Dtum
Login with Facebookk
1936 | Március

Fischl a kalapácsos gyilkos Párizsban megnősül

Öt évvel ezelőtt az egész világ sajtóját bejárta Fischl Frigyesnek, a kecskeméti kárpitosnak neve, aki a budapesti lajosmizsei vonalon 1931 novemberében kárpitoskalapácsával agyonverte az egyik III. osztályú fülkében Steinherz kecskeméti borkereskedőt.


A bűncselekmény történetében egyedülálló volt az az eset, mert Fischl vallomása szerint, Steinherzet annak határozott felkérésére és kívánságára ölte meg és a bíróság is a megölt ember kívánságára elkövetett emberölés vétsége címem ítélte annak idején el három évi fegyházra. A rejtélyes hátterű bűnügy már mint lélektani probléma is világérdekességé dagadt, Fischl a kalapácsos gyilkos hosszú hetekig állandó szenzációja volt a nagy külföldi lapoknak.

Fischl, aki a legjobb magaviseleti osztályzattal hagyta el a fegyházat, a rovott múltú ember kálváriáját járta meg szabadulása után. Ha megtudták a múltját, kidobták munkahelyéről. Végül ügyvédje ideiglenes útlevelet és vízumot szerzett védencének, aki prágai rokonaihoz ment ki azzal, hogy onnan ékszerész unokafivéréhez utazik Párizsba.

Virágh Gyula dr .ügyvéd hónapokig nem halott Fischlről, aki szombaton az alábbi eredeti fogalmazási levelet küldte Budapestre:

Tisztelt Ügyvéd Úr!
Szerelmes lettem, megyek ki Párizsba. Ezt a levelet a prágai gyorson írom. Sikerült vízumot szereznem Bécsbe. Remélem, hogy sikerülni fog a letelepedésem Franciaországban. Majd írok onnét is. Egyébként jól vagyok. Rövidesen megnősülök. Majd küldök menyaszszonyommal családi fényképet. Ilyen az élet!
Hálás szeretettel
Fischl Frigyes


Ilyen az élet!...

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98