Dtum
Login with Facebookk
HIRDETÉS
1936 | November

Magyar írók külföldön

Előttünk fekszik fűzetlen ívekben egy közel ezerkétszázoldalas könyv, abban a félig elkészült technikai kivitelben, amely még csak a startot jelzi a könyvpiac felé. A bécsi Paul Zsolnay-cég kiadásában megjelenő könyv címlapján Móricz Zsigmond neve tűnik fel, alatta a Siebenbürgen, historische Romantrilogie felírást olvassuk.

 

Oldalszámokban kifejezve kétségtelenül hosszú idő óta a legnagyobb teljesítmény az idegen nyelvre fordított magyar költői művek sorában, de művészi jelentőségében is egyike a jelenkori magyar irodalom legméltóbb teljesítményeinek. Aggódás és reménység közt kérdjük, meglesz-e ennek az izmos, nagyvonalú alkotásnak nemzetközi viszonylatban a kívánt, a megérdemelt visszhangja, előbbre viszi-e a magyar költészet külföldi elismertetésének tespedő ügyét?

A fordítás értéke felett egy-kétnapos lapozgatás után még nem tudunk véglegesen ítélkezni. Annyit máris megállapíthatunk, hogy Käthe Gáspár komoly hozzáértéssel és választékos német nyelvtudással indult neki nehéz feladatának. Az Erdély-trilógia német változatából talán hiányzik Móricz stílusának rátartisága, dithirambikus tüze, csapongó temperamentuma, - a fordítás tömörebb, ünnepélyesebb, kiegyensúlyozottabb az eredetinél, de megmaradt az archaizáló alaphang, az epikai folyamatosság, egyes döntő jelenetek tragikus ereje, az egésznek meggyőző súlya.

 

Összhatásában olyan fordítás, amely miatt kényesígényű olvasóközönség előtt sem kell szégyenkeznünk. Itt-ott kimaradt néhány jelentéktelenebb sor, néhány különállóbb epizód. De ezek a rövidítések nincsenek a mű egészének kárára.

Lesznek talán irodalmunk külföldi sorsának lelkes számontartói között sokan olyanok, akik csodálkozva kérdik, mennyiben jelenthetne Móricz Zsigmond erdélyi regénytrilógiájának internacionális sikere elhatározó fordulatot irodalmi értékeink exportja terén? Szabad-e az utolsó évek számos magyar színmű- és regényírójának világhódító útjára gondolva - mellőztetésről vagy megnemértésről panaszkodnunk?

Biztos, hogy vannak ilyen világraszóló magyar sikerek, amelyeknek jelentőségét akkor sem akarjuk lekicsinyelni, ha nem is mindegyikük megy komoly esztétikai sikerszámba. De amikor a külföld Magyarország irodalmát elsősorban a nem esztétikai természetű konjunkturasikerek, a sziporkázóan szellemes vígjáték-pointok és regényötletek jegyében értékeli, talán mégsem vétkezünk túlnagyot, ha bensőbb értékeink fedezékéből reánk vonatkozó irodalmi megítélés némi korrektúrája után áhítozunk.

 

Olaszországból nemrég hazatért utasok mesélik ez az épületes esetet: Az ember tragédiája újólag rövid egymásutánban két fordításban jelent meg az olasz könyvpiacon. Az egyik legnagyobb római könyvesbolt tulajdonosa azzal a megjegyzéssel nógatja klienseit, hogy a könyvet nyugodtan megvehetik, mert Signor Körmendi Madáchot mint disztingvált magyar írót igen melegen ajánlja. Si non č vero, č ben trovato! Az anekdóta találón világít rá a külföldi megítélés mérvadó normáira.

Ez persze nem jelent annyit, mintha mélyebb egyéni forrásokból táplálkozó költőink a külföld szellemiségének körében teljesen ismeretlenek lennének. Ady forradalmi költészete új fordításokban éppen most kezd beférkőzni a világ tudatába; Babits legszebb verseinek és regényeinek a Nyugat minden országában vannak ismerői; Kosztolányi egyik fiatalkori regényének német fordításáról Thomas Mann a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkozott; Móricznak a magyar vidéki életbe nyuló regényeiből a berlini Rowohlt-Verlag adott ki nagyobb szériát és akkor a német sajtó sűrűn foglalkozott a magyar népléleknek ezzel a markáns, költői kutatójával. Mégis, az elhivatott költőknek ez a gárdája külföldön néhány világszerte ünnepelt, felszínesebb szemléletű színpadi szerzőnk és balletristánk mellett csupán a második garnitúra szerepét tölti be.

 

Ez az értékelési feszültség, a tömegizlésnek ez a diadala a komolyabb művészi szempontok felett bizonyára jellemző más nemzetek külföldi érvényesülésére is és a mi esetünkben még külön kerékkötőként jelentkezik nyelvi izoláltságunk és nemzeti függetlenségünk évszázados megnyirbáltsága. De azért mégis irígykedve kérdezzük, miért ne sikerülhetne nekünk is itt, Európa szívében, ami néhány periférikusan elhelyezkedő nemzetnek, az oroszoknak meg az északiaknak sikerült? Miért nincs jussuk modern költészetünk legjelentősebbjeinek arra a világirodalmi visszhangra, ami egy Rabindranath Tagorenak, Unamunonak vagy Capeknek kijut?

Az ilyen fogós kérdések mélyen belesodornak szellemi habitusunk rejtett szövevényeibe és ellenmondásaiba, amelyekből nehezen akad megvilágító és felvilágosító kiút. Éppen Babits volt az, aki esszéiben igen behatóan foglalkozott irodalmi érvényesülésünk akadályainak alapvető kérdéseivel és arra a költőink többségét kétségtelenül jellemző eredményre jutott, hogy energiáikat, főleg realisztikus színezésben, az életfelszín friss, hangulatos megfigyelésében, az etnográfikus sajátosságok külsőleges rajzában élik ki, nem pedig a lelkiség belső problémáinak keresésében. Hogy ez minden esetben így lenne, Babits sem állítja.

 

Meleg vonzódása Vörösmarty Csongor és Tündé-jéhez ennek a költői mesének éppen szimbólikus, problematikus forrásaiból merít. Az ember tragédiájá-nak a végtelen történeti térbe ható spekulativ gyökereit sohasem akarta elvitatni. És méltatói róla magáról is megállapították, hogy a Sunt lacrimae rerum költőjének legbensőbb jelentősége barokk képzetcsapongás és problematikus elmélyedés egybeforradásában van.

Legtörzsökösebb irodalmi értékeink külföldi révbejutásának nehézségeit talán leginkább abban a körülményben kell keresnünk, hogy a népi és a problematikus szemlélet ritkán lép szimbiózisra egy és ugyanazon költő műveiben. Pedig, ha a nyugati népek idegen költészet felé orientálódnak, elsősorban ezt keresik. Ez a szimbiózis tárul eléjük Peer Gynt norvég néphagyományokból merítő és mégis az emberi sors örök, megoldatlan problémáiba hatoló vándorútjában, ezt jelenti nekik Gogolj, Tolsztoj és Dosztojevszkij oroszainak vergődése is: a nyugati nyelvekre fordított orosz néplélek általános emberivé válását.

Nálunk ez a kettős hatás többnyire külön-külön jelentkezik és amikor a Nyugat figyelme először fordul a környező Kelet népköltészete felé, nem jelentkezik még egyik sem. Herder népdalgyüjtő buzgalma számára parlagi föld maradunk és az az Európa, amely lelkesedve fedezi fel a szláv népköltészetnek még hamisított termékeit is (l. a cseh irodalomnak a königinhofi kézirattal összefüggő problémáját), a mi költői hagyományainkról nem szerez tudomást.

 

A tizennyolcadik század utóljának magyar irodalmi ébredése is a mi külön ügyünk marad, Csokonai, Berzsenyi, de még Vörösmarty neve is alig terjed az ország határain túl. A magyar költészet felé politikai mozgalmak fordítják először a külvilág figyelmét. Petőfi népszerűsége a világ minden tájékán főleg ilyen politikai mozzanatokból ered. Exótikumot ünnepelnek benne, a szabadság, a puszták naivlelkű, kissé primitiv dalnokát, a magyar Körnert, a magyar nyelvre fordított Lenaut.

 

Gyarló fordítások egész légiója gondoskodik arról, hogy a vajúdó problémák, a későbbi lehetőségek forradalmi lázba és vérbefúló ifjú költője szóhoz ne juthasson. Néhány évtized multával megjő ennek a felületes Petőfi-kultusznak az elmaradhatatlan reakciója. Az 1923-i centenárium alkalmával már komoly német és francia lapok cikkei tanuskodnak arról, hogy a szabadságharc napjaiból Nyugatra szüremlett Petőfi képzetével a mai Nyugat vajmi keveset tud kezdeni.

Nem érdektelen a mult század egy másik magyar klasszikusának, Madáchnak külföldi sorsa sem. Hogy Az ember tragédiája csak kisebb-nagyobb zökkenőkkel, csak rövidebb periódusokon belül érvényesül a hazai határokon túl, mint utoljára Mohácsi Jenő fordításában a Burgtheater színpadán, noha szemünkben ez a mű domborítja ki legpregnánsabban irodalmunk nemzetközi jellegét, annak mindenekelőtt az az oka, hogy Madách alkotása minden ízében problematikus ugyan, de nem sajátos népi vagy klimatikus feltételekből sarjadzó költemény. A külföldi olvasót éppen a nemzetközi irodalmi analógiák felszínes látszata téveszti meg és kedvetleníti el.

 

A témaszövés külsőségeinek a Faust-ra emlékeztető motivumai, mint a kezdő jelenet arkangyalegyüttese, a tanuló szerepe a Kepler-jelenetben, vagy a Föld szelleméé a légűr-színben mind ilyen mimikri-hatásúak. Ehhez járul, hogy az a Faust-rajongó, aki Lucifernek inkább csak a dikciójára, mintsem az egész alak jelképes jelentőségére ügyel, úgy véli, hogy őbenne is Mefisztó sematizált, fanyarrá vált képmására lel.

A mult század végebeli magyar irodalom kissé nyárspolgárias üteme - különösen abban az időben, amikor odakünn már a naturalizmus és a szimbolizmus járta - nem jelenthetett túlságosan élénk ösztönzést idegen országok számára. Jókai érdemeit a huszadik század elejének forradalmi költői határozottan lebecsülték ugyan, de azért a "magyar Dumas pere" páratlan elterjedtsége ellenére sem válhatott a magyar költészet reprezentáns hírnökévé. A magyar mult nemzeti öntudatra, nemzeti ellenállásra hangolt költészetéből hiányzott az a természeti és emberi mélységekbe ható közvetítő hang, amely feléje terelhette volna Európa figyelmét.

 

Amikor azután az utolsó századforduló éveiben költői vitalitásunk sok eredeti színnel, de egyúttal európai köntösben újraéled, már állandósultak a kölcsönös közeledés atmoszférikus nehézségei, odakünn akárhányszor süket fülekre találunk, - a zsurnalisztika, bohémség, hajlékony színpadi érzék csatárjai veretlen rugalmassággal törnek előre és árnyékolják be irodalmunk nehezebbvértezetű harcosait. Ilyen légköri gátlások legyőzése éppenséggel nem könnyű feladat és a siker számos véletlen körülmény, mint az alkalmas kiadó, az alkalmas közönség és az alkalmas időpont összejátszásán mulik.

Több nyomós szempont szól amellett, hogy ez az áttörési kisérlet Móricz Zsigmond erdélyi trilógiája esetében sikerülhet. Zsolnay eddig számos kiadványával a szerencsés szimatú kiadók közé tartozott és talán ezúttal is helyesen érezte meg, hogy Erdély hőstörténete, a Báthoryak és Bethlen kora eleven világtörténeti vonatkozásaiban éppen most tarthat számot a művelt Nyugat fokozott figyelmére.

 

Jellemzésének nagyvonalúságában, epikai távlataiban és mélységében ez a trilógia Sigrid Undset Nobel-díjas regényeire emlékeztet, de sok tekintetben merő ellentéte is: az északi patriarchális, klastromi, hol szilaj, hol meg szenvelgő középkor helyébe a vajúdó középeurópai újkor színekben, indulatokban, hagyományokban leggazdagabb, tarkanépű földjére visz, ahol a harmincéves háború keleti peremén egy bölcs fejedelem égisze alatt a káoszból halkan csendülnek fel az eljövendő békésebb, humánusabb világ távoli akkordjai. Sok van Móricz költészetében abból a népi-problematikus kettősségből is, amivel eddig a Nyugatnak annyiszor adósai maradtunk. Általában kevéssé csábít bennünket az asztrológusok mestersége. De ezúttal szívesen hiszünk a horoszkóp kedvező jeleinek...

 

Erényi Gusztáv

<<
<
1
2
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


HIRDETÉS
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Vilmos császár Párisba utazik Vilmos császár Párisba utazik
A német császár látogatása Párisban. Nem most először emlegetik, hogy...
Imrédy sikere Imrédy sikere
A külföldi, főleg angol lapok a hét folyamán meleg elismeréssel...
Tóth Péter dr. tréningben Tóth Péter dr. tréningben
Többszörös tőrbajnokunk, Tóth Péter dr. is megkezdte tréningjét....
Képzőművészeti Irodalom  - Magyar festők Olaszországban Képzőművészeti Irodalom - Magyar festők Olaszországban
Három kitűnő festőművészünk: Iványi-Grünwald Béla, Szőnyi István és...
Rádióval a bányaszerencsétlenségek ellen Rádióval a bányaszerencsétlenségek ellen
A bányászat, mind a kutatás, mind pedig gyakorlati technika terén,...
Ma írják alá a második római paktumot Ma írják alá a második római paktumot
Vasárnap délután félöt órakor folytatták Mussolini, Gömbös és...
Shakespeare Londonban Shakespeare Londonban
Mikor egy-egy történeti időszak izlésbeli, szellemi átalakulása...
Állami számvevőszék kifogásai Állami számvevőszék kifogásai
Az állami számvevőszék január 30-ikán küldte szét az 1905 évről...
A Rima számára a Bácska és a Bánát fogyasztását biztositották A Rima számára a Bácska és a Bánát fogyasztását biztositották
A középeurópai vaskartell, amely az osztrák, csehszlovák és magyar...
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
26.214
Politika:
3.984
Gazdaság:
4.399
Kultúra:
3.776
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.144
Bulvár:
4.659
Kincskereső:
436
Páholy:
53
Blog:
221
Összes kép
37.144
Cikkekhez kapcsolódó képek:
36.780
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
3.984
Fórum témák:
109
Fórum hozzászólások:
650
Cikk hozzászólások:
98