Dtum
Login with Facebookk
1937 | Július

Akiben bennefelejtettek egy ollót - és egyéb furcsaságok

Az orvosi gyakorlat legfurcsább esetei adódnak abból, mikor úgynevezett „idegen testet” kell valakiből kioperálni. Egész vegyeskereskedést lehelne berendezni azokból a tárgyakból, amelyeket a szervezet legkülönbözőbb részeiből szedegetnek ki a sebészek. Igaz: az is előfordult már, hogy ők maguk hagytak benn a testben valamit, ami nem odavaló.

Az elmúlt napokban Párizsban fordult elő az az eset, amelyet képünk illusztrál. Súlyos görcsökben szenvedő beteget szállítottak be az ismert sebésztanár klinikájára. A professzor megállapította, hogy legfeljebb sürgős műtéttel segíthet rajta. Az azonnal megejtett operáció fényesen sikerült - a beteg megmenekült.

De hamarosan újból jelentkeztek a fájdalmak, melyeknek semmi módon sem tudtak magyarázatot adni. Végül Röntgenfelvételt készítettek a fájdalmas testtájékról. A felvétel eredménye képünkön jól látható: a hasüreg jobb felében nagy sebészi olló fekszik, melynek hegye oldalfelé fordul. Az olló mögötti árnyék a medencecsont csipőlapátja. Középen a gerincoszlop emelkedik a magasba. Mit volt mit tenni - a beteg újból a műtőasztalra került, az ollót eltávolították és az illető már kitűnően érzi magát.

Szinte hihetetlen, hogy mit mutat ki néha a Röntgen-kép egyik-másik beteg gyomrában vagy belében. Emlékszem egy esetre, mikor egy elmebeteg, aki nem állt kellő felügyelet alatt, két villát, egy leveseskanalat és ráadásul egy szardinianyitó kulcsot nyelt le! A műtét, melyben mindezt kioperálták belőle, ötnegyed óráig tartott.

Csodával határos, hogy ez az ember is megmenthető volt az életnek. Egy kisfiú nyelőcsövében játékbiciklit mutatott ki a Röntgen-kép. Szerencse, hogy aránylag magasan akadt fel és megfelelő csipesszel meg lehetett még fogni, úgyhogy vágás nélkül is kijött.

Egy iszákos asztalosmester is nagyon ráfizetett egyszer a szenvedélyére. Részeg fejjel tévedésből kiivott egy egész üveg politurt. A politur sellakból készült, amely a gyomorban szilárd tömeggé dermedt. Képzelhető, hogy milyen fájdalmai voltak a szerencsétlennek.

A műtétnél az egész gyomorfalat fel kellett vágni és egy darabban emelte ki az operatőr az egész sellaktömeget, mely a gyomor belsejének legpontosabb lenyomata volt. Még a legkisebb ráncocskák, bemélyedések is kirajzolódtak rajta. Most is ott őrzik a klinika kis múzeumában.

Nagyon érdekes a lenyelt tűk sorsa a szervezetbe. Sok nőnek van az az eléggé el nem ítélhető rossz szokása, hogy varrás vagy ruhatűzdelés közben a felesleges gombostűket a fogai között tartja. Nagyon sok katasztrófa származott már ebből. Ujból meg újból előfordul, hogy hirtelen mozdulat, ijedtség vagy valami hasonló következtében lenyelik a tűket.

Igazán nagy szerencse, hogy sokszor mégse történik baj. Bámulatos, hogy a bél milyen „okosan” tud viselkedni ilyenkor. A bélmozgások úgy fordítják a tűt, hogy gombjával lefelé forduljon és a veszedelmes kis idegen test baj nélkül vándorol végig a többméter hosszú emésztőcsatornán.

De persze nem egyszer fennakadhat a tű és komolyabb bajokat is okozhat. Végül az is előfordul - bármilyen meglepően hangzik - hogy a tű átfúrja magát a legkülönbözőbb szerveken es egyszerre csak, esetleg hónapok mulva vagy még később, a bőr alá kerül, majd a bőrt is átfúrva, megjelenik a test felszínén.

Tű lenyelése esetén - ami végül is bárkivel előfordulhat - mindenesetre adunk egy jó tanácsot. Addig is, míg az orvos mást nem rendel, egyék az illető minél több főzeléket, burgonyát, kenyérbelet. Ezek az ételek beburkolják, védően körülveszik a tűt a gyomorban meg a bélben és velük együtt a bélfal felsértése nélkül kiürülhet.

Az idegen anyagok sajátságos képviselője, melyet nagyon nehéz eltávolítani a testből, tetoválás alkalmával a bőr alá került festék. Sokszor bizony nem is lehet másképpen megszabadulni tőle, mint kis plasztikai műtéttel – a bőr kivágásával és más helyről való pótlásával.

Dr. Kovács György.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Röntgenfelvétel egy betegről, akiben operáció közben bennefelejtettek egy sebészeti ollót Egy kisfiú nyelőcsövében játékbiciklit mutatott ki a Röntgen-kép
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98