Dtum
Login with Facebookk
1935 | December

A napokban megalakul az állam új hajósvállalata: a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Rt.

Az MFTR szanálásának első periódusa befejeződött.
A fontosabb személyi változások már megtörténtek, különböző megtakarításokat végzett az új rezsim. A vasút és hajó versenyét szerződéssel rendezték, úgyhogy előreláthatólag a MFTR ügyeit lassan sikerül rendbeszedni a forgalom emelkedése és a kiadások csökkentése révén.

Ebből a szempontból nagy fontossága van
a dunai hajós pool meghosszabbításának, ami provizórikusan, egyelőre változatlan feltételek mellett történik meg kora tavasszal, egy esztendőre. Ez alatt kialakul a végleges helyzet, nevezetesen, hogy a Bajor Lloyd és a MFTR milyen kvótajavítás mellett vehet részt továbbra ebben a tömörülésben.

A MFTR reorganizálása tehát programszerűen folyik,
de amellett a minisztérium alkalmasnak látja az időt arra is, hogy egyéb, a MFTR-en kívüli hajóközlekedési problémákat is megoldjon.

A legsürgősebb feladatnak a Duna-tengeri hajóforgalom
centralizálását tartják illetékes helyen és ennek központi irányítására rövidesen önálló részvénytársaság is alakul. Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Részvénytársaság címmel, egymillió pengővel alakul meg az új társaság, amelynek összes részvényeit az államkincstár jegyzi. Az alaptőke legnagyobb részét apportként hozzák be, mert az állam a Budapest I-et, a most épülő új Duna-tengeri hajót – amelyet Kováts államtitkár Hungáriának akar elkeresztelni – végül a Neptun Tengerhajózási Rt.-tól legutóbb 200.000 pengőért megvásárolt Duna nevű gőzöst adják át a részvénytársaságnak.

A vállalat alapítási tervezetét Pekár Imre ügyvéd,
a MFTR jogtanácsosa készítette és a közgyűlésen előreláthatólag elnökké Wulff Olaf nyugalmazott ellentengernagyot választják meg, az igazgatóságba pedig a kereskedelmi és pénzügyminisztérium, a folyamőrség, a Külkereskedelmi Hivatal és a MFTR exponensei kerülnek. A társaság ügyvitelét a MFTR néhány tisztviselője látja el, de egyébként jóformán csak a hajók fenntartási költsége lesz a társaság rezsije, amit pedig bőven fedez a fuvardíj.

Az a tervük az intézőknek,
hogy a Magyar Királyi Duna-Tengerhajózási Rt. várható jövedelmeiből nemcsak a folyó kiadásokat fedezik, hanem törlesztenek arra a félmillió pengő kölcsönre is, amelyet két évvel ezelőtt az állam a Budapest I. építésére folyósított kölcsönképpen.

A tranzakció előzményeként véglegesíteni kellett a megállapodást,
amelyet Burgers genovai főkonzul hajósvállalatával, a Neptun Tengerhajózási Rt.-vel kötöttek. A Duna nevű hajót pontosan 198.000 pengőért vásárolta meg a kincstár, tehát igen jutányos áron. Ezt a motorost a budai hajógyárban alaposan kireparálták néhány hónappal ezelőtt és azóta a tengereket járja. December 9-ére kell megérkeznie az adásvételi megállapodás szerint Galacba, ahol dokkba kerül és megtörténik a magyar hatóságok részéről a szakszerű átvétel.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98