Dtum
Login with Facebookk
1937 | Április

Új gyáralapítások terve érte el a megvalósulás szakaszát

Az első ezek sorában a magyar műselyemfonalgyár, amelyről több mint féléve folynak a tárgyalások a kormány és az ipari érdekeltségek között.

A legutóbbi hetekben egész Európában erősödő kereslet
műselyem után, az olasz fiocco és a német Stapelfaser behozatala körül mutatkozó nehézségek, az olasz és német belső szükséglet ugrásszerű emelkedése a hazai műselyemszövőgyárak fonalellátását már-már veszélyezteti, úgyhogy a kormány most már igen erélyesen igyekszik a hazai szükséglet ellátását biztosítani.

Az új gyár, mint ismeretes, a Snia Viscosa szabadalmait
fogja használni s ha a tárgyalások az utolsó percben meg nem hiusulnak, a vállalat még ez évben megkezdi munkáját. Az alapításban az olasz érdekeltségen kívül egy hazai szénbányavállalat és egy cukorgyár vesz részt.

Ugyancsak a növekvő nyersanyaghiány gyorsította meg
az új cellulosegyár alapítása körül folyó tárgyalásokat.

Az ipari önellátás jegyében fogant a MÁVAG új autógyárának
a terve is, amely a kölni Ford-gyár szabadalmait fogja személy- és teherkocsik gyártására felhasználni. Az új magyr autógyár, hír szerint, Budapesten az állami gépgyár meglevő telepein létesül s a tárgyalások a kormány, a MÁVAG igazgatósága és a német érdekeltség között már meglehetősen előrehaladott stádiumban vannak.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98