Rollad – Kamel, Mukhtar, Lalif, Fausi, Hassan.

Az első percben majdnem gólt kapunk. Mukhtar és Lalif összjátékkal felnyomulnak a magyar kapu elé, úgy hogy Sternberg csak az utolsó pillanatban menti meg a helyzetet.

Aztán még két-három percig nyomnak bennünket az egyiptomiak, a hatodik percben azonban megindítja első rohamát a magyar csatársor: Teleki Toldi és Markos a labda útja. Markost a robusztus Raghab kézzel ellöki. Szabadrúgás. A 16-os vonalról lövi Markos: a labda kapufára pattan, onnan a kapus kornerra üti.

Az első sarokrúgás! Amiből azonban nem lesz semmi. Jól védekeznek az egyiptomiak. De most már mi is támadunk, felocsúdott a csapat az első percek kábultságából. P. Szabó lerohan a balszélen, futtában megrúgja a labdát, de az egyiptomi kapus nagy bravúrral fogja.

2:0-ra vezetünk, de kiegyenlítenek az afrikaiak

Percről percre izgalmasabb a küzdelem. Az egyik pillanatban Szabó, a másik pillanatban már Monsour kapuja van veszélyben. A 10-ik percben erőteljesebb lesz a magyar támadás.

A 12-ik percben Szücs szökteti Markost és a debreceni jobbszélső szélvészként rohan a pályán, maga mögött hagyja Raghabot, azután középre gurítja a labdát Telekihez, aki testcsellel becsapja az egyiptomi védelmet, két lépést előremegy a labdával és a másik pillanatban védhetetlen félmagas lövéssel belövi az első gólt. Magyarország 1:0-ra vezet.

Néhány jó nápolyi magyar és tartalékjátékosaink éljeneznek és a tribünön csak kevés tenyér verődik tapsra. Nagy egyiptomi ostrom válasz a gólunkra. A kibontakozó támadásokat azonban Sternberg szétrombolja. A 15. percben P.Szabó beadását Vincze tisztán kapja, de elhibázza a lövést. Latif bombáját Szabó védi.

Markos lövése a kapufáról pattan vissza. Keményen szerel az egyiptomi védelem. Markos és Raghab többször összecsapnak, a bíró figyelmezteti is őket. Ki akarnak egyenlíteni az egyiptomiak. Többször előre tudnak nyomulni, de ha keresztülvergődnek a magyar fedezetsoron, Sternberg mindjárt ott terem és elveszi tőlük a labdákat.

A 31-ik percben, amikor már két perce állandó bombázás alatt tartjuk az egyiptomi kaput, - Markos beadja a labdát; Toldi fejeli, a labda a kapufáról a gólvonalon tartózkodó kapus ölébe esik, Toldi ott terem, és a mellével – angol stílusban – benyomja a kapust labdástul együtt a hálóba.

Barlassina habozás nélkül gólt ítél, de a szabályos gól ellen valóságos füttykoncertet rendez a közönség, amely jobban tiltakozik Barlassina ítélete ellen, mint maguk az egyiptomiak. 2:0-ra vezetünk, amikor elkeseredetten harcolnak tovább az egyiptomiak, közöttük a négerek vad harcba kezdenek és ez a magyar védelem tétovázása miatt sikerrel jár.

 


A 40. percben Hassan beadott labdáját Szabó ahelyett, hogy elfogná, odaüti Kamelhez, aki közelről gólt lő. Három percre ezután a közönség fergetegszerű buzdítására újabb sikerrel jár az egyiptomi támadás. Fansi kiegyenlít (2:2).

Az egyiptomiak egymást csókolják és beront a pályára Grae, a skót tréner is, aki sorjába megveregeti a játékosok vállát. Kiegyenlítettek az egyiptomiak.

Második félidő: Huszárattak, magyar győzelem

Füttykoncert fogadja a magyar csapatot, amikor a második félidőben újra a pályára lép, de amikor egyik támadásunkat Barlassina téves lesállás miatt megállítja – kifütyülik a bírót is. Ennek ellenére továbbra is kitartanak az egyiptomiak mellett, csak a főtribünön drukkolnak a magyaroknak, ahol Umberto olasz trónörökös minden magyar akciót megtapsol.

Az elsőfélidőbeli nagy iramtól eleinte nyugodtan játszanak a játékosok, később azonban, amikor elbújik a nap a felhők mögé és árnyékos lesz a pálya, újból felújulnak a nagy harcok. Fürgébbek az egyiptomiak, gyorsabbak, hamarabb érik el a labdát, mint a mieink.

A 9-ik percben váratlan magyar akció. Toldi, aki hátul a védelemben segített, elveszi a labdát Hassantól, előre megy vele, szökteti Vinczét, aki ügyesen driblizik, kiugrik a védőjátékosok mögül, előretör, már csak a kapussal áll szemben, amikor a jobb sarokba lövi a labdát (3:2). Újra vezetünk!

Gólt kecsegtető támadást indítanak ellenfeleink, a baj csak az rájuk nézve, hogy a döntő pillanatban Sternberg leszereli őket. Ezután egymást követik a huszáros attakok. az egyik percben P. Szabó a balszélen, a másik percben Markos a jobbszélen vágtat a labdával és verejtékezik az egyiptomi védelem, hogy a belső csatárok góllövési kísérleteit meghiúsítsa.

P. Szabót kornerra szerelik, Toldi fejesét fogják, Vincze lövése lecsúszik, P. Szabót megint kornerra szerelik, később Raffad felszabadítja az egyiptomi kaput, végigkígyózik az egész pályán, futót is elhagyják, majd Hassan lövését Szabó fogja. Pár perc múlva Palotás az utolsó percben szerel.

A 16. percben Teleki rohamra küldi Markost, aki hátrafelé centerez, Toldi nagy iramban fut, a 16-os vonal tájékán eléri a labdát, irtózatos erővel megvágja és a labda, mint a villám csap az egyiptomi kapuba. Még a kapus sem láthatta a labdát, olyan gól volt.

Most Toldi kapta a csókokat, a magyar kolónia kalaplengetve dörgi a huj, huj, hajrá-t. Most már csak csoda mentheti meg az egyiptomiakat a vereségtől. Ez azonban nem következik be, igaz, hogy az egyiptomiak még nem adták fel a harcot. Kamel, a göndörhajú néger fogait vicsorítja és újabb harcra tüzeli őket, Raghab, a kairói óriás.

Ők nem akarják elveszíteni az ütközetet, minden erejükből tovább küzdenek és tankszerűen törnek előre, a magyarok azonban most már jól védekeznek, a csatárok is hátramennek segíteni. Sternberg itt, Sternberg ott, Sternberg mindenütt. És az egyiptomi gól helyett majdnem magyar gólok jönnek, Toldi és P.Szabó akciójából.

Az utolsó percekben Mansour kapus bravúrral fogja Vincze lövését. Ezzel vége a mérkőzésnek. Magyarország 4:2 (2:2) arányban győzött. Most csattan fel először mindenki részéről az elismerő taps, a nápolyiak azonban kifütyülik Barlassinát, aki szerintük megállította az egyiptomiak egyik góllal kecsegtető támadását, - lesállás miatt.

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98