Dtum
Login with Facebookk
1936 | Augusztus

Rövidek

Rómából cááfolják az abessziniai harcok hiréti

Róma, augusztus 2.

Rómából jelentik: A világsajtót olyan hírek járják be, hogy abesszin csapatok visszafoglalták Dessziét és Addis Abeba ellen véres támadást intéztek. Az új harcok vezére állítólag Széjum herceg és a cél az, hogy az olaszok összeköttetését elvágják Eritrea felé s az ország közepén körülzárják az olasz hadsereget. Ezzel szemben római illetékes helyen a leghatározottabban megcáfolják az olasz kelet-afrikai helyzetről elterjedt hireszteléseket és rámutatnak arra, hogy olasz keletafrikában a helyzet teljesen nyugodt.

Szerdán tárgyalják a szovjet elleni összeesküvést

Moszkva, augusztus 16.
Zinovjevet, Kamenevet és társaikat azzal vádolják, hogy terrorista merényleteket készítettek elő. A Pravda szerint a vádlottak Trockij felbújtására jártak el. A lap azt állítja, hogy az összeesküvők Stalin életére törtek. A sajtó egyhangúlag halálbüntetés kimondását sürgeti. A főtárgyalást augusztus 19-ére tűzték ki.

 

Diktatura Görögországban
Athén, augusztus 6.

György király hozzájárulásával Metaxas tábornok, miniszterelnök kikiáltotta a diktaturát Görögországban és feloszlatta az országgyűlést.


Könyvégetés Görögországban
Athén, augusztus 16.
Pyreusban és Szalonikiben nacionalista diákok vasárnap máglyákat raktak, amelyeken rengeteg könyvet égettek el. Az elégetett könyveket destruktívnak kikiáltott írók írták és bennük a diákok szerint ártalmas eszméket terjesztettek.

Mussolini meglátogatja Hitlert és belép a bolseviki-ellenes blokkba?

Párizs, augusztus 30.
Berlinbe az a hír járja, hogy szeptember második felében Mussolini meglátogatja a német kancellárt, visszaadja Hitlernek 1934 nyarán tett látogatását. Mussolini azon a repülőtéren fog leszállni, amelyet Berchtesgadenben építettek, a birodalmi kancellár villája közelében.

 

Politikai beavatottak tudni vélik: Olaszország most már hajlandó közreműködni egy középeurópai bolsevistaellenes blokkban, amelynek Lengyelország, Ausztria, Magyarország és talán Bulgária volnának a tagjai. A fenti híradás hitetlenségét ellenőrizni lehetetlen.

Edward király találkozik Törökország elnökével

Athénből jelentik: Az angol király görögországi látogatása vége felé közeledik, az utazás most következő célja: Törökország. szeptember 3-án a király meglátogatja a Gallipoli félszigeten lefolyt csaták színhelyét és 6-án a Nahlin elhagyja a török vizeket. Törökországi tartózkodása alatt. Edward király találkozni fog Kamal Atatürkkel, a köztársaság elnökével.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az olasz trónörökös Nápolyban fogadja a Kelet-Afrikából hazatérő Gabba tábornokot és katonáit Zinovjev Kamenev Metaxas A berchtesgardeni  Hitler-ház 1936-ban VIII. Edward Musztafa Kemal Atatürk
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98