Dtum
Login with Facebookk
1938 | Augusztus

Jobbra vagy balra?

Jobbra vagy balra dől vajjon a kocka, háború vagy béke következik, ez az egyetlen kérdés, amely szakadatlanul égeti mindazoknak a lelkét, akiknek a vállain család, üzlet, vállalat vagy intézmény sorsa nyugszik. Harminchat, talán negyvennyolc óra mulva talán tisztábban látunk, hisszük, felszakad a nyomasztó köd, amely e percben Európát megfekszi, s megszabadul a gyötrő kérdéstől, de akármerre forduljon is a sors kereke, egy bizonyos: nincs rosszabb tanácsadó, mint a sötétenlátás, az elcsüggedés és az elkeseredés.

Akármerre forduljon is a kocka,
e percben észrevehetőn a béke irányába hajlik, kétségbeesésre semmi ok nincs, sőt azt kell eszünkben tartanunk, hogy a magyar gazdaságra az elkövetkező hónapokban rendkívül nagy feladatok, sokkal jobb idők várnak. Ennek az okát könnyű felsorolni. A nagy fegyverkezési konjunktúra a legtöbb európai országban lehanyatlóban volt az elmúlt negyedévben, nálunk most indul meg, aminek egyik jele, hogy nagy nehézipari vállalataink sorba kibővítik és tökéletesítik üzemeiket.

A beruházási terv végrehajtása erős lendületet
kell hogy a termelésbe vigyen, aminek gyűrűző hatása a fogyasztásban már most kezd jelentkezni. Az idei jó termés 120 millió pengővel növelte a mezőgazdaság pénzbevételét, amely nem maradhat hatás nélkül sem a forgalomra, sem a termelésre. Ipari termelésünk az elmult negyedévben csökkent ugyan, de a csökkenés előreláthatólag csak átmeneti, míg ezzel ellentétben az ipari munkáslétszám az elmult negyedévben újabb csúcspontot ért el, amint a Konjunktúrakutató Intézet legutóbbi jelentése kiemeli.

A Kaposvárott bejelentett földreform
csak kötött birtokban kereken hétszázezer holdat juttat kishaszonbérleteknek. Ha csak 50.000 új bérletet számolunk, akkor is igen jelentős mennyiségű ház és gazdasági épület építése, gazdasági instrukció beszerzése vagy kiegészítése lesz szükséges, ami egymagában is a belső forgalom erős felélénkülését jelenti. Mindez békefeladat, másra pedig ne gondoljunk és más eshetőséggel ne számoljunk!

Ha pedig béke lesz, akkor itt a Duna-völgyének szivében
igen erős alkotó munka, erősen felfokozott termelés fog megindulni, mert azt ma már Londonban és Párizsban is jól tudják, hogy az európai békének nem tehetnek nagyobb szolgálatot, mint akkor, ha Magyarország gazdasági erejét növelik, ellenálló képességét felfokozzák és termelő munkáját meggyorsítják. A nyugati nagytőke már behálózta a Balkánt s déldunai államokat. Ha a béke megszilárdul, ez a termékenyítő segítség nem áll meg a magyar határon.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98