Párizs, január 16.
A hirtelen kirobbant francia kormányválság vasárnap drámai fordulóponthoz érkezett. A francia kamara döntő súlyú polgári pártja, a radikális szocialisták visszariadtak attól, hogy a szocialisták támogatása nélkül és a kommunisták fenyegető izgatásával szemben a középjobb polgári pártjaira támaszkodva kormányt alakítsanak.

A kísérlet, hogy Bonnet helyett a polgári radikálisok másik vezetője, Chautemps vagy Sarraut vegye át a kormányalakítás súlyos feladatát, szintén kudarcot vallott.

A francia polgári baloldal a kirobbanó osztályharctól való félelmében nem merte a kockázatot vállalni, hogy a népfrontot megbontsa. A köztársaság elnökének nem maradt más hátra, minthogy a szocialisták vezérét, Leon Blumot bízza meg kormányalakítással, aki igyekszik az új kabinet alapjait jobbfelé kiszélesíteni és Flandin, valamint Reynauld csoportjaival kiegészíteni.

A helyzet azonban olyan feszült, hogy a legközelebbről érdekelt angol politikai körök is kétkedéssel néznek az új Blum-kormány működése elé. Egyévi aránylagos csend után újból fellángolt a sztrájkszenvedély Franciaországban, részben a kommunisták lobbantották fel, akik a francia külpolitikának erősebben hangsúlyozott oroszbarát jellegét követelik, részben pedig a szakszervezetek szélsőbaloldali vezetőit.

A francia nagyipar viszont megelégelve a veszteséges üzletmenetet és a termelésnek állandó megkötését, döntő csatára kívánja kényszeríteni, ha kell a kamara feloszlatása útján is, a kormányt.

Bonyolítja a helyzetet az is, hogy a két marxista párt a devizaforgalom megkötését követeli, amelyet a polgári politikának Angliára és Amerikára való tekintettel mereven elutasítanak.

A rendkívül feszült külpolitikai helyzetben csak egy remélhető, az, hogy akár Blumnak, akár egy polgári politikusnak sikerülni fog az angol példa nyomán a nemzeti egység kormányát megalakítani és ezzel a fenyegető osztályharc veszélyét Franciaország felől elhárítani.