ISMERETLEN MAGYAR KÖLTŐK - KISS TAMÁS

Földimádó kisbirtokos családból születtem, ezerkilencszáztizenkettőben, Kisújszálláson. A Nagykúnság szívében, ahol Móricz Zsigmond élet-mustja pezsdült erős, mámorosító borrá. Középiskoláimat ugyanitt végeztem el néhány évvel ezelőtt. Most a debreceni Tisza István Tudományegyetem theológiai fakultásának vagyok a rendes hallgatója.

Életem rejtett mélyén szülővárosom és az alföldi mezők csendje alszik s még most sem szoktam meg teljesen a villamosok ideges berregését.

Jelenleg a kollégium öreg falai közt élek s ha néha kihajolok az ablakon: egy Ady-emléktábla villan a szemembe, mely a költő darabosutcai diákszobáját jelöli. S úgy érzem, hogy itt élek az Ér és az Óceán között, de én csak olyan kis esőcsepp vagyok, mely tóba esett és nem ömölhet ki az elzárt partok közül.

Ha megemlítem még azt a könyvgarmadát, melyen szomjasan és mámorosan, hívőn és hitetlenül áttornáztam magamat, azt hiszem, nagy vonásokban elmondtam az életemet.

(Debrecen)


Emlékszem, éjjel hozták haza.
Én még kis, fehér ingben jártam.
A holdat néztem s alig vártam,
hogy megvirradjon,
hogy csókot adjon
szurós, szomoru szája.

Ott feküdt
a nagy fehér ágyon...
Odamentem, hogy arcát lágyan
megsimitsam.
Apám ott állott kissé távol
s szólt: - ne költsd fel,
most jött
nagy Szibériából,
keveset aludt ott szegény
és most nagyon álmos...

Sötét haja szétfolyt a párnán
s én olyan árván
lestem, hogy két zárt szemével
felém intsen.
Arca lágy volt, mint a frissen
hullott hó.
Aludt a bátyám,
a fáradt legény.
Aludt csöndesen, mozdulatlan...

És még most is alszik szegény.