Dtum
Login with Facebookk
1937 | November

Rövidek

Londonba érkezett a bolgár királyi pár

London, november 1.

 Borisz bolgár király és felesége vasárnap délután Londonba érkezett, ahol a királyi pár öt napig marad. A Press Association szerint a bolgár király látogatása összefüggésben áll a Bulgária haderejét korlátozó neuillyi békeszerződés esetleges megváltoztatásával. A király hétfőn Sir Robert Vansittarttal, a külügyminiszter állandó helyettesével tárgyalt és szerdán Giovanna királynéval együtt az angol királyi pár vendége lesz.

Miért mondott le Anglia trónjáról a windsori herceg?
London, november 1.
A Daily Express értesülése szerint rövidesen közlik majd a nyilvánossággal azokat az előzményeket, amelyek VIII. Edward király lemondásához vezettek, mert úgy Angliában, mint a külföldön még mindig félreértik a trónválságot és kényszerű száműzetésnek tekintik a windsori herceg külföldi tartózkodását.


A közzéteendő okmányok közül legérdekesebb az a jegyzőkönyv, amelyből kiderül, hogy VIII. Edward király már közvetlenül édesatyja V. György király halála után le akart mondani öccse, a yorki herceg javára, mert nem volt hajlandó szakítani azzal a szabad életmóddal, amelyet walesi herceg korában élvezett és csak a canterbury-i érsek, valamint Baldwin akkori miniszterelnök rábeszélésére adta fel lemondási szándékát. A közzéteendő iratok bizonyítják majd azt is, - írja a Daily Express – hogy a lemondott uralkodót nem kényszerítették külföldi tartózkodásra, hanem saját akaratából utazott külföldre.

A görög király vasárnap Londonba érkezett

London, november 7.
Angliának e percben újra két koronás vendége van: Borisz bolgár király után vasárnap délben Londonba érkezett György görög király. Az uralkodó trónralépése előtt hosszú ideig élt Londonban, de megkoronázása óta most látogat el először. A londoni görög követ Folkestancba elébe utazott királyának. György király az angol fővárosban a politikai élet vezető személyiségeivel is találkozik.

Görögország fokozatosan áttér a korporációs rendszerre

Athén, november 7.
Metaxas miniszterelnök vasárnap Patracban bejelentette, hogy Görögország fokozatosan áttér a korporációs rendszerre és egyben felsorolta a reformjavaslatokat, amelyeket legközelebb megvalósítanak és amelyek révén a korporációs rendszert Görögországban néhány év alatt kiépítik.

Serédi Jusztinián szavai

Esztergom, november 14.
Az egyház tanítására nagyobb szükségletek van most, mikor látjátok, hogy soha a világon annyi hazugságot nem hirdettek, mint ma, vallási, szociális, gazdasági, bel- és külpolitikai téren!


Ne engedjétek magatokat elcsábíttatni ígéretekkel, káprázatokkal! Hirdessenek bármiféle pogány tanításokat különböző országokban, jusson eszetekben, amit a pogány Rómának kiáltott oda Terlullianus, mikor minden bálványimádás szabad volt, csak éppen a keresztény hitet üldözték. Kiáltsátok ti is Tertullianussal: nálatok mindent szabad imádni, csak az igaz Istent nem!

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
III. Borisz Sir Robert Vansittart A windsori herceg II. György király Metaxas Serédi Jusztinián
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98