Dtum
Login with Facebookk
1935 | Július

Apróságok

Sokat beszélnek az egyik iparvállalat igazgatójának válóperéről. Egy ékszerész levele körül támadt a bonyodalom. Az ékszerész ugyanis közölte a méltóságos asszonnyal, hogy a neki megvételre felajánlott diadémért legfeljebb harmincezer pengőt adhat. A levél véletlenül a férj kezébe jutott, aki viszont semmit sem tudott a szóban forgó diadémról. Huszonnégy óra alatt a feleség csomagolt és elköltözött, egyelőre fogorvos apjának lakására.

Érdekes pesti alakkal találkoztunk a vasárnapi meccs előtt: Krón bácsival, az utolsó pesti jegyüzérrel. Tüskés szakállával, elnyűtt, fekete lüszterkabátjában valamikor a színházak előtt őgyelgett. Most a futballpályák pénztáraihoz tette át székhelyét.
-  A színházaknak fuccs-mondja búsan-nincs üzlet, legfeljebb, ha külföldiek énekelnek..
-  Mikor adta el a legtöbb színházjegyet?
- Amikor a Kaligurcsi (Galli Curci) Pesten volt. Hű, micsoda tömeg volt ott akkor, alig győztem kiszolgálni. Szaladtak utánam a népek a Városi Színház körül. Hanem, ami azután történt..
- Mi történt?
- Két este énekelt a Kaligurcsi. Az első este nagy volt a rumli, de másnap már úgy elleptek az urak, mint a legyek: Vegyem vissza a jegyeket! Hát tehetek én róla, kérem, ha a Kaligurcsi rekedt?... Még rendőrrel is fenyegetődztek!
Nagyot sóhajt Krón bácsi.
- A régi szép idők nem jönnek vissza. Bújom az újságot, mikor jön Soljapin. Az még hozna valamit a konyhára... Meg a futball...Nehéz az élet kérem...
Legyint egyet és eltűnik a tömegben.


Szombaton este az országháztéri kávéházban, a lipótvárosi bridzselők meghitt hajlékában egy ismert vasgyáros összeverekedett egy textilkereskedővel. Még a teraszról is besereglett a közönség, amely alig tudta szétválasztani a verekedőket. Ezután a felek farkasszemet néztek egymással, majd férfiasan kezet nyújtottak egymásnak és tovább játszottak. Ugyanis a bridzshez négy játékos szükséges és így kénytelenek voltak kibékülni, ha folytatni akarták a játékot.


Dr. Csergő Hugó, a kitűnő író és újságíró súlyosan megbetegedett, úgy hogy azonnal szanatóriumba kellett szállítani. Állapota vasárnapra örvendetesen javult.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98