Dtum
Login with Facebookk
1936 | Március

Gróf Sigray Antal óvatos külpolitikára intette a kormányt

Programbeszédektől volt hangos vasárnap a pomázi kerület.


Negyven ülésen hat jelölt beszélt és versengett a választók szavazataiért, de legjelentékenyebb politikai esemény a visegrádi gyűlés volt, ahol Griger Miklós támogatására megjelent és felszólalt Signay Antal.


- A kormánnyal szemben - mondotta Signay – kül- és belpolitikai szempontból egyaránt van okunk aggodalomra. A külpolitikát illetőleg azért, mert a miniszterelnök egyrészt nem ismeri fel kellőképpen az európai helyzetet és az adott abban adott erőviszonyokat, másrészt pedig, mert érzelmi momentumokat visz a külpolitikába, melynek elsősorban reálpolitikának kellene lennie, melyből az érzelmi tényezők kikapcsolandók.

 

A miniszterelnök nyilatkozatainak köszönhetjük azt, hogy ez az ország a nyugati nagyhatalmak előtt úgy van beállítva, mint a nagy német törekvések előmozdítója, dacára annak, hogy a miniszterelnök nem egy ízben jelentette ki, hogy nekünk óvatos  külpolitikát kell folytatni.

 

Ugyanakkor azonban a kormány elmulasztása következtében éppen a kormány sajtója, az irányított sajtó volt az, amelynek németbarát megnyilatkozásai Berlint kivéve külföldön nagy visszatetszést váltottak ki, úgyhogy a legmérvadóbb angol és francia sajtóorgánumok, névszerint megnevezve a magyar kormánylapokat, állapították meg, hogy a magyar sajtó ebben a kérdésben is teljesen Németország oldalán áll. Az országra nézve ebből származó hátrányokért nem a sajtót, hanem magát a kormányt kell okolni.

 

Bármennyire is híve vagyok a legteljesebb sajtószabadságnak, mégis kötelessége a kormánynak, ha valahol, úgy külpolitikai kérdésekben a sajtót kellőképpen tájékoztatni és irányítani.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98